Tegnap kint voltam Toldon… az alapítványnak itt van a pilotprogramja, a 13. évben vagyunk, az első etapot 20 évre terveztük. Mert a generációs szegénység kialakulása nem egy nemzedéké, a megoldásra is csak hosszú távon van esély. A teljesen értelmetlen egy-két éves projektek csak a pénzt viszik el. Azokat a szocializációs mintákat, amelyeket a családok átörökítenek, és amelyek ott tartják őket, abban a nyomorúságban, amiben a szüleik éltek, nem lehet egy-egy projekttel megszüntetni. Még elmozdítani sem… Ha úgy tűnik, van valamennyi hatás, és véget ér a projekt, a visszarendeződés mindig nagyon gyors.
Azt hiszem, akik ezeket megoldásnak vélték (és vélik is), sosem mentek olyan közel a problémához, hogy megértsék a mélységeit. Magamon pontosan le tudom mérni ezt. Ma már én is nevetek a naivságomon, amikor azt hittem, elég adni, szükségleteket kielégíteni és lehetőséget nyújtani, és hipp-hopp bekövetkezik az attitűdváltás, és hirtelen mindenki önfenntartó, dolgos, pénzbeosztó, tanulni és dolgozni vágyó, a feketezónát elutasító, egészségesen élő, tudatos családtervezéssel bíróvá válik.
Azt hiszem, ma sem értik sokan, hogy ez nem így van. Sokat gondolkodom rajta, hogy tudnám jobban megértetni, főleg, mikor támadnak, mert kihangosítom, hogy a társadalmi leszakadásban olyan viszonyulások rögzültek, amelyekben a siker nagyon soká mérhető biztosra. Már persze, ha valaki akarja mérni. Mert ha az indikátor annyi, hogy “elértünk a programmal X családot”, akkor ez könnyen teljesülhet, de hogy volt-e hatása, értelme, az hol van ebben? Ahhoz nyilván utánkövetés kellene (nem adminisztratív úton), hogy mondjuk pl. azok a bizonyos kompetencia-fejlesztő képzések milyen beépült változást hoztak a résztvevőknél?
No meg ott van az is, hogy olyan szép azt hinni, hogy itt csak egy jogaitól, és a boldogulás alternatíváitól is megfosztott társadalmi csoportról van szó, akik kapva kapnak az eléjük tárt lehetőségeken, akik döntési képességekkel, a sikert magában hordozó életstratégia-tudással bírnak. És amint lehetőséget kapnak, azonnal képesek beleállni, és már itt is a siker, a nyomorúság a múlté lesz, mindenki boldog lehet.
De nem így van. Sem náluk nem ez a helyzet, sem a lehetőségek tekintetében.
Ezért is kezdtünk bele 13 éve ebbe a munkába, ami a lehető legkomplexebben fogja át és értelmezi a társadalmi leszakadást. A családok szintjétől az intézményrendszeren át a szakpolitikáig. Vagy inkább a politikáig, mert a szakpolitikát már rég nem látni. Ma már csak pártpolitika van, erőből működtetve, a szakmaiságot mellőzi az érdekvezérelt hatalom. Vagyis, csak azt tekinti szakmainak, ami az ő elképzelésével egyezik. Bár ez sem igaz már, inkább az önös érdekekre fókuszáló, átgondolatlan, kapkodó, “csakazértis” attitűd a jellemző.
Szóval, kimentem tegnap, Berettyóújfalutól 25 km-re van ez a kis zsákfalu, most a többi 17 településen is szünetelünk, csak a befutó kéréseket rögzítjük, a jövő héten kezdjük a munkát, az iskola indulásával együtt. De Toldra kivittük a társadalmi vállalkozásban dolgozó munkatársak fizetését, hiszen hónap eleje van. Előre meg, az ünnep előtt, pontosan tudjuk, hogy nem szabad odaadni. A január hosszú lesz és nehéz. Mindig az. Nem utaljuk a fizetést, nincsenek bankszámláik, ez is egy alkalmazkodás hozzájuk, a helyzethez, nyilván nekünk kényelmesebb lenne, de így nem tudják zárolni a számláikat, csak a behajtócéges tartozások maradnak. Az is épp elég…
A borítékokra fel van írva mindenkinek, mit kért a hónap során, fizetési előleg, szülinapi torta, gázpalack, felnőtt gyógyszer, esetleg mennyi a levonás a behajtócéges tartozás miatt. Megtanultuk ezt is olyan rendszerben működtetni, ami a pénzügyi tudatosság felé visz. Mert amikor elkezdtük, volt olyan munkatársunk, akinél a fizetés felét elvitte a tartozás, a maradékból minden héten kért egy kevés fizetési előleget, majd a hónap végén, amikor megkapott 25 ezret, és a listát, vádlón ránk nézett, és azt mondta: ennyiért dolgoztam egész hónapban? És felmondott, haraggal. Nem értette meg, hiába magyaráztuk, hogy nem ennyiért, de a többit már elköltötte.
A toldi kollégákkal beszélgettünk kicsit, boldog új évet kívántunk, megkérdeztük, hogy telt az ünnep, volt-e valahol cirkusz, de úgy tűnik, csendben eltelt. A falu most kihalt volt, nem volt ugyan hideg, de a párás, nyálkás időben nem kívánkozik ki senki, a gyerekek is a házakban maradtak. Kicsit beszélgettünk a tervekről, ki, mit szeretne 2023-ban?
Volt, aki konyhaszekrényt, más megszerezni a jogosítványt, de abban mindenki egyetértett, hogy az egészség lenne a legfontosabb, és az is, hogy ne jöjjön valami olyan baj a családokban, amire nem számítottak. Igen, ezt is értem. A váratlan helyzet mindig óriási kockázatot jelent ott, ahol nincs tartalék. Persze tudják, hogy ránk számíthatnak, de ennek is megvannak a maga szabályai. Ha ezeket nem alkalmazzuk, a felelősségvállalás erősödése leáll, hiszen lesz, aki megoldja helyettük. Ebben határozottnak és következetesnek kell lennünk, ezt már a saját kárunkon megtapasztaltuk, több embert húztunk már ki a bajból, majd felmondott, és visszafizetés nélkül hagyta a tartozást, pedig esküdözött, hogy visszafizeti. Ma már nincs ilyen, a szabályaink szigorúak, és bebiztosítjuk magunkat.
Tőlem is megkérdezték, én mit szeretnék az új évben. Azt mondtam, tovább erősíteni a csapatot, hogy majd nélkülem is képes legyen működni az Igazgyöngy. És azt is mondtam nekik, hogy amikor 13 éve elkezdtem, teljes volt a bizalmam minden család felé, és ma már pontosan tudom, hogy ez nem volt jó, mert megloptak, becsaptak, kijátszottak, sokszor meg is aláztak. Sok keserves megtapasztalás van mögöttem, amelyek nyomot hagytak bennem.
Persze kellettek ezek, hiszen így tanultam meg sok mindent…a csalódások árán. Így értettem meg, micsoda szakadék van közöttünk, és azt is, hogy a szavakon sem ugyanazt értjük. Hogy mást jelentenek ott, és itt. És nem szándékolt gonoszság sok mindent, hanem szocializáció. No meg azt is, hogy ez nem a cigány identitáshoz köthető, hanem a generációs nyomorúsághoz. Hiszen a nem cigány munkatárs épp úgy meglopott minket, mint a cigány.
De valahogy, mindennek ellenére mégis hiányzik, hogy bízhassak bennük. Mert ez lenne a normális. Hogy bízzunk egymásban. Jó lenne, ha úgy alakulna, hogy a végére ez helyreálljon bennem is. De a világ most nem a bizalomépítés felé halad. Sokkal inkább jellemző, hogy minden területen bizalomdeficit van.
Igen, talán a bizalom lenne a legfontosabb. Amit könnyebb elveszíteni, mint felépíteni. A bizalom lehetne az összefogás alapja.
Nem lesz egyszerű év a 2023 sem.