Azt hiszem, az egyik legnehezebb területe az esélyteremtő munkának a céltudatosság kialakítása, és annak megerősítése, hogy a célok eléréshez erőfeszítést kell tenni. No meg az, hogy ebben az időbeliséget is folyamatosan növelni kell, hogy a hosszabb távú célokat ne írja felül a pillanatnyi haszon, érdek. És, hogy ez a céltudatosság ne a fekete zónában bontakozzon ki, hanem a legális utakon. Végül az is, hogy kiépülhessen a büszkeség érzése a saját teljesítmény iránt. Az egyénben és a családban is.

A célok rövid területen mozognak, legyen pénz a szükségletek, vágyak kielégítésére, gyorsan, mindegy, milyen áron. Ha van, akkor jó, de elmegy hamar, a pénzügyi tudatosságot, a spórolást ritkán tapasztaljuk meg a munkánkban. És, be kell látni, hogy a szegénység és a szorgalmas, kitartó munka nem mindig jár együtt. A látástól-vakulásig dolgozó, a garasokat kuporgató szegénység ideája már a múlté, a világ ma már más, hozza a média, a hírek, a jóléti minta üzenetét. Hogy igazából az a menő, ha valakinek sok pénze van, és az külön dicsőség, ha úgy jut hozzá, hogy munkát, azt keveset tesz bele. Egy leszakadó térségben pl. a munkaszervezés sokkal menőbb, mint a kétkezi munka….abban lehet érezni, hogy ő is valaki. Mert neki dolgoznak. Ő a főnök. És menőbb az üzletelés is, a pénz itt is láthatóan növekvő magabiztosságot és közösségbeli rangot ad, rászedni a másikat, kihasználni, lenyúlni, lelkifurdalás nélkül. A fizikai munkát nem igazán akarja senki…

Nehéz ezt a gondolkodást megérteni, főleg, ha még mindig a “tisztes szegénység” ideáját erőltetjük egy korántsem “tisztes” világban. És mondjuk elgondolkodik az ember, hogy akar spórolást beépíteni egy közmunkabérből élőnél, mikor épp a mai hírekben hallottam, sok politikusnak nincs megtakarítása, milliós fizetés mellett sem. Na, de ez más terület, nem is akarom ide vinni a fonalat, csak a “tisztes” világ miatt jutott eszembe. Hogy mit várunk el tőlük, és milyen világban.

Persze, ha értenék, ha belátnák, mennyire fontos lenne a tanulás, hogy azzal elérhetnék, hogy kevesebb fizikai munkával többet keressenek, legálisan is, könnyebb lenne. Kimondani persze kimondják, főleg, mert érzik, hogy ezt akarjuk hallani, de közben nem tudnak ehhez mintát adni, mert ők maguk sem ezen az úton keresik a boldogulást. És aki nem így, céltudatosan épít életstratégiát, az a gyerekét sem igazán tudja rávenni arra, hogy másképp gondolkodjon.

Boldogul mindenki, ahogy tud. Ilyen világot élünk, és a helyzet csak romlani fog, amíg a feketezóna és a korrupció teret ad a megélhetés útjainak.

Ebben olyan célokat meghatározni, mint a pénzügyi tudatosság fejlesztése, a legális jövedelemszerzés, a cél érdekében végzett kitartó erőfeszítés megalapozása, elég utópisztikusan hangzik. Mégis, muszáj, hogy ezen dolgozzunk, mert nem lehet hagyni, hogy a helyzet így maradjon. Sokan közülük érzik, hogy nem jól van így, akarják is, hogy máshogy legyen, de képtelenek megtervezni akár egy hónapra a költségvetésüket, a vágyak kielégítése addig erős, ameddig tart a pénzből, aztán jön a kérés, a felírásra vásárlás, a fogadkozás, és a “nincs” minden hozadéka. Ha valaki pedig azt gondolja, hogy ebből tanulnak majd, és a következő hónap más lesz, téved. Minden azonnal újrakezdődik, minden hónapnak ugyanez a forgatókönyve.

Próbálunk persze ezzel is kezdeni valamit. Az egyéni fejlesztések mellett, ami mindig egyedi elbírálás alá esik, pontosan megtervezve és megértetve, hogyan segítünk, milyen feltételekkel, biztosítékokkal, foglalkoznunk kell a közösségi szabályokkal is. Mert azt látjuk, hogy a közösségi értékrendbe ágyazódik be sok minden. Egymás lenézése, cikizése mind erősíti a nem átgondolt, a következményekkel nem számoló, azonnali döntést. A pillanatnyi érzésért, hogy mutassa, ő nem csóró, neki van, megteheti (akkor is, ha nem, bármi áron), csak, hogy a közösség elismerését kivívhassa. Vagy, hogy legalább békén hagyják. Ne cikizzék. Ezért tolják túl még akkor is, ha utána a fejüket fogják, hogy ennek most mi értelme volt?

Megy ez a felnőttek között is, és a gyerekek között is. Kegyetlenül, zsigerileg beépülve.

Most egy próbálkozás a “mini” pályázati rendszer nálunk. Vagyis kettő… Egyet a Fiatal anyukák klubjában hirdetünk meg. Ez a, jelenleg a MOL Alapítvány támogatásával megvalósuló mikroközösségi forma elsősorban a fiatal nőkre irányul, a célja az átörökített női szerepek megváltoztatása, fejlesztéssel, közös értékek megállapításával, egymás támogatásának megerősítésével.

Most ebben a körben indult el egy “látogatós” program, mikor a heti rendszerességű találkozók egy részében a tagok egymást is meglátogatják. A héten volt az első ilyen, meghatóan szépen sikerült, a házigazda anyuka elmesélte, hogy tudtak egy nagyobb házba költözni, összehasonlítva a korábbi helyükkel, ahol egy szobában volt az egész család. Mesélt a munkáról, az ügymenetről, amiben szerencsésen vették az akadályokat, és persze a nehézségekről is beszámolt. Jó hangulatú, szép találkozó volt. Egy pozitív példa, ami közösségi példává emelődött. Egy céltudatos, hosszú távú erőfeszítés koronájaként.

Folytatjuk majd, sorban, persze nem kötelező jelleggel, és nagyon ügyelve arra, hogy ne alacsonyodjon pletykálkodássá, összeméréssé a dolog, hanem maradjon meg a mindenki számára pozitív üzenete.

Ehhez a programhoz kapcsoltunk egy pályázatot is. Nyilván van feltétele, azok pályázhatnak, akik hosszabb távon elköteleződnek a klub mellett, és rendszeresen, aktívan vesznek részt a fejlesztő beszélgetésekben. Szóval, miközben a csapat egy része betekintést is enged az életébe a közösségnek, mindenki eltervezheti, hogy mi lenne a háztartásában az az eszköz, holmi, dolog, ami segítene neki, amire vágyik, de nem tud rá pénzt szakítani a családi büdzséből. Erre el kell készítenie egy pályázatot, az általunk megadott adatlapon, és be kell nyújtani. Költségvetéssel, beszerzési forrással együtt. A pályázatokról közösen döntünk majd, és amelyik pozitív elbírálásban részesül, az megkapja a 15 ezer Ft-ot. A vége a történetnek a pénzügyi elszámolás, és a beszámoló.

Egy minipályázat, egy kedves támogatónk segítségével már elindult a tanodás középiskolásoknál is. Két pályázat már be is érkezett. Itt is van feltétel, csak a tanodások, és a stabil középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezők számára nyitott. Az eddig beérkezettek szabályosak, átgondoltak, indokoltak, költségvetéssel alátámasztottak. Ezek már a bírálati szakaszban vannak. Ha teljesül, nyilván nagy üzenete lesz, az egyénnek is, a családnak is, a közösségnek is.

Mást is szeretnénk ezzel megmutatni nekik. Azt, hogyan zajlik le egy pályázat. Hogy átláthatóan, adott szabályok alapján kell ezt végig vinni. Mert az információ a pályázatokról a körükben leginkább az, hogy azokból a pénzt le lehet lenyúlni. Ám itt pontosan mutatjuk a keretösszeget, a költségeket, a szabályokat. A nagy rendszerek pályázataira persze ezzel nem tudunk hatni, de legalább látnak egy átláthatót is.

Ez is egy apró lépés lesz. Egy kis lépés egy olyan üzenettel, hogy legyenek céljaid, kapcsolódj azokhoz a közösségekhez, akik ebben támogatnak, tégy érte erőfeszítést, támogasd a többit a döntéseiddel, működj átláthatóan, tisztán, és végül légy büszke arra, amit elértél.

Mert ha könnyítjük, támogatjuk azokat az utakat, amelyek az integráció felé visznek, léphetünk előre. A többivel szemben, ami nem az integráció felé vezet, és amit nehezíteni kellene, erre kevesebb hatással vagyunk. Ráadásul eléggé egyedül is ebben a harcban. De talán egyszer majd változik ez is. Ha tisztább lesz az üzenet, hogy milyen értékekhez is kellene igazodni.