Meg kell, hogy mondjam, nagyon nehezen élem meg azokat a folyamatokat, amelyek az oktatáspolitikában történnek az utóbbi időben. Olyan fókuszátrendeződések ezek, melyek gyökeresen ellentmondanak mindennek, amiért eddig dolgoztam, harcoltam.
Ami miatt én a pályán vagyok, az annak a vágya, ami az első pillanattól fontos volt nekem, mikor beléptem a tanterembe: a gyermekközpontúság, készségfejlesztés, a holisztikus szemlélet és esélyteremtés pedagógiai alapelveinek teljesítése.
Nos, ezek folyamatosan kikerültek a fókuszokból, nem érzem már ezt a rendszert gyermekközpontúnak, fontosabb helyette egy tekintélyelvű, kényszeresen nemzeti hangsúlyú valami, amiből teljesen kiveszett a gyerekek egyéni problémakezelése. Nincs szó szabad gondolkodásra nevelésről sem, a kétkedés képességének fejlesztéséről, a másként gondolkodás támogatásáról sem. Az ismeretátadás a lényeg, a lexikális tudás, és azok a készségek, melyek az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlenek, pl. a szociális készségek, nem kerülnek elő. Az esélyteremtés lehetősége pedig végleg belevész a társadalom kasztosodását támogató oktatási rendszerbe.
Tovább olvasom
