Az előző blogbeírásban azt próbáltam kicsit körüljárni, hogyan hatott rám a szegregátumban végzett munka, hogyan ismertem fel az összefüggéseket, csapdákat, milyen fontos volt ehhez a folyamatos önreflexió, és mindennek hatására milyen változások történtek és történnek bennem.
Most egy kicsit arról írnék, ami a terepen kívül van, de meghatározza azt is, ami ott történik, és ezért nem tudom függetleníteni én sem magam tőle. Ez pedig a közeg, amibe ez az egész probléma beágyazódik. Két nagy területe van, amelyek persze szintén összefüggenek, a mindenkori állami intézményrendszer, ami politikai meghatározottságú és a közvélemény, melyet a politika egyre markénsabbanl formál.
Sok civil szervezet gondolkodik úgy, hogy ezzel nincs dolga, az alapszabályok is rögzítik, a civil szervezet nem végezhet pártpolitikai munkát, ami nagyon helyes, bár mindenkire egyformán vonatkozna. Nincs is probléma azokkal a civil szervezeti tevékenységekkel, melyek nem az állam működési hézagaiban szerveződnek, hanem pl. a sport, a hagyományőrzés terén, ők most szerencsésnek is mondhatják magukat, hiszen a két dolog elég meghatározó “nemzeti” értékként jelenik meg a döntéshozók értékrendjében. No és ott a kultúra, ez azért már nem ilyen egyszerű, mert ebbe sok minden beleférhet, itt már erősen megjelenik a politikai megítélés, ami aztán a működés támogatásában vagy ellehetetlenítésében ölt testet.
Minden hónap első hétfőjén van egy olyan megbeszélésünk, amin minden fejlesztést végző munkatárs jelen van, és számba vesszük az előző hónap munkáját, kis előretekintéssel a következőre.
Fontos ez, mert a szerteágazó területen dolgozva kell, hogy mindenki lássa kicsit a másikét is. Mert így tudjuk a hatásokat egy irányba rendezni, és így értjük meg, mennyi tényező van egy-egy tünet, esemény mögött. Így látjuk, mit, hol kell megerősíteni, visszafogni, támogatni, hogyan tudunk a legjobban hatni, egymás segítésével is.
Miközben a területek vezetői beszámolnak, én jegyzetelek. Mindig rácsodálkozom a végén: mennyi munka! Mennyi számadat, esemény, segítségnyújtás, fejlesztés…és tudom, hogy ebben nincs is benne minden, mert képtelenség lenne követni a telefonokat, messengereket, emaileket, melyek mentén megoldódnak ügyek, a megoldás felé mozdulnak el lehetetlennek tűnő helyzetek.
Furcsa lett a világ. Ma nagyon sok folyamat működésének alapvető része a kommunikáció, ami a célok teljesülését kívánja támogatni. Ám a befolyásoló tényezők gyakran eltérítik az irányokat, és mire észrevesszük, már a céljainktól is egyre távolabbra kerülünk. A hitelesség megtartása nagyon nehéz, még az is előfordulhat, hogy a saját magunk által épített csapdába estünk.
Így most egy kicsit kuszának tűnik, de megpróbálom kibontani. Írtam már erről egyébként többször, hogy mennyire nehéz a civileknek jól képviselni azokat az ügyeket, amelyek nem az állam sikertörténetei. A társadalmi leszakadás, a gyermekszegénység ügye kifejezetten ilyen.
Nézzük kicsit részletesebben, területenként. Hol képviseljük az ügyet és milyen célokkal?
