Év: 2024

Huszonöt év után sem tudok betelni azzal, ahogy a társadalmi leszakadás jelenségeinek értelmezésével mindig újabb és újabb összefüggéseket találok. Ezek egy része a terepi munkából jön, olyan, ami a szakirodalomból nem tanulható, más része pedig épp egy-egy szakirodalmi fogalom kapcsán ad olyan szempontot, ami alapján felfedezek egy új összefüggést. Szóval, mindig jön valami, amit átszűrök az eddigi tapasztalatokon, és utána még  jobban értem ezt az egészet.  Most pl. az érdekek kapcsán kezdtem el gondolkodni. Mert olyan gyakran hallani: a gyerek érdeke, a családok érdeke, a nemzet érdeke, a döntéshozók érdeke, stb.  Bár így felsorolva olyan, mintha mind egy irányba mutatna, a valóságban azonban inkább ellentmondásokat látni, és nem ideális egységességet.  Vajon miért nem? Mi befolyásolja, alakítja, deformálja? Talán az, hogy az érdekek a belső és külső hatásokban formálódnak… és ez a társadalmi leszakadás szempontjából fontos kérdéseket vet fel.  A generációs szegénységben élő családok érdekeit a saját életstratégiájuk határozza meg,  és ennek sok ütközési pontja van az intézményrendszerben megfogalmazódó, ott által elvárt érdekekkel, amit persze a szakpolitika/politikai érdekei határoznak meg. Miért feszül vajon ekkora ellentmondás ebben az egészben?

Tovább olvasom

Ebben a sokrétű tevékenységben, amit az Igazgyöngyben végzünk, nagyon fontos elem a területekkel való megfelelő egyensúlyozás a bérpolitikánkban is. Az egységek, mint a gyerekek fejlesztésével foglalkozó  iskola, tanoda, a szociális és közösségfejlesztő rész és a társadalmi vállalkozás egyformán fontos, hiszen mind erősíti a másik hatását, önmagában egyik sem elégséges a változásokhoz.  Bocsánat, hogy az Igazgyöngy esélyteremtő rendszerét az államéhoz hasonlítom, de mivel a munkánk minden eleme lemodellezi az állami rendszert (hiszen mindenhol van olyan működési hézag, amiben kell segíteni, az oktatástól az egészségügyig, a kríziskezeléstől a családgondozásig, a munkahelyteretéstől a településfejlesztésig), így a bérek szempontjából is tudok egy képet mutatni. Ez a kép pedig, amiben az állami kötelezettségek minket is keretek közé szorítanak, nagy kihívást jelentenek. Sok esetben éreztem, hogy vállalhatatlan, ellentmondásos hatások között kell a szervezetünket megtartani, a biztonságos működést biztosítani. Szóval, a felvetődő problémák azt hiszem kicsiben is mutatják az elcsúszott fókuszokat, melyeket nagyban is értelmeznünk kell.

Tovább olvasom

Még nem írtam erről, volt elég nagy publicitása, kormányzati és ellenzéki oldalon is, egymásnak tökéletesen ellentmondva. Talán ez is szemléletesen mutatja, hogy mennyire összeolvadt a pártpolitika és a szakpolitika. Szembehelyezkedés, durva minősítések szorították ki a vita lehetőségét is, itt is, mint mindenhol máshol. Az alapprobléma a felelősség kérdése. Azt rögzítették ebben, hogy először is az egyén, aztán a család, majd az önkormányzatok, egyházak, civilek és végül az állam felelőssége, és szerepvállalása a döntéshozók számára elfogadható sorrend a szociális problémák megoldásában.  szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Van ennek az egésznek tudományos megközelítése is, irányvonalak, melyek szerint szerveződik a szociálpolitika. Az egyén szabadságát központba helyező liberális vonal, a szolidaritásra hangsúlyt tevő szociáldemokrata modell, és a konzervatív, ahol a meglevő társadalmi rend stabilitását kívánja támogatni a szociálpolitika. Az, hogy hol, mi mentén szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Nincs minősítés, hogy az egyik jobb, mint a másik, azt hiszem, nincs is ebben tökéletes modell, ami biztosra vehetően jól működik, mert a szociális helyzet összetett, és folyamatosan változó probléma és minden ország magának formálja, a kormányai által képviselt érdekek szerint. Amiről azért tudjuk, hogy gyakran elég furcsa viszonyokat teremt. 

Tovább olvasom

Amikor mínuszok vannak, mindig sokkal nehezebb. Állandóan tele vagyok félelemmel, nem hűl-e ki valaki a támogatottjaink közül. A kollégáim már mondják, hogy nem szabad ezen ennyire szorongnom, ennek a terhét magamra vennem, mert nem oldhatom meg a fűtésgondját egész télre, senkinek. Nyilván, értem én, és tudom, hogy amivel tudunk, segítünk. Az ünnepre a kapcsolatrendszerünkben együttműködő családoknak brikettet osztottunk, aztán az önkormányzat is adta a szociális tűzifát, mégis, van, ahol már nincs semmi. Hogy hova lett? Nos, ez elég összetett. Egy része nyilván átvándorolt máshoz. Tartozásba, italért, dohányért, készpénzért. Töredékéért az értékének, de amiért azonnal pénzt lehet kapni, az mindent felülír, nincs alkudozás, azonnal gazdát cserél, sokszor még haza sem ér a tüzelő. Persze, erre lehet azt mondani, magára vessen, ha utána fázik, vagy megfagy. Nem gondolkodott előre, nem hibáztatható senki, csak ő.

Tovább olvasom

1999-ben alapítottam az Igazgyöngyöt. Akkor még hittem abban, hogy az oktatásban megoldást kereshetünk a nyomorúság megtörésére, a társadalmi leszakadás mérséklésére. Az első tíz év alatt, amikor az iskolán keresztüli hatást próbáltuk, rá kellett jönnöm, hogy ez nem elég. Még a jó oktatás sem lenne elég, ez meg, ami most van…nos, ez csak növeli a társadalmi egyenlőtlenséget.  Tizenöt éve annak, hogy először családgondozást társítottunk az oktatás mellé. A családokkal kiépített szoros kapcsolat pedig megmutatta ennek az egésznek az iszonyú bonyolultságát, és kijelölte számunkra az utat is: a közösségfejlesztésbe ágyazott komplex problémakezelés útját. Ezen kezdtünk el haladni, lépésenként, tanulva, figyelve, elemezve, próbálkozva, folyamatosan bővítve a tevékenységeinket. 

Tovább olvasom