Az emberek mindenhol sokfélék. A generációs szegénységben is. Itt is találunk mindenféle embert, a mindent elvárótól a nehézségekkel egyedül megküzdőkig, a szelíd megértőtől az agresszívan támadóig, az átláthatóan becsületestől a másikat kihasználó ügyeskedőig. Éppen ezért nehéz elfogadtatni és működtetni egy olyan rendszert, amivel mindannyian egyetértenek.
Sokszor elmondtam már, de mindig vannak új követők, akik talán nem hallották, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, sokkolt a gyerekek helyzete, a szegénység, a lepusztult lakóterek, és, mivel semmit sem tudtam még erről a világról, azt gondoltam, jót teszek, ha adománnyal segítek. Ha adok, mindent, ami nekik nincs, nekem meg van, vagy meg tudom szerezni. Kértek, én meg adtam. Sőt, ahol nem kértek, ott még ajánlottam is. Mindent elfogadtak. Aztán lassan felismerték bennem a lehetőséget, és folyamatossá vált egyrészt a kérés-áradat, másrészt a saját maguk pozícionálása azért, hogy ők többet, jobbat kapjanak.
Tovább olvasom
