Izgatottan figyeljük a híreket, ami az oktatás változásait mutatja. Egyértelműen a gyerekek kerülnek a hírek alapján a fókuszba, úgy tűnik, az ő szükségleteiket veszik figyelembe, és megjelennek a korábban az alternatív iskolákban használt elemek is. Rövidebb órákkal is lehet tervezni, és több művészeti tevékenység, szabad játék, beszélgetés lehetősége is megnyílik...
Elviselhetetlen a meleg, mindenhol. A leszakadó térségekben is. A klímaválság hatása mindenhol érződik, de eltérő mértékben vannak jelen a túlélési lehetőségek ebben...
Sokan – én is – abban reménykedem, hogy az esélyteremtésben és a felzárkóztatásban változnak majd most a fókuszok. Hogy megszűnik a beleépült indikátorkényszer, a korrupció, és ezzel a „forró krumplival”, amit hosszú ideje egyik kormány sem szeret kézben tartani, végre történik valami...
Nagyon nehéz terület a családon belüli konfliktusok, a családon belül megjelenő akár verbális, akár fizikai agresszió jelenléte. Mert ha az ember közel kerül a családokhoz, ezekbe is belelát. De belelátni és beleavatkozni nem...
A mai világ karriertörténetei között sok olyat látni, ahol a kapcsolatok nagyobb szerepet játszanak, mint a tehetség meg a tanulás, és olyat is, ami a “celebséghez” kapcsolódva ad hamis képet a boldoguláshoz eljutás...
Sokan mondják most, hogy miután az állam a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel rendelkezőket, és másokat is, akiknek kihívást jelent az iskolakezdés 100 ezer Ft-os támogatásban részesíti, így rendben van mostmár minden, legalább erre már nem kell támogatást adni a segítő...
A választások utáni felszabadult légkörben sokakban ébredt fel a remény a változásokra. Figyeljük a nyilatkozatokat, parlamenti közvetítéseket, közösségi média-jelenlétet, megerősítik ezek a változás igényét és tényét, bár tudjuk, soká fog ez elérni a legkisebb...
Tizenhét éve, mikor elkezdtem ezt az egészet ebben a kis zsákfaluban, el nem tudtam volna képzelni, hogy eddig eljutunk majd. Mert akkoriban egyetlen közösségi érték érték sem hangosodott ki a napi túlélésért folytatott...
Az ember akkor érzi igazán, mekkora a társadalmi leszakadás, ha mindkét oldalról szerez megtapasztalásokat. Ha csak az egyik oldalt ismeri, akkor a másikról könnyen fogalmaz meg ítélkező...
Lassan 16 éve fogtunk bele a generációs szegénységben élők foglalkoztatásába is, társadalmi vállalkozást nyitottunk, munkahelyet teremtve ott, ahol épeszű ember meg sem próbálkozik...