Azt az első évben megértettem (17 éve, mikor az oktatás mellé szociális munkát társítottunk az Igazgyöngyben), hogy a közösségi hatásokra építeni kell, az egyéni támogatás önmagában nagyon kis százalékban hoz változást.
Kicsit később tudtam megfogalmazni, mikor már a működés jelei látszottak, hogy a munkánk az egyéni életstratégia-váltást támogatja, közösségi megerősítéssel.
Persze ehhez nagyon sok ismeret és megértés kellett. Mert a generációs szegénységben a közösség nem egy értelmezhető fogalom, itt csak túlélések vannak, függőségek, méltatlan hierarchia, egymás kihasználása, folyamatos harc, magas agressziószint.
Ha nem értjük az ezek mögött húzódó okokat, csak kínlódunk, és a helyi játszmák résztvevői leszünk, de nem befolyásoló tényezőként, hanem balekként. A manipulálás működéséről sokat tanultam az első időkben ezen a színtéren is. A cél itt is a saját pozíció erősítése volt, mások kárára.
Aztán lassan megtanultam, megtanultuk. Megismertük a nagycsaládok szerkezetét, a kapcsolódásokat, feltártuk a túlélési stratégiákat, a tudásszintet, az önfenntartási képességeket, a családok történeteiben felismerhető mintázatokat. Megvizsgáltuk a településen belüli hierarchiát, annak mozgató erőit, a kapcsolódásokat az intézményrendszerhez, a konfliktuskezelési módokat, a szerelmi viszonyokat, az egészségi állapotokat, különös tekintettel a mentális problémákra,a jövedelemszerzési lehetőségeket, beleértve a nem legális utakat is, és még annyi mást…
Sok információ ez, ami ráadásul a változó világban mindig új kihívások elé állítja őket, és minket is, ha támogatni szeretnénk a változásokat.
Amikor már fő vonalaiban feltárulnak az okok, akkor sokkal jobban látszanak a beavatkozási pontok is. Leghamarabb az látszott, hogy kellenek azok a dolgok, ami mentén elköteleződnek többen, és amitől elhatárolódnak. Az előző talán gyorsabban ment, hiszen abban hamar egyetértettünk, hogy változás kellene az életükben. Az, hogy min tudnak változtatni, és mi mihez tudunk segítséget adni, elindulhatott. Az elhatárolódás nehezebb volt, mert a hierarchia miatt sokakban ott volt a félelem.
A hierarchia csúcsán levők viszont nem akartak csatlakozni a lassan épülő közösséghez. Itt a pénz a kulcsszó, és nem a tudás. Uzsora, szolgáltatási lehetőségek nyújtása építi ezt, ami sokakat függőségben tart. Mert ha nincs pénz, akkor ők előlegeznek meg bármit, legyen az fuvarozás, élelem, dohány, és persze pénzt is adnak. A tartozás követhetetlen bilincs, és remekül megélnek belőle azok, akik rendelkeznek ezekkel a forrásokkal. A behajtás legjobban működő eszköze már nem is kell, hogy az erőszak legyen, egyszerűen elég, ha kizárja az illetőt a szolgáltatásból, amíg nem fizet. Így a “nincs” a legnagyobb kényszerítő eszközzé válik.
Így talán érthető, hogy a mi esélyteremtő munkánk ezeknek a családoknak nem igazán tetszik, nem támogatók, és csak egy látens békés viszony van köztünk, amit a mi rendőrséggel való kapcsolattartásunk biztosít. Így nem lép az uzsora egy erőszakos szakaszba a településen belül.
Bonyolult munka a közösségépítés, sajnos a rendszerben ez inkább mint egy kulturális elem van jelen, holott ez kőkemény szociális munka. Amit persze lehet kulturális élményekkel erősíteni, de sokkal fontosabb ebben a folyamatos tudásátadás és képességfejlesztés.
Aztán az is világossá vált, hogy az egyénekben is elindít igényeket, motivációt a közösségi munka. A közösségi attitűdre könnyebb hatni, és az mindig visszahat az egyénre is. Ha ezt látjuk, akkor rögtön fel kell erősítünk az egyéni motiválást, hogy erőt kapjon a felcsillanó értékteremtő szándék.
Persze ez sem ilyen egyszerű. Több esetünk is volt már, hogy biztosra vettük a változást, aztán visszarendeződött minden. Többnyire azért, mert visszahúzta a család, és a mi támogatásunk kevés volt ahhoz, hogy kitartóan vigyen végig ügyeket, legyen az egy szemétszedési akció, vagy bármi más.
De vannak mindig lelkesítő példák. Ilyen az asszony is, aki velünk dolgozik már évek óta a társadalmi vállalkozásban. A faluban közmunkában kapta valaki feladatának, hogy délben harangozzon. Csinálta egy darabig, aztán nem. Az asszony elvállalta helyette. Amikor belekezdett, akkor szembesült a templombelső lehangoló állapotával.
Igazából itt nincs hitélet, egy segédlelkész jön ki talán két, vagy háromhetente, de nincs gyülekezet, egy-két ember hallgatja csak, és a felújított, ám üres paplakban tartották meg ezeket is. Az egyház tevékenysége leginkább a temetésekre korlátozódik. A templom pedig egyre rosszabb állapotban van, kívül-belül.
A külső falak állapotával nem sokat lehet tenni, látványnak rossz, de biztosan sokat bír még. Belül pedig az asszony nekilátott. Pókhálózótt, sepregetett, kihordta a szemetet, az üres italos üvegeket, majd elkezdte penész-írtózni, majd meszelni a falat, ameddig felérte. Saját költségén, munka után, heteken át. Vett terítőt, feldíszítette az oltárt.
Amikor készen lett, és megcsodáltam a munkája eredményét, azt mondta, van még egy vágya, hogy legyen a templom mellett egy pad, meg rózsák, és ott üldögéljünk ketten és beszélgessünk. Aztán érkezett egy CSR lehetőség egy cégtől, akik anyagköltséggel és munkával szerettek volna támogatni minket. A lehetőségek közé a kollégáim beírták a templom melletti üres füves rész “parkosítását” is, és a cég munkatársai ezt választották.
Közös munkával elkészült egy kis rózsakert, pihenőpaddal, úttal. A cég önkéntes munkája látványos eredményt hozott, az asszony pedig boldog volt, hogy az ötlete nyomán ilyen szépen kialakult minden. Aztán még fokozta. A TEMU-ról rendelt kis szolárlámpákat, így most ez is díszíti a kis teret a járda mellett végig. A faluközpont gazdagodott egy külső közösségi térrel. A közösség pedig egy értékteremtő munkát követhetett.
Azt hiszem, az ő példája mutatja ennek a munkának a lényegét. Mert amikor az egyén már nem önmaga, hanem a közösség érdekében tud egy ötletet megfogalmazni, amire áldoz is, időt, energiát és pénzt, és erre mi rá tudunk csatlakozni, akkor elindul valami. Az ilyen emberek “kibányászása”, motiválása, támogatása a feladatunk. Erősíteni őket, és visszanyomni azokat a negatív hatásokat, melyek rombolják a lelkesedésüket.
Kihangosítani a közösségben ezeket, megerősíteni, sokszor, kapcsolódást teremteni az ilyen emberek között, akik már képesek arra, hogy hassanak a többiekre. Növelni a számukat, hogy egymást is támogathassák, és közösen hassanak a többiekre.
Így történik ez a “képessé tevés”. Lassú folyamat, de tudom, hogy jó út. És reményt meg erőt ad mindannyiunknak, hogy érezzük a munkánk értelmét.