Próbálom már jó ideje megérteni, mi, miért történik körülöttünk. Próbálom ezt nagyobb távlatokban is nézni, hiszen az egész pályafutásom a társadalmi leszakadás elleni munkában telt, még, ha az elején nem is ennyire tudatosan, és csak a pedagógiára koncentrálva. A felismerés, hogy ez az egész mennyire bonyolult, és mi minden hat rá, folyamatos tanulás volt, és az ma is.
Azt gyakran mondom, hogy mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, el kellene tölteni legalább egy évet a szegregátumok világában, mert itt nagyon átértékelődik minden az emberben, tudásról, magabiztosságról, hatásokról. Itt hamar megtapasztalja a tehetetlenség bénító érzését, ugyanakkor sokszorosára nő a késztetés is, hogy próbáljon tenni valamit.
Bár nem vagyok abban biztos, hogy ez mindenkire úgy hatna, mint rám, hiszen ehhez kell önreflexió is, no meg némi önazonosságra törekvés. Mert ha valaki úgy vesz ebben részt, hogy a történet leginkább róla szól, az kényszeres önigazolásba csúszik, csak a sikerekről beszél, mert attól fél, ha bevallja, mennyire nehéz és kudarcokkal teli ez a munka, akkor az ő nimbusza sérül. Vagy lehet, csupán annyira hisz a maga igazában, hogy ezt nem is tudatosan csinálja…bár e mögött is ott lehet valami elcsúszás, amivel érdemes lenne szembenézni.
Tovább olvasom
