415. Felelősségeink
415. Felelősségeink

415. Felelősségeink

Az első pillanattól éreztem a saját felelősségem ebben az egészben. Éreztem, hogy minél inkább bíznak bennem, annál jobban nő a felelősségem. Mert az integráció útját velem és munkatársaimmal építik, és, bár ebben az ő tudásuk is benne van, mégis mi vagyunk, akik a többségi társadalomból érkezve, jobban értjük a másik világ szabályait, törvényeit, működését.

Tovább olvasom

413. Közösség a választások után
413. Közösség a választások után

413. Közösség a választások után

Az egész munkánk úgy kezdődött, hogy a gyerekek miatt, akiket a suliban tanítottam, kimentem a családokhoz. Amit ott láttam, tapasztaltam, rögtön tudatta velem a nyilvánvaló tényt: az oktatás kevés ezzel a problémával szemben. És azt is megértettem, hogy ezt nem lehet hagyni. Muszáj tenni valamit. Ott kezdődött el az, ami mára egy esélyteremtő, „igazgyöngyös” modellé nőtte ki magát, amiben már egy csapat dolgozik, és a csapatnak részét képezik már azok is, akik ott, a településeken élnek.

Tovább olvasom