A legnagyobb kihívás a munkánkban a generációk óta rögzült viszonyulásokra, az attitűdre hatni. Sokat foglalkozunk vele, rengeteg próbálkozásunk volt már, nagy türelmet igénylő, kudarcokkal teli, és eredményt nagyon lassan produkáló munka. Vagyis van eredmény, hogyne lenne… de az a baj, hogy mi tényleges eredménynek azt könyveljük el, mikor képes valaki a saját akaratából, önállóan az élete részévé tenni bármit, ami előtte nem volt az, és ami előremutató.
Tudom, ez elég szigorú így. És látok sok programot, ami sikeresnek van kommunikálva, pedig nem az…mert nem működik a támogató nélkül. Pl. egy kertprogramról nem kiálthatjuk ki, hogy sikeres, csak mert az általunk adott vetőmaggal, palántával, esetleg az általunk felszántott kerttel csatlakoznak ehhez a programhoz, melyhez a feltételeket mi biztosítjuk. Persze eredmény ahhoz képest, hogy előtte nem csinálták, de sikeresnek csak akkor mondhatjuk, ha nélkülünk is megy. Ha ők ássák fel a saját kertjüket, és ők veszik meg, vagy szedik meg a vetőmagot, és nem egy évig csinálják így, hanem legalább ötig, nélkülünk, önállóan. Akkor talán már beépül, mi pedig kimondhatjuk, sikeres lett a programunk.
Tovább olvasom
