Nem tudom, hogy a korral jár-e, mármint hogy öregebb, és talán bölcsebb is vagyok, vagy az ügy-képviselet szempontjából folyamatosan nehezedő politikai-társadalmi közeg, de egyre többet agyalok alapvető kérdéseken, a fókuszokon, a stratégián. És persze figyelem a hasonló területen dolgozókat, legyen az állami szféra, egyházi, vagy civil, hogy ők miként viszonyulnak… mert az ugye korántsem biztos, hogy az én megközelítésem a jó.
Az alapvető kérdés az, hogy a közvetlen “célcsoporttal” (nem szeretem túlságosan ezt a szót, ezért tettem idézőjelbe) való munka elégséges-e, vagy ezen túl kellene-e a rendszerrel is foglalkozni?
Akikkel beszélek, jellemzően szinte mindannyian a kiégés tüneteit mutatják. Az állami szférában dolgozók talán leginkább. Évek óta gyűjtögetem az emblematikus mondatokat, melyek a beszélgetésekben elhangzanak: “Mindig azon gondolkodom, van-e értelme a munkánknak? A válaszom pedig az, hogy nincs.” ...
Tovább olvasom
