A vékony, kis termetű fiatalasszony a városban a zebránál köszönt rám. Együtt mentünk tovább. Érdeklődtem, hova megy. – Ultrahangra- mondta. „Úgy” vagyok megint. Tudja….
Nem látszik rajta, hogy terhes. Sovány. A hatodikat várja. Akkor került a támogatottak közé a család, mikor az előzőt szülte, két éve. Nem volt elég ruha, bútor… nemcsak a kicsinek, a másik négynek sem. Sokat kellett segítenünk. És azóta is folyamatosan kérnek. Mert nem tudnak megélni. Kérdezem, jól meggondolták? – A párom nem hagyja, hogy elvetessem – mondja. Nekem már nem kéne. A többivel is alig bírok. Amikor a védekezésről érdeklődöm, ezt mondja: – Ezután védekezni fogok. Majd ezután….
Persze tudom, nem ilyen egyszerű. Hogy elhatározzák, és majd védekeznek.
A másik fiatal nő most kért segítséget. Mert nem tudják befizetni a csekket, az abortuszért. Ott három gyerek van, és nehéz körülmények között élnek. És abban a faluban még kevesebb a lehetőség. Nemrég köttettük nekik vissza a villanyt. Nélkülünk nem ment volna.
A lány csak tizenöt volt. Szökésben levő állami gondozott. Hetente biztosan megfordul nálam. Vele jön a fiúja is. Amikor jött, mindig kérdeztem, megjött e neki. Aztán súgva mondta, már kétszer nem….. kivert a víz… rögtön csináltunk egy tesztet. Pozitív lett. Aztán nagy kálvária indult. Először vele, mert meg akarta tartani. De van már előtte más példa, ami mutatja, állami gondozottnak csak állami gondozott gyereke lehet. Mikor megértette, már nem akarta. Még nem.
Aztán vissza kellett édesgetni a lakásotthonba, hiszen ott vannak a papírjai, a nélkül nem fogadja a kórház. Az anyja is vele jött. Aztán majdnem nem sikerült, mert rögtön vádaskodás indult, indulatos felelősségre vonás, közöttük. Hogy ki miért felelős… Hol vesztette el a szüzességét, és hol lett terhes…. Miért szökik, miért nem akar az otthonban maradni…. És persze a mindig visszatérő kérdés: miért nem hozzájuk fordulnak, ha baj van….
Végre, ki a kórházba…. megindulhatott a dolog. Az anyja még mondja nekem: – Csak maga miatt csinálom végig vele. Hogy lássa, magával együttműködök. Csak ezért, érti?!
Mindegy miért. Csak essünk már túl rajta.
Túlestünk. Aztán újra bejött hozzám. Jövök-megyek, sok a dolgom. Rajzokat válogatok. Jön utánam, mesél. Még egyszer mindent, részletesen. A műtét után is engem hívott, rögtön, mikor magához tért, adtam neki egy telefont, hogy tudjon beszélni, ne maradjon egyedül a kórházban.
Mesél, mondja, folyamatosan, aztán egyszer csend lesz. Kis idő múlva megfordulok. Mert tudni akarom, miért hallgatott el. Az asztalon volt egy baba. Adományban küldte valaki, olyan élethű csecsemőféle…egy kolléganőm tette félre, valamelyik gyereknek, aki régen vágyott rá. A lány csendben fogta, és ringatta kicsit. Mintha igazi lenne. A karjában tartotta, és fölé hajolva, az arcát nézve, ringatta. Mint egy anya.
Megdermedtem. Észrevette, hogy figyelem. Elnevette magát, majd az asztalra dobta. – Csak játszottam. -mondta.
Őrület ez. Valamit ki kellene találni. Megszervezni, hogy tervezhessenek. Gyereket is, életet is. De ezekhez a jövedelemviszonyokhoz a fogamzásgátlás túl drága.
A lánynak persze tabletta kell. Figyelmeztetve mindig, hogy vegye be. Ez is nehéz lesz, hisz hol itt van, hol ott. Felíratni sem lesz egyszerű.
Az asszonyoknak, akik segítségért hozzánk fordulnak, próbálunk megoldást nyújtani. Ha az abortusz mellett döntenek, akkor is, ha megtartják, akkor is. Az előző feltétele nálunk, hogy utána együttműködők lesznek a fogamzásgátlásban. Hogy kitaláljuk a tudatos családtervezés módját. Ebben megállapodunk. De nem tudom, utána mit tegyünk. Igazából nem tudok továbblépni. A tabletta túl drága, és nem bírnék ennyi faluban naponta figyelmeztetni, hogy ne felejtsék el bevenni. Nincsenek hozzászokva efféle rendszerességhez. Nem olyanok a körülmények. A háromhavi injekció nem mindenkinek ajánlott. Lehetnek mellékhatásai, és ez, egy ilyen helyzetben, amikor mi beszéljük rá őket, nem túl jó.
Tegnap újra beszéltem a kórház nőgyógyászati osztályának főorvosával. Mert a legutóbbi asszonyban, aki abortuszra ment, felmerült, hogy lekötteti a petevezetékét. De ez 50-60 ezer forintos beavatkozás. És az orvos nem is tartja jónak, mert, mint mondja, ha új párkapcsolat van, gyakran szeretnék visszacsinálni…és ezt már nem lehet. A hurkot ajánlja.
A legolcsóbb, magyar gyártmányú hurok 5-6000 Ft. Ez öt évre ad védettséget. Nem nagy összeg, ha azt nézem. Persze 22 800 Ft-hoz képest az.
De ennyit elő kellene teremtenünk. Mert ez nem tartható állapot így. Tudom, nem lesz egyszerű, mert ezzel adott napon kell bejutni a nőgyógyászhoz az asszonynak…ezt követni kell, megszervezni, bevinni…. de ebben a bizalmi rendszerben, ami köztünk van, talán már működne. És megérné. Aztán valahogy, ha működik, meg kellene próbálni általánosabbá tenni. Hisz nem csak itt gond.
Muszáj. A magzatok, a gyerekek védelméért. Mert mindegyikért vérzik a szívem. Hisz mindannyian a nyomor áldozatai. Azok is, akiknél az alig megkezdődött kis életnek az abortusz vet véget, és azok is, akik megszületnek.
