Sokan nem látják át azokat az élethelyzeteket, amit a lakhatási szegénység jelent. Ha bele is gondolnak, legyintenek, ó, hát régen sem volt bevezetve mindenhova a víz, az “én nagyanyám is a kútról hordta”, vagy “nálunk is pottyantós budi volt” mégis felnőttünk, mégis itt vagyunk. Sokan még romantikusan is gondolnak vissza rá, és nem vetik össze a mostani életükkel, amiben természetesen van jelen a vezetékes víz, az angol wc, a bojler, az automata mosógép. Nem vetik össze a modern világgal, azzal a ráfordított munkával, idővel, azokkal a nehézségekkel, amit ők már fel sem vállalnának. Amit a vezetékes víz hiánya okoz.
A péntekre szervezett eseményre a kis faluban nem először került sor. Volt már közösségi, lakossági kezdeményezésre is szemétszedés a településen belül, és szerveztünk már a zsáktelepülésről kivezető (és egyben bevezető) út két oldalán is ilyet, több illegális szemétlerakót is felszámolva. Ezeket feltehetően a szomszédos kisvárosból hozták ki ide, mint félreeső helyre azok, akik ezt vélik megoldásnak a fölösleges szemét elhelyezésére. Volt, hogy a kidobott szemetet be lehetett azonosítani is, mert véletlenül a postai levelezésből is kerültek bele dolgok, de a szemét így is maradt. Most is voltak lerakva üvegek, rossz szőnyegek, autógumi, de a mennyiség szerencsére töredéke volt a korábbinak.
Az út melletti eldobott fém és műanyagflakonok, zacskók száma is kevesebb, és talán az 50 Ft-os visszaváltási ár tovább csökkenti majd, de még mindig vannak, akik a kocsiból csak úgy kidobják menet közben az ablakon a kiürült tartókat. Furcsa volt felfedezni azt is, hogy a kivezető oldalon jóval kevesebb volt, mint a bevezetőn. Jelzi ezt, hogy bevásárlás után hazafele kerül ki a legtöbb….ami nyilván azt jelzi, hogy a lakosság körében találhatnánk a szemetelőket. De majd alakul ez is. A környezettudatosság kialakítása ugyanolyan kihívás, mint az egészségtudatosságé, vagy a pénzügyié. Dolgozni kell rajta, közösségi összefogással.
Még nem írtam erről, volt elég nagy publicitása, kormányzati és ellenzéki oldalon is, egymásnak tökéletesen ellentmondva. Talán ez is szemléletesen mutatja, hogy mennyire összeolvadt a pártpolitika és a szakpolitika. Szembehelyezkedés, durva minősítések szorították ki a vita lehetőségét is, itt is, mint mindenhol máshol.
Az alapprobléma a felelősség kérdése. Azt rögzítették ebben, hogy először is az egyén, aztán a család, majd az önkormányzatok, egyházak, civilek és végül az állam felelőssége, és szerepvállalása a döntéshozók számára elfogadható sorrend a szociális problémák megoldásában.
szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Van ennek az egésznek tudományos megközelítése is, irányvonalak, melyek szerint szerveződik a szociálpolitika. Az egyén szabadságát központba helyező liberális vonal, a szolidaritásra hangsúlyt tevő szociáldemokrata modell, és a konzervatív, ahol a meglevő társadalmi rend stabilitását kívánja támogatni a szociálpolitika. Az, hogy hol, mi mentén szerveződik ez, az minden országnak a saját társadalmi közegébe, történelmébe van beágyazódva. Nincs minősítés, hogy az egyik jobb, mint a másik, azt hiszem, nincs is ebben tökéletes modell, ami biztosra vehetően jól működik, mert a szociális helyzet összetett, és folyamatosan változó probléma és minden ország magának formálja, a kormányai által képviselt érdekek szerint. Amiről azért tudjuk, hogy gyakran elég furcsa viszonyokat teremt.
Ha valaki beüti a google-ba, hogy növekszik a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akkor évekre visszamenőleg hasonló tartalmú cikkeket olvashat, szakmai elemzéseket, jelzéseket nemcsak a számadatokról, hanem arról is, hogy kevés a szakember, a forrás, és nem biztosított megfelelően a gyerekek fejlesztése.
Sehol sem egyszerű a helyzet, de a szolgáltatáshiányos leszakadó térségekben, a szegregátumokban, ahol gyakran maguk a szülők is érintettek, ott nagyon erősen látszik a baj. Van olyan szegregált osztály ma, ahol 19 gyerekből 14 integrálható SNI (sajátos nevelési igényű), vagy BTM tanuló. A tanító, aki nem gyógypedagógus, aki mellett nincs fejlesztőpedagógus, pedagógia asszisztens, hogy tudna megfelelni a rá nehezedő elvárásoknak?
Egy bő hétig távol voltam, próbáltam kicsit kikapcsolni, töltődni. Aztán visszacsöppentem a munkába, abba, amit az élet bizonytalanabb felén élők támogatásáért végzünk. Bár ez nem is jó kifejezés, hiszen csak egy részük bizonytalan a saját jövőjével kapcsolatban, nagyobb részük abban a megszokott bizonytalanságban él generációk óta, amelyben esélytelenek egy másfajta...
A fogyasztói világ üzenetei ma a legerősebb. Eladni, mindenáron, részletre, ingyenes ajándékkal, árukapcsolással, helybe szállítva, mindegy, hogyan, csak vásárold meg. Birtokold, hiszen ez a fokmérő, az, hogy mid vagy, mit tudsz láthatóvá tenni, másoknak is, hogy bezsebeld az elismeréseket. És különben is: megérdemled. Erről szól a világ. Küzdünk ellene, de...
Nagyon nehezen tudunk ezzel a területtel boldogulni. A lakhatási szegénység pedig alapjaiban határoz meg szinte mindent. Sokan élnek egy-egy házban, a víz szinte sehol sincs bevezetve, a házak javítására, állagmegóvására nincs tudás, sok helyen akarat sem. Nincs személyes élettér, a karantén talán még nyilvánvalóbbá tette, hogy ezekben a családokban nincs...
Már korábban is volt ilyen próbálkozásunk. Írásra rávenni azokat, akiken lelkileg ez segítene. Évekkel ezelőtt volt az első, akkor egy asszonnyal elindultunk ezzel, talán abban a pillanatban jó volt valamire, kiengedni a feszültséget, végiggondolni a történéseket, indokot találni a félbetört életre. Folytatás nem lett belőle, de nem is ez volt...
Egyre többet hallani itthon is a NEET fiatalokról, azokról a 15-29 év közöttiekről, akik nem dolgoznak, és nem vesznek részt semmilyen oktatásban, képzésben. Sokan vannak ők, olyanok, akik kiestek az oktatási rendszerből (legkésőbb 16 évesen), és attól tartok, ha beszámolnánk azokat is, akik a közmunkához csatolt, hatékonyságban, tudásátadásban erősen megkérdőjelezhető...
Mikor kezdtem ezt a blogot, gyakori volt az iskolánkban, hogy az órákra, főleg ilyenkor, mikor az idő téliesre fordult, vittünk magunkkal gyerek-kabátokat és cipőket is. Mert sokszor kellett a felfeslett sportcipőt lecserélni egy csizmácskára, a két számmal nagyobbat megfelelő méretűre, és kabátot, vagy zoknit adni arra a gyerekre, akinek nem...
