Írtam már egyszer-kétszer erről, de azt hiszem, mindig jó elővennem a témát, egyrészt, mert van, akinek új lehet, és muszáj elmagyaráznom, hogy érthetőbb legyen, másrészt, mert mindig alakul, változik minden, ez is.
Szóval, mikor elkezdtem, a teljes rendelkezésre állás idejét éltem. Egy hónap alatt ötszáznál is több visszahívós sms-t kaptam, ha nem hívtam vissza rögvest, nyomban jött a következő. Többször is. Nem számított, hogy elmúlt este nyolc, vagy, hogy épp a vasárnapi ebédhez ültünk le a családdal. Akik beszélni akartak velem, nekik azonnal kellett elmondani, mire lenne szükségük, vagy épp gyorsan be kellett mószerolni valakit.
Már nem tudom, ki volt akkoriban nálunk, de figyelmeztetett, és jól megjegyeztem, hogy az állandó rendelkezésre állás a szociális munka (vagy munkás) halála. Mivel már egyre terhesebb volt nekem is, és kezdtem érteni valamit ebből az egészből, próbáltam szabályokat alkotni.
Tovább olvasom
