Amikor belekezdtünk ebbe a munkába, és megterveztük, hogy az élet minden területét átfogó hatásrendszerrel dolgozunk, még nem is számoltunk azzal, hogy az élet végén is jelen kell lennünk. Mert segítség ott is kell, akkor, hogy az emberi méltóság ne vesszen el…akkor sem, ha az életében ebből nagyon kevés maradt.Fájdalmas emlékek...
Nagyon nehéz olyankor, mikor a probléma nyilvánvaló, az ember segítene, de elutasításba ütközik. Még nehezebb ez, ha olyan emberről van szó, aki egyedül van, elszigetelődve a közösségtől. Mert szinte előre látszik, baj lesz, és mégsem enged. Elzárkózik...
Nem tudom, meddig bírja a férfi. Elképesztő, amit csinál. Egyedül neveli a hat gyereket, miközben az egészségi állapota nem túl fényes. De magára sosem gondol. Mindig csak a gyerekeire. Most nem is a gyerekek jövője, hanem miatta aggódom a...
Ebben a munkában az a nehéz, hogy az ember egy pillanatig sem érezheti lezártnak, értékelhetőnek a munkáját. Mert naponta jönnek újabb és újabb, megoldhatatlannak tűnő élethelyzetek. És ezek elmossák az előző nap...