372. Ételek

372. Ételek

372. Ételek

Szeretek recepteket gyűjteni és főzni is. Persze tudom, sokan vannak így ezzel. Vannak receptjeim régről is, idős néniktől elkért, kézzel írott, vagy írógéppel sokszorosított leírások. És persze sok új is, hiszen a korszerű táplálkozás felé haladok én is, változunk ebben is, mint annyi másban. Több zöldség, gyümölcs, kevesebb szénhidrát.

Bár egyszer már, talán épp e blogban kifejtette valaki egy kommentben, hogy a nyers zöldség mennyivel jobb, és a mélyszegénységben élőknek ezek fogyasztása mennyivel olcsóbb és egészségesebb lenne, azért azt mindannyian tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás pénztárcafüggő.  Ugyanúgy, mint a hazai piac termékeit vásárló akarat is.

Érdekes figyelni a különböző újságokat ebből a szempontból. A drágább színes magazinok receptjeit, melyek hozzávalókban is elérhetetlenek sokaknak, a „görögös csirkenyárs fetakrémmel”, vagy a „mozzarellás-paradicsomos tekercs ruccolával”, a „lazacrilette”, hogy csak egy véletlenszerűen felütött újság receptcímeit idézzem. Ezek a társadalom egy bizonyos réteghez szólnak. Van másik típus is. Az olcsó, beküldős recepteket tartalmazó füzetecske, ami küllemében és árában sem ér nyomába a többinek, ám egyre népszerűbb.  Egyre szükségszerűbb. Amiben szintén van a korszerű, vagy egzotikus ételekről is szó, ám zömében a kevésből gazdálkodó háziasszonyok jól bevált receptjei. “Forintos” ételek, pl. „ikraleves” tojásból és darából, főzelék parizerfeltéttel, kifőtt tészták sokasága, virslis ételek, régi pogácsák, pár olcsó hozzávalóval.

Ebben olvastam a cibere leírását is. Jól emlékszem erre az ételre, gyerekkoromból, amikor még más világ volt, én sosem szerettem az ecetes-cukros vízbe áztatott kenyeret, amit nagyanyám mindig egy lapos, kék, rózsákkal díszített zománctálban tett nagyapám elé. Persze ez régen volt. Nem gondoltam, hogy visszatérhet még. És nem nosztalgiából. Nemrég a rántott csirkebőr receptjét olvasva gondolkodtam el ezen. Vagy a csirkelábból készült kocsonyáén. Micsoda két véglet körvonalazódik ebben is! Egyik vonal az egészséges, különleges, modern, másik a laktató, olcsó, a régi, nélkülöző időket idéző.

És van még ez alatt is. Akik sosem olvasnak recepteket. Átörökített tudással hozzák azt a keveset, ami van, amire telik.

Ahol a kenyér az alapétel. Akár minden nélkül. Ha pedig van pénz, akkor a húsnál kezdődik a jó étel fogalma. Na nem a drágáknál, a csirkefarhátnál többnyire megáll a dolog. Most egy pályázati projektben van főző-és háztartási ismereteket adó programunk is. Bár a pályázat megírásakor az egészséges táplálkozás irányában gondolkodtunk, de valójában a  kevésből is jót, lehetőleg változatosat, főleg meg a laktató ételek elkészítési módját próbáljuk átadni az asszonyoknak.  Meg a beosztás képességét, amit persze nehéz, ha alig van mit beosztani.

Persze, mondhatnánk, rendben van ez így. Hiszen mindenhol vannak gazdagok és szegények. Az egyiknek telik lazacra, a másiknak meg kenyérre sem. Ezt el kell fogadnunk. De a két rész aránya valahogy felborult. A szegénység tapinthatóvá vált. Már nem tudjuk félrefordítani a fejünket. A fővárosi ételosztások sora sosem volt ilyen hosszú. És a vidék? Nekik sem egyszerűbb. És itt nincsenek efféle akciók.

A soron bejárnak egymáshoz a gyerekek, családok. Aki zárja az ajtót, azért teszi, mert neki több van. Errefelé kevesen tesznek így. Sehol sincs több. Nincs rejtegetnivaló. Egyszer főznek naponta, ki gázon, ki tűzhelybe befűtve most is, a nyári melegben, és azt meg is eszik. A többi étkezésre marad a kenyér.

Néha szervezünk közös étkezéseket. Főzéseket, vagy szendvicskészítéseket. Egyszerű sütéseket. Néha minden rendben zajlik. Máskor indulatos vitákkal, ki, mennyit vett. Nemcsak a gyerekek között.

Sokszor figyelem őket evés közben is. Ahogy esznek. Ahogy néznek üres tekintettel előre, alig megrágva, nagyokat nyelve tolják be egymás után a szendvicseket. Vagy ahogy jár közben a szemük, hogy marad e még a tálban?  Ahogy egyszerre két karéj kenyeret vesznek. Ahogy a gyerekek odasomfordálva az asztalhoz a markukba szednek többet is, majd kimennek, félre, és megeszik. Ahogy a végén felszedik a földre esett darabkákat is.

És mindig van a szülők között, aki hosszan vár a maradékért. Kivár, hátha marad egy kevés, amiből a következő nap is megoldható.

Nem jól van így. Egyre mélyebbre csúszik minden.

Facebook Comments