Sokat tanultam ebben a munkában a folyamatokról a hatékonyság tükrében is. Mivel dolgoztam én is az állami rendszerben, és utána, 27 éve a “magam ura” lettem, volt alkalmam megérteni a kettő különbségét...
Nemrég egy riportban mondtam, amit persze sokszor le is írtam már, hogy a generációs szegénységben élők túlélési stratégiája a szürke-és a feketezónában épült...
Lassan 16 éve fogtunk bele a generációs szegénységben élők foglalkoztatásába is, társadalmi vállalkozást nyitottunk, munkahelyet teremtve ott, ahol épeszű ember meg sem próbálkozik...
Mostanában sok nemzetközi sajtó-megkeresésünk van, erre a hétre is jutott belőle. Megmutattuk a munkánk lényegét, sok kérdésük volt, mert érteni szerették volna a társadalmi leszakadás bonyolult hazai problémáját, és sok mindent nem tudtak értelmezni egy másik világból...
A félévi bizonyítványosztás után mindig újratervezzük az Igazgyöngy-ösztöndíjba bekerülők névsorát. Egy különleges ösztöndíj a mienk, amelyet támogatóink biztosítanak, és ami az idén 15 településről 92 hátrányos helyzetű gyereknek a tanulmányait támogatja. Többlépcsős, van benne “ösztöndíj előszoba”, teljes ösztöndíj, és egy kiemelt Dragan-ösztöndíj is. Kapcsolódnak hozzá más támogatások is, középiskolásoknak bérlet,...
Írtam már erről, de muszáj még, mert a felelősség kérdése a kommunikációban nagyon fontos, a GDPR-tól függetlenül is. És azért is, mert jó példa arra, mennyire reziliensnek kell lennünk, alkalmazkodni a világ változásaihoz, jelen esetben a digitális térben gyorsan fejlődő kommunikációhoz. No meg az adományozók figyelmét is fel kell hívjuk...
Nem erről akartam most írni, de annyira felkavart Lázár János kihangosított véleménye a cigányokról, hogy nem tudok nem írni ezzel kapcsolatban. És teszem ezt úgy, hogy a munkánkban jó ideje áthelyeztük a fókuszt, és generációs szegényként beszélünk a szegregátumokban élő, zömében roma családokról, akiknek szeretnénk másfajta, jobb életesélyeket...
Sokakat, engem is felháborított Pintér Sándor kijelentése a kórházban maradt csecsemőkkel kapcsolatban, mikor egy riporter rákérdezett, hogy mi a helyzet a több mint 300 babával. A cinikus válasz így hangzott: “Nem mi szültük őket, és nem mi hagytuk...
Sokszor írom, mondom, hogy az intézményrendszer ügy-kezelő fókusszal működik, nem törődve az okokkal, amelyek azonban folyamatosan újratermelik az ügyeket. Mi, az Igazgyöngyben az okokra fókuszálunk, ami mögött egy sor olyan probléma húzódik, amire hatni kell valamilyen módon, sokáig, összehangoltan, hogy változzon a helyzet, és életstratégia-váltás következhessen...
Aki dolgozik a társadalmi leszakadásban élőkkel, az érteni fogja, miről beszélek… Persze mindig remélem, hogy más is. Folyton próbálom megértetni az okokat, amelyek egy-egy jelenség mögött vannak. Meg persze előtte megérteni is, ami sokszor nekem sem egyszerű. Mert nehéz ez, még akkor is, ha az ember nagyon empatikus. Nehezen lehet feldolgozni ugyanis, ha dolgozik valamiért, hisz benne, aztán kiderül, hogy nem volt eredménye, és értéktelenül pattan le azokról, akikért az egészet összehozta.
De mindenből tanulunk, és igyekszünk másképp megközelíteni a problémát. Mert egyszer csak találunk valami megoldást… olyan nincs, hogy nem.
Amikor az ember kirándulni, táborozni visz gyerekeket, akkor az első, a legfontosabb, hogy legyen olyan bizalmi légkör, amiben a szülők nyugodtan elengedik velünk őket. Hogy tudják, rendben lesz minden, vigyázunk rájuk, nyugodtan ránk bízhatják. Ma már ez nem gond, de az elején nem volt egyszerű.