Iszonyú gyorsan eltelt. Bár ebben a felgyorsult világban ez az érzés állandósult, rohanunk, dolgozunk, a reggeli “forgószél” effektusnak nevezett jelenség, ami felborítja az előzőleg jól eltervezett tennivalók sorát, az egész napot, hetet meghatározza.
Nincs idő megállni, mert mindig jönnek az újabb megoldásra váró feladatok, és nincs idő már arra sem, hogy egy-egy sikeres problémakezelés után megálljunk, örüljünk kicsit, mert rögtön ott a következő. Ez a hajszoltság határozta meg ezt az évet. És mindig kellett tartalékolni energiát arra is, hogy védekezzünk, állandó készenlétben legyünk egy esetleges támadás esetére, mert az ügy képviselete nehezedett az idén is.
Ha visszatekintek, mennyi munka van mögöttünk, persze megnyugodhatnék, hiszen jól haladunk azon az úton, amit kijelöltünk magunknak, sőt, sikerül ezt az utat folyamatosan szakmailag megerősíteni, újraértelmezni és segítőket, támogatókat is szerezni ehhez.
A tételmondataink, pl. hogy a következő generációért dolgozunk, de a mostanival, vagy, hogy nem egy gyerekekkel akarunk százat lépni, hanem százzal egyet, továbbra is meghatározzák a munkánkat. Ennek mentén próbálok most kicsit visszatekinteni.
Az a mondat, hogy a következő generációért dolgozunk, de a mostanival, talán a legfontosabb a stratégiánkban. Azt jelenti, hogy nem elégszünk meg a gyerekek fejlesztésével (bár ezt természetesen nélkülözhetetlennek tartjuk), hanem megpróbáljuk kezelni azokat a tényezőket, hatásokat is, amelyek a családban, közösségben érik őket. Amelyek leamortizálják az oktatás hatását, mert a szülők sem kaptak megfelelő tudást sem az iskolarendszertől, sem a saját családjuktól ahhoz, hogy a gyerekeiknek másfajta életstratégiát örökíthessenek át.
Így, fókuszálunk az oktatásra is, hála támogatóinknak, képesek voltunk fenntartani az iskolát ebben az évben is az állami alaptámogatás mellől méltatlanul megvont köznevelési megállapodás kiegészítő segítsége nélkül. Tartottuk a hatszázas tanulólétszámot, és a hátrányos helyzetű arány is maradt a kb. 70%. A módszertanunk, a szociális készségeket fókuszba állító, holisztikus szemléletű vizuális nevelés sikeres, és a sok megkeresés, tudásátadás mellett tovább épül be az itteni tankerület iskoláiba, már a nyolcadik éve. A gyerekeket, iskolákat pedig az elvont támogatás sokszorosával segítjük.
A tanodánk munkája, ami 0-18 éves korig fogja át a toldi gyerekek fejlesztését, mérhető igazolását adja a készségfejlesztésre irányuló, összehangolt munkának. Egészen különleges a mesélést-olvasást fejlesztő program, amiben az idén elértük az 1000. otthonmesélést, vagy a pályaorientációs program, aminek a keretében második éve foglalkoztatunk diákmunkásokat nyaranta. Ebben az évben a tanodapedagógusaink bérét sikerült pályázatokból finanszírozni, ezek lezárultak, így a következő évre ide forrásokra lesz szükség.
Az ösztöndíjprogramunk továbbra is sikeres, szeptembertől már 88 gyereket támogatunk 17 településen, és nagy eredmény, hogy közöttük már 28 középiskolás és 4 felsőoktatásban tanuló van. Mivel egyre több támogató jelentkezik erre a programelemre, a második félévre újratervezzük ezt, igazodnunk kell ahhoz az igényhez, hogy sokan szeretnének konkrét gyereket támogatni, de meg kell tartanunk azt az üzenetet is, amivel a közösségben az ösztöndíj motiváló hatású lehet, és ezért egy bizonyos aránytartásra szükség van a támogatott és a nem támogatott gyerekek között.
A felnőttekkel végzett munka alapvető eleme a közösségfejlesztés. Továbbra is megvan az a közösségi mag, amire építeni lehet, az idén a hetente szervezett “asszonyközösségi” együttléteken három férfi jelenléte is állandósult. Látványos “szakítás” velünk az idén nem volt, ellenben visszarendeződés igen, és ez mindig öröm számunkra. A mikroközösségi foglalkozások stabilak, alkalmanként egy-két fővel bővülnek, de ez még nem állandó. A Fiatal Anyukák Klubja, a tanodához kötődő Szülői Klub, vagy a Baba-mama Klub jól működik, a Főzőklubot a következő évben újratervezzük, az áremelésekkel nem tudunk lépést tartani. Továbbra is kiemelten figyelünk a női szerepekre, a rajtuk keresztül a családokba bevihető hatásokra. A “képessé tevés” jegyében működő munka hatására egyre több önálló kezdeményezésre tudunk építeni. Az idei, immár második falunap is sikeres volt, és nagyon fontos volt a helyi kezdeményezésre betanult Jerusalema-tánc is, vagy a fiatal anyák által szervezett anyák napi műsor, nem beszélve a karácsonyról.
A társadalmi vállalkozásban voltak változások, itt vannak kudarcok is, volt az idén felelőtlen károkozás, elbocsátás, felmondások, de szeptemberre stabilizálódtunk, és újrastrukturáltuk a toldi munkát, új, fejlesztést végző munkatársakkal. A Szuno fejlődése szép sikersztori, hihetetlen még mindig számunkra a Decathlonnal közös projekt, és az árusítási lehetőségek bővülése is, amivel képesek vagyunk lépést tartani.
Told esetében fontos említést tenni a FeTe programról, aminek keretében a települést és a velünk együttműködő családokat is segíteni tudjuk. Az önkormányzattal továbbra is harmonikus a viszony, az egymást támogató, összehangolt munkában több változás érhető el, ez nyilvánvaló.
A toldi pilotprogram mellett folyamatosan dolgozunk 17 településen, és esetenként még 11-ben, karácsonykor most meghaladtuk a 30-at.
A szakmai kapcsolataink ebben az évben tovább bővültek, a Szegedi Egyetemen, a Corvinuson és a MOME-n féléves kurzusokban dolgozunk együtt, A Debreceni Egyetemről és az ELTE-ről továbbra is fogadjuk a gyakorlókat, szakdolgozók és előadások tekintetében pedig más egyetemekkel is folyamatos a kapcsolatunk. A szociális munka, a pedagógia, az egészségügy, és a társadalmi vállalkozások területén vannak kapcsolódásaink.
A helyi beágyazottságunkban ebben az évben konfliktusmentesen dolgoztunk az intézményrendszerrel, nyitottak az együttműködésre, és talán egy picivel kezdeményezőbbek is, mint a korábbi években.
A fejlesztést végző csapat tudásbővítése, együttműködésének javítása a fenntarthatóság miatt kiemelten fontos volt ebben az évben is. Tudatos szervezetfejlesztéssel készülünk az utódlásra, és próbálunk igazodni az egyre több kihívással nehezített társadalmi-gazdasági helyzethez. Sok segítséget kaptunk az idén is ehhez külső, elkötelezett támogatóktól, akik olyan tudásokat hoznak be hozzánk, ami nálunk nincs meg.
Sok dolgot tudnék még kiemelni, annyi minden történt, nehéz is súlypontozni, hogy még elviselhető terjedelmű legyen ez a poszt.
A második tételmondat, amit a poszt elején jeleztem, az a rendszerszintű hatásokra utal. Mert könnyebb lenne nyilván (és fontos is), hogy egy-egy gyerek mögé csoportosítsunk erőforrásokat, majd mutassuk fel büszkén őket, mint eredményt. De számunkra mindig sokkoló volt az a gyerektömeg, ami érintetlenül marad, és változás nélkül termeli újra a társadalmi leszakadást. A funkcionális analfabéta, a túl fiatalon családot vállaló, a lakhatási szegénységből kitörni képtelen, a feketezónában életstratégiát építő, kriminalizálód gyerekek, fiatalok tömege.
És ebben változás csak akkor lehet, ha változtatni tudunk azon a rendszeren, ami az ő problémáik kezelésére hivatott. Nos, ebben nem tudok sikerekről beszámolni. Persze mondhatnám, hogy itt a FeTe program, amiben egyházi szervezetekkel dolgozunk együtt, de közben maradt rendszerszinten az egyházak iskolai szegregációt erősítő szerepe. Mondhatnám, hogy az is egy eredményes hatás, hogy a szakemberképzésbe bekapcsolódunk, de ezek a szakemberek is ebbe a struktúrába kerülnek ki, és ebben nem tudnak változást hozni, a másfajta megközelítést nem tűri a rendszer. Kudarcos történetek sora jut most az eszembe, amiben nem tudtam eredményt felmutatni. Lepattantam a nyilvánvaló korrupciós ügyekről, sőt, még örülhettem, hogy nem én ütöttem meg a bokám. Részt vettem, vettünk sok-sok egyezetésen, de mind kívül maradt a rendszeren, ugyanazokban a körökben sopánkodtunk újra a helyzeten, változást nem eredményezve. Nem kapcsolódtak hozzánk, hozzám sem a problémajelzésekben, sem pl. a pedagógustüntetésekben helyben, távolról pedig mindig könnyebb szolidárisnak lenni.
Persze nem adhatjuk fel ezt sem, semmi sem marad az idők végezetéig, a változások kódolva vannak az életben, dolgozni kell rajtuk, értük. A jövő év egy új év lesz. Amiben mindig benne vannak az előző tanulságai is. Új tervek, és talán új utak is nyílnak majd.
Köszönöm mindenkinek, aki ezt a munkát, amit az Igazgyöngy Alapítvány végez, szimpátiával nézi, támogatja, segíti. Önök nélkül, támogatók nélkül, mi sem mennénk semmire… Az alapítvány költségvetésének 67%-a civil és céges támogatásokból származik, amit átláthatóan és a tőlünk telhető legjobb szakmaisággal csatornázunk be a gyermekszegénység elleni küzdelembe. Hálásak vagyunk a bizalomért, a figyelemért, a segítségért. Azért, hogy mellettünk vannak, és értik: senki sem érezheti magát jól egy olyan országban, ahol ennyire szétszakad a társadalom.
Jövőre küzdünk tovább. Biztosan nem lesz könnyebb. De túl fogjuk élni…túl kell élni. A gyerekek miatt. Akik a jövőt fogják meghatározni.