Ha valaki beüti a google-ba, hogy növekszik a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akkor évekre visszamenőleg hasonló tartalmú cikkeket olvashat, szakmai elemzéseket, jelzéseket nemcsak a számadatokról, hanem arról is, hogy kevés a szakember, a forrás, és nem biztosított megfelelően a gyerekek fejlesztése.
Sehol sem egyszerű a helyzet, de a szolgáltatáshiányos leszakadó térségekben, a szegregátumokban, ahol gyakran maguk a szülők is érintettek, ott nagyon erősen látszik a baj. Van olyan szegregált osztály ma, ahol 19 gyerekből 14 integrálható SNI (sajátos nevelési igényű), vagy BTM tanuló. A tanító, aki nem gyógypedagógus, aki mellett nincs fejlesztőpedagógus, pedagógia asszisztens, hogy tudna megfelelni a rá nehezedő elvárásoknak?
Az ünnep előtt minden évben nagyon vegyes érzések kavarognak bennem. Mélységeket és magasságokat élek meg, sokszor teljesen ellentétes érzelmekkel. Ami a végére többnyire elsimul, és a fáradtsággal együtt átmegy valami jó, lezárás-féle érzésbe.
Amikor elindul a karácsonyi kérések áradata, szinte mindig dühöt érzek. Dühös vagyok, mert sokan kérnek, túl sokan ahhoz, hogy azt mondhassam, ez így normális egy országban. Dühös vagyok a nagyon rossz helyesírással megírt üzenetek miatt is, mert őrület, hogy így írnak ma felnőttek, akik általános iskolai képzésben részesültek: “Tisztel biszocság…. én egyedül nevelem 4gyermekem …nagyon szivesen fogadnbánk bármijen segicséget legyen az élelem ruházat stb …” Szemléletesen mutatja így, hogy a társadalmi leszakadás és az oktatás mennyire összefügg.
Karácsonykor mindig jobb segítő munkát végezni. Ilyenkor ugyanis többszörösére nő a segíteni akarás, a karácsony üzenete sokszorosára növeli a szolidaritást.l
Mi, segítő szervezetek persze arra törekszünk, hogy ez ne korlátozódjon erre a szűk időszakra, hiszen a társadalmi leszakadás egész évben megoldhatatlan helyzetek sorát hozza, de alkalmazkodnunk kell ahhoz, hogy sokaknál ez így működik.
Ha a kiégés-faktort fokozó tényezőket nézem ebben az egészben, azt kell, hogy mondjam, jó ideje nem a munkánk célcsoportjával kapcsolatban érzem ezt, hanem az ügy képviseletében. Abban, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül a rendszerre olyan hatással lenni, ami esélyt hozhat, reményt, változást a...
Ebből a munkából nem lehet kivonni az érzéseket. Talán ez véd meg minket a kiégéstől. A felvállalt érzések. Azok is, amelyek örömteliek, és azok is, amelyek nem hagynak nyugodni...
A múlt héten kérdezték tőlem, hogy igazolni tudom-e a KSH adatokat, miszerint csökkent a szegénység és a családok jövedelemviszonyai pozitív irányba változtak?
Nos, azt válaszoltam, hogy nem. A terepen végzett munkában továbbra is az a megtapasztalásunk, hogy a generációs szegénységben élők életesélyei semmit sem változtak, a rendszer továbbra sem működtet olyan folyamatokat, ami segítene rajtuk...
A törvénymódosítási javaslat, amiben az állam kihátrál a “gondoskodó állam” szerepéből, a legrosszabbkor jön. Talán nem látszik, nem hallatszik el a döntéshozói szintre a leszakadók helyzete… vagy talán nem akarják meghallani. Amit meg nem bírnak nem meghallani, azt politikai síkra terelik, és vádolnak mindenkit, akit csak...
Boldogság és boldogtalanság… vajon mitől függ?
Sokszor kérdezik tőlem a gyerekrajzok kapcsán, hogy miért olyan vidámak ezek a rajzok, amelyek nálunk készülnek, mikor a gyerekek sokszor nélkülözésben élnek… A rajzok tényleg vidámak, mert az úgy van, hogy minden gyerek ott, azok között a keretek között keresi a boldogságot, ahol él. Számára ez a természetes, nincs megtapasztalása másról, és nem keserűség, szomorúság hatja át a napi gondolatait. A gyerek játszik, fantáziál, mesél, és megéli a rajzait. A távoli világ gazdagságai is másfajta értelmezést nyernek ott ahol a "nincs" a jellemző állapot.
Vannak, akik elmennek…és vannak, akik maradnak. Mindenki dönt, tudása, lehetőségei, felelősségérzete, kiégési szintje alapján. Mindenkit meg lehet érteni, a távozókat (menekülőket) és a maradókat...
