Sokszor előfordul, hogy az ember azt érzékeli, a többségi társdalom ugyanazokat teszi, amiért a cigányokat kritizálja. Vagy mondhatnám: megveti.
Persze az általánosítás itt is kerülendő.
Itt van pl. a környezet megbecsülése. A minap kirándulni voltunk. A kék túra útvonalán haladva egy család mellett mentünk el. Nagyszülők, és három unoka. Nem cigányok. Bár ezt talán fölösleges volt írnom. Ők ugyanis ritkán fordulnak elő a kék túra útvonalán.
Messziről még kellemes érzéssel figyeltem őket, hogy milyen rendesek, amint beszélgetnek, magyaráznak az unokáiknak. Közelebb érve változott a kép. Épp arról beszélgettek, hogyan kellene a zsebkésükkel bevésni a nevüket az élő fába. Arról, hogyan érdemes tartani a kést, hogy láthatóbb nyomot hagyjon.
Szólunk, persze, szerencsére abbahagyják. – Ja, jó – vonta meg vállát a nagyapa. Akinek gondolom mélységesen lesújtó véleménye van a cigányokról, akik a környezetüket, parkokat, stb. tönkre teszik. Mint az emberek többségének. Persze, ha ezt teszik, jogosan. Gondolom, ő sem hagyná szó nélkül, ha egy cigánytól hasonlót látna…
Aztán kapok egy levelet is, reagálásként a legutóbbi bogbeírásra. Pont illik ide:
„Tudom, hogy elszánt, kemény asszony, aki egyáltalán nem szorul vigasztalásra. Nem is azért írom, hanem csak szeretném illusztrálni, hogy a követelőzés, a belátás hiánya nem csak cigány sajátosság.
10 éve költöztem ide, hogy némileg közelebb legyek a gyerekemhez. Egy gaztengert, egy vad ugart találtam itt. Hoztam magammal egy jókora mennyiségű földiepret, gyümölcsfa csemetéket. Mikor az eper teremni kezdett, sok volt, nem tudtam vele mit kezdeni, adtam mindenkinek, akiről gondoltam, hogy nem tud venni a gyerekeinek. Ekkor kérték (öten), hogy majd adjak nekik töveket. Eljött az augusztus. Felszedtem 300 tő palántát, mert – tapasztalatom szerint – 60 tő, amit augusztusban telepítünk, a következő tavaszon ad 10 kilónyi termést. Megmetszettem a lombját, gyökerét, mindent, amit kell. Aztán adtam volna mindegyikőjüknek.
Mit mondjak, mindenki talált kifogást, miért nem kell az ajándék. (Nincs hely ásva, nincs bekerítve, fáj a dereka, nem tud a kisgyerektől, messze van a locsoló víz……) Volt egy, aki azt felelte:”Ilyen hülyeséggel nem foglalkozom”.
És a következő tavaszon volt, aki csak nyavalygott, hogy nincs miből gyümölcsöt venni a gyerekének, de olyan is volt, akit a kertemben csíptem el, amint szedte az epret, mert “magának úgy is olyan sok van”.
A falum színmagyar település. Nincs egyetlen cigány család sem. Csak éppen a mentalitásuk olyan. A kertek, a munka nélkül otthon tespedő asszonyok mellett megműveletlenek. De ha valamiféle élelmiszer-osztás van, majd’ elverik egymást, úgy tolonganak érte. Még olyanok is, akik bizonyíthatóan nincsenek rászorulva.”Mert az jár.”
Én már arra gondoltam, talán a hosszú munkanélküliség ölte ki belőlük a tartást, az önérzetet. Talán az, hogy nincs egy állandó kontrollt biztosító közösség körülöttük, akiktől szégyellnék a mohósággal párosult tunyaságot.
Az anyák évek óta otthon vannak. A gyerekeik mégis mosdatlanok, ápolatlanok, neveletlenek.
A szülők csak az iskolától várják,hogy a gyerekek legalább köszönni megtanuljanak. Hogy trágárkodás nélkül meg tudjanak szólalni.
Csak azért írom, Nórikám, hogy a magyarok is átestek egy akkora magatartási, viselkedési silányodáson, ami nem sok reményre ad módot.”
Ennyi a levél.
Hát igen. Talán másnak tűnne a kép mindenkinek, ha kicsit körülnézne, mielőtt ítélkezik.
