144. Abortusz

144. Abortusz

144. Abortusz

Hallgatom a hírekben a politikust. A magzati élet védelméről beszél. Meghatódva mondja, hogy már az is egy élet, és aki látott már abortuszt, az tudja, hogy ezt nem lehet megengedni.

Tényleg nem.Én is az élet pártján vagyok. Teljesen. De én már láttam a semmibe születő gyereket is, sokat, olyanokat, akiknek a sorsa borítékolható. És láttam éhesen, fázva, betegen felnövőt, aki fogyatékossá lett, mire az iskolarendszerbe került. Látok nyomorult gyerekeket, akiknek joga lenne normálisan élni. De erről nem szólnak most a hírek. 

Már volt, hogy segítettem. Az abortusz árával. Mert a frissen megözvegyült asszony nem akarta megszülni a hatodikat. Oda, ahová többet nem lehetett. Igazából annyit sem, amennyi már megvolt.

Most is megtenném, ha még lehetne. De már késő. Meg fogja a gyerekét szülni az a 16 éves, akit a héten vert, rugdosott meg a leendő apa. Aki olyan házban él, ahol nincs áram (se).

Megszüli, mert már a negyedik hónapban van. Vagy ide, a semmibe, vagy állami gondozásba, ahol ő is felnőtt.

És azt a másikat is hozzásegíteném, aki a nyolcadik osztály után egy bűnöző família egyik fiataljától terhes, olyantól, akit már tíz évesen rablásért keresett a rendőrség. De addig még van ideje, kereshet egy kis pénzt. Mint a másik ebben a családban, aki némi fővárosi strichelés után szülte meg a sosem kideríthető apától a kicsit. És visszajött vele abból a nyomorból ide, ebbe a nyomorba.

És azt is, aki tehetséges gyerekként az egyik kedvencünk volt, de menekülnie kellett az otthoni alkoholizmussal átitatott légkörből, hát menekült, máshoz, és lett tőle terhes, felvilágosulatlanul, az első aktusok után. Most kimarad az iskolából, még nem tudni, hol él majd, hová szüli meg, kell e annak a másik családnak, vagy mehet vissza oda, ahol ő is felnőtt, és nevelhet egy ugyanolyat, mint amilyen ő maga.

És azt is, akit az anyja gyerekként feleségnek ajánl a jóval öregebb jelentkezőnek, mert ha terhes lesz, akkor nem kell visszamenni az otthonba, végre. Nem kell szöknie, anyaként maradhat az apjakorúval, ha kell még neki, vagy egy pohár ital fontosabb lesz, és továbbadatik, gyerekestül, gyerekként.

Az élet védelme fontos. Jó lenne egyszer abba is belegondolni, hogy a meglevőek is fontosak e.

Mert a megelőzés, a védekezés, a nyomorban is elérhető árú fogamzásgátlás talán elébe menne sok mindennek. Talán. Mert ez a réteg nem fog külföldre menni abortuszra. Megoldja máshogy. Megszüli.

Ordítani tudnék.

Facebook Comments