Sokféle modellt, ötletet, módszertant megnézünk, próbálgatjuk, melyiket tudjuk az Igazgyöngy fejlődéséhez használni, átszűrjük magunkon mások tapasztalatait. Minden dolog mozdít valamerre, vagy megerősít, vagy továbbgondolkodásra ösztönöz. Külön érdekes terület a társadalmi vállalkozásunk, ahol a munkatársak képessé tétele kiemelt fontossággal bír. Hogy értsék, lássák maguk előtt a célokat. Azonosulni tudjanak vele, és erőfeszítéseket tegyenek érte.
Erre nincs előttünk modell. Egyrészt, mert azt hiszem, annak a társadalmi csoportnak, akikkel mi dolgozunk a fejlesztő foglalkoztatására nincs is igazán követhető modell még Magyarországon, másrészt, meg olyan erősen differenciált településenként az a problémahalmaz, amiben élnek, hogy csak nagyon óvatos keretrendszert tudunk építeni, ami mentén aztán rugalmasan, adaptálhatóan haladhat a dolog.
De keresni kell a megoldást, a szegénység ellen harcolni kell, és ehhez a legmegfelelőbb út a szülők számára a munkahely megteremtése, és a munkavállalói kompetenciák fejlesztése.
Azt hiszem egyébként, ezt nem értik sokan. Az ilyen típusú, nem fogyatékkal élő, hanem tanulatlan és másképp szocializálódott emberekre irányuló, fejlesztő fókuszú foglalkoztatás nincs meg a rendszerben. Nem a betanított munkát jelenti ez, a munkafázisok begyakorlását, és nem is a közmunkához kapcsolt, kompetenciafejlesztő oktatást, de még nem is a szintén ezzel együtt működtetett OKJ-s tanfolyamokat. Mert ez nem egy tanteremben átadható, egységes tananyag, hanem egy egyénre, szabott, közösségben fejlesztett, a gyakorlatban megerősített komplex hatásrendszer. Amiben olyan tudás-képesség- és viszonyulás-együttes fejlődhet, amitől jó munkaerő lesz valakiből.
Azt hiszem, ha valaki hitelesen visszamérné egyszer akár a kompeteciafejlesztő-, akár a munkanélküliek, vagy közmunkások OKJ-s képzések konkrét hatásait, látszana, hogy mennyit érnek. Hogy nem adnak eleget a változásokhoz. Sokan azt gondolják, a fizikai munkát végző embernek nem is kell gondolkodnia, magáévá tenni célokat, rá annyi van bízva, hogy végrehajtsa az utasításokat. Kussoljon és dolgozzon. Nekik a cél csak a pénzkereset legyen, gondolkodik helyettük más. A munkát előrevivő réteg nem belőlük kerül ki, ők „csak” végrehajtók. Miközben az ő munkájuk az alapja sok helyen mindennek.
Mi, az alapítványnál úgy fogtunk hozzá a foglalkoztatáshoz, hogy ebben másképp gondolkodunk. És nem akarunk munkafelügyelőket tenni minden csoport mellé, mint sok helyen. Mi azt szeretnénk, ha értenék a célokat, a folyamatokat. Ha azonosulnának vele.
A héten a toldi kollégákkal Franklin Covey:„A megvalósítás négy alapszabálya” szerint tekintettük át a társadalmi vállalkozásunk működését. Tanulságos volt meghallgatni újra, e szerint a véleményüket, hogy látják most a célokat és az utat. Mennyire tudatosodott már bennük az, amit szeretnénk, hogy egyszer majd ők maguk vigyék tovább ezt az egészet.
Az első a célok meghatározása volt. Hogy miért dolgoznak? Nehezen raktuk össze, keresték a szavakat, kevés a szókincs ehhez, inkább történések vannak, ezekből indultunk ki, de lassan körvonalazódott minden. Sok dolog elhangzott, pl. az általunk sokat emlegetett napi 8 ezer Ft is, hogy ezt el kell érni (ennyibe kerül ma egy munkáltatónak a minimálbéres foglalkoztatott napi alkalmazása a bérrel és a járulékokkal…sokszor elmondjuk nekik, hogy a fenntarthatósághoz ennyit kellene naponta megtermelniük). Az is elhangzott, hogy jó együtt dolgozni. És persze az is, hogy pénzért dolgoznak.
Végül, mikor rangsoroltuk az ötleteket, első helyre a biztonság került. Úgy érzik, az a legfontosabb, hogy biztonságot, kiszámítható jövedelmet adó munkahelyük legyen. Mert a biztonság nagyon fontos az ember életében. Akkor lehet tervezni. Örültem, hogy ezt értik. Mert ez egy olyan érték (lásd Maslow szükségletpiramisa), amire sok mindent lehet építeni.
A második helyre érdekes módon a sikert tették. Mert nagyon fontos nekik, hogy sikeresek legyenek. Ezen elgondolkoztam. A kívülről jövő visszacsatolás, megerősítés fontosságán. De végül is logikus. Ebben sosem volt részük. Az elismerés, a sikerélmény nem része a megtapasztalásaiknak, ezért vágynak rá. Az önbecsülés megerősödéséért.
A harmadik helyre került náluk a fenntarthatóság elérése. Mert tudják, még nem értük el. De látják, egyre jobban látják a befektetett pénzeket, azt a rengeteg munkát, amit mi is beleteszünk abba, hogy nekik majd egy önfenntartó munkahelyük legyen. Olyan, ami a bérüket kifutja. És már nem kell kívülről bepótolni. Mert ez a közös célunk.
Aztán átbeszéltük a siker-okokat. Ez is nagyon érdekes volt. Azt hiszem, egy multinál rácsodálkoztak volna a kifejezésekre, amelyekkel kerestük azokat a viszonyulási normákat, amelyek a felelősséget, a bizalmat, az elköteleződést, a támogató közeget, a munka hatékonyságát stb. jelentik. De körülírtuk, megtaláltuk, és nagyon pontosan értették, hogy miről van szó.
Aztán ezeket fordítottuk ösztönző eredményjelzőkre. Először könnyen ment a meghatározás: a kézműves termékek darabszáma, a megkapált területek nagysága, a lekvárok mennyisége, stb. De amikor összekapcsoltuk a siker-okokkal, más is előkerült. Mert korábban akadálya volt a munkának a folyamatos vita, egymás hibáztatása, bemószerolása, ami olyan légkört teremtett, hogy nem volt mérhető, mire jutottak aznap. Így megfontoltuk, hogy pl. az is fontos eredményjelző, hogy volt-e a munkáról a figyelmet elterelő konfliktus, és ha igen, hány ilyen volt a munkatársak között. Vagy, hogy hány gondatlanságból, önhibából meghibásodás volt az eszközöknél. Megegyeztünk, hogy az is eredménymutató, ha ezeket nézzük. Hogy figyelniük kell egymást, és akinél valami gond van, azt átsegíteni rajta, hogy hatékonyabban dolgozhasson. És mennyire fontos az eszközök figyelmes használata. Mert pénzbe kerül a javítás, az új eszközök beszerzése, és erre is úgy kell tekinteniük, mint a siker fontos tényezőjére, amivel felelősen kell bánni.
Végül meghatároztuk a beszámolás heti rendjét, és a személyeket, akik ezért felelősek majd. A jövő héttől megpróbáljuk így. Most jó ritmusban, konfliktusok nélkül dolgoznak, ebben a légkörben talán könnyebb lesz ezt kipróbálni, bevezetni. A nyáron egyébként is nagyobb felelősséget kapnak a helyi munkatársaink közül a vezetőknek választottak.
Mert így megy csak. A képessé tevés útján. Mindig kicsit többet adunk át a feladatokból nekik. Van, hogy nem jön össze, és visszavesszük. Aztán újra próbáljuk. Türelemmel. Sokat kell bepótolnunk. Ami másnak természetes, annak itt nyoma sincs.
Fejlesztő foglalkoztatás. Nem betanított munka. És nem is tanfolyam. Nem felnőttoktatás. Valami más, amiben a közös célok meghatározása, és a közös felelősségvállalás az alap. Tudásátadás, képességfejlesztés és megfelelő viszonyulások kialakítása. Velük. Türelemmel. Mindez nem elméletben, hanem a gyakorlatba, a napi munkába ágyazottan. Így lehet eredmény. Nálunk már látszik.
A hatása pedig átgyűrűzik mindenre. A családra, és a közösségre is. És a részvételi demokráciára is. Mert akik közösen keresnek célokat, és építik az ehhez vezető utat, felismerik majd, hogy ezt máshol is lehet gyakorolni. Bár ezzel most azt hiszem, megint nem illeszkedünk a központi elvárásokhoz. Mert ez egy liberális út.
