Sokat gondolkodom azon, hogy lehetne jobban. Azt már biztosan tudom, hogy gyorsabban nem lehet, hiába akarnánk. A generációs léptékben felhalmozódott, beépült viszonyulásokat nem lehet gyorsan megváltoztatni, a megoldások is csak generációs léptékűek lehetnek.
Azt is világosan látszik, hogy az oktatás nélkülözhetetlen, de nem elégséges beavatkozási pont. Ennek az oka az, hogy a szülők is alapkészséghiányosak, a világlátásuk beszűkült, és az életstratégia-építésben, amiben a túlélés a fő vezérelv, nincs meghatározó szerepe a tanulásnak. Mondhatnám úgy is, hogy a szülői generáció is magára volt hagyva, de talán még pontosabb, ha azt mondom, a nagyszülői is, és talán előtte sem volt olyan rendszer, aminek a hatása tartósan beépülhetett volna.
Valahogy olyan ez egész, mintha az ország működését meghatározó folyamatok nem lennének kompatibilisek a generációs szegénység megtörésével. Annyira mások a hangsúlyok, az érdekek, hogy abba nem fér be egy generációs probléma értelmezése sem, nemhogy a megoldáskeresés. És lassan a tudáshiányokból adódó manipulálhatóság jó eszköz lett a választások idején a hatalom megtartásához. Ennyi lett ennek a társadalmi csoportnak a “politikai haszna”. Kívülmaradtak mindenen.
Tovább olvasom
