Az ünnep előtt minden évben nagyon vegyes érzések kavarognak bennem. Mélységeket és magasságokat élek meg, sokszor teljesen ellentétes érzelmekkel. Ami a végére többnyire elsimul, és a fáradtsággal együtt átmegy valami jó, lezárás-féle érzésbe.
Amikor elindul a karácsonyi kérések áradata, szinte mindig dühöt érzek. Dühös vagyok, mert sokan kérnek, túl sokan ahhoz, hogy azt mondhassam, ez így normális egy országban. Dühös vagyok a nagyon rossz helyesírással megírt üzenetek miatt is, mert őrület, hogy így írnak ma felnőttek, akik általános iskolai képzésben részesültek: “Tisztel biszocság…. én egyedül nevelem 4gyermekem …nagyon szivesen fogadnbánk bármijen segicséget legyen az élelem ruházat stb …” Szemléletesen mutatja így, hogy a társadalmi leszakadás és az oktatás mennyire összefügg.
Tovább olvasom
