755. Karácsony most is lesz…

755. Karácsony most is lesz…

755. Karácsony most is lesz…

A járvány miatt a segítő tevékenységet sokkal nagyobb felelősséggel kell végeznünk. Különösen fontos, hogy időben és átgondoltan lássunk neki a karácsonyi adományozás megtervezésének, mert ez most sokkal nehezebb lesz, mint tavaly ilyenkor.

A tavalyi karácsonyt még a megszokott módon szervezhettük, gyűjtéseket indítottunk, cipősdoboz ajándékok gyűltek a gyerekeknek százával, iskolákban, cégeknél, melyek szépen felcímkézve jutottak el hozzánk, és e mellett játékok, édességek “ömlesztve” is, ezeket mi csomagoltuk tovább. Voltak “karácsonyi kívánság-teljesítések” is, mikor a gyerekek leadott kívánságait teljesítették egy-egy cég munkatársi csoportja, amit el is hoztak, és ünnepség keretében adták át a gyerekeknek. És évek óta ment az “Ajándékozz karácsonyt!”, aminek a keretében a gyerekek cipősdoboz-ajándékai mellé egy élelmiszercsomag és sok helyen még egy brikettcsomag is járt a rászoruló családoknak, és így az ajándék-élelem-meleg ajándékozása mindenhova elvitte a karácsony üzenetét.

November végétől folyamatosan érkeztek a támogatók hozzánk, és hoztak adományokat, főleg tartós élelmiszert, a ruhaadományokat karácsonykor már évek óta fel is függesztjük, hogy megfelelően tudjunk a karácsonyra koncentrálni.

Most, mindezt különös óvintézkedésekkel tehetjük csak meg. A vírus miatt kockázatcsökkentő tényezőket kell beépítenünk, miközben szeretnénk legalább ugyanannyi családot elérni, mint tavaly, mikor 27 településen csaknem 1200 gyerek családjába vihettünk karácsonyt. Vajon sikerülni fog ez az idei karácsonyon is?

Ha partnereket találunk hozzá, akkor van esély. Viszont ehhez ők is kellenek, akik segíteni szeretnének. És kicsit másképp, mint eddig.

Az első, amit fontos megérteni, hogy szeretnénk minimalizálni a találkozásokat. Ezért nagyon szeretnénk, ha vagy pénzadomány formájában, vagy egy-egy áruházláncon belül megrendelve és kiszállítást kérve juttatnák el a nekünk szánt adományokat. Az átláthatóságot most különösen szem előtt tartjuk, és vállaljuk, hogy akik a karácsonyi csomagokra küldenek támogatást, nekik beszkenneljük a számlákat, és elküldjük, hogy meggyőződhessenek arról, arra fordítottuk a pénzt, amire szánták. Persze ehhez szükségünk van az elérhetőségekre, mert a visszacsatolásokat csak így tudjuk célba juttatni.

Kérjük azt is, hogy utaláskor gondoljanak az adományozás logisztikájára is, hiszen a történetnek csak a kezdete az adomány elkészítése, szerencsés esetben az alapítványhoz való eljuttatása, a megérkezett adományokat raktározni kell, csoportosítani, csomagolni, majd autóval eljuttatni a kollégáinknak és az önkénteseinknek a családokhoz, ráadásul egy elég szűk idősávban, az ünnep előtt.

Az így megvásárolt, eljuttatott adományok majd az élelmiszercsomagokba kerülnek, ezek értéke családonként 5-8 ezer Ft. Ezekbe tartós élelmiszer, tésztaféle, liszt, cukor, olaj, rizs, konzervek, lekvár, kekszféle, szaloncukor kerül majd. Ezek mellett várunk olyan adományokat is, amelyekből a gyerekeknek ajándék csomagolható, apró játékok, írószerek, kabalák, pipereholmik, zokni, sapka, kesztyű, nem romló édességek, aszalt gyümölcsök. Ezekből nem és életkor szerint készülnek ajándékcsomagok, kb. 3 ezer Ft értékben, 0-16 éves korig.

Persze, ha valaki el akar készíteni ilyen dobozokat, arra is van lehetőség. Csak azt kérjük, hogy ezeket juttassák el november 30-ig az alapítványunkhoz, mert szeretnénk egy időre “karanténba” tenni ezeket az elkészített dobozokat, és egy biztonsági idő eltelte után eljuttatni majd a gyerekekhez, családokhoz.

Remek ötlet lehet most is a lefóliázott brikettcsomag rendelése szállítással az alapítványunkhoz, ezekkel a logisztika egyszerű, tökéletes karácsonyra. Bár reménykedünk, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem sújtja extrém hideggel az ünnepet.

Most az un. “élmény-ajándékokat” nem tudjuk realizálni. Nem szervezünk karácsonyi kirándulásokat és műsorokat sem fogadunk. Ez a karácsony bezárt ünnep lesz. De szeretnénk szebbé tenni, ebben a helyzetben is.

Ha cégek gondolkodnak a karácsonyi jótékonykodásban, számukra többféle ajánlatunk is van. Pl. jól bevált a cég ügyfeleinek szánt ajándékok helyett egy segítő alapítványt támogatni, mi ehhez tudunk adni egy kedves gyerekrajzot, amit akár elektronikusan, akár nyomtatva eljuttathatnak az ügyfeleinek, azzal a szöveggel a jókívánságok mellett, ami aztán minket is beemelhet egy új kapcsolatrendszerbe.

Nagy segítséget jelent, ha akár cégek, akár magánszemélyek a társadalmi vállalkozásunk termékeiből vásárolnak. A Szuno termékek széles skálájában a különféle telefontartók, pikk-pakk-táskák, neszeszerek mellett kézműves-lekvárokat, 2021-es gyerekrajzos naptárokat és képeslapokat is kínálunk (https://szuno.com/). Ezek szimbolikus megjelenései lehetnek a társadalmi szerepvállalásnak, nekünk pedig óriási segítség, mert fenntarthatóvá teszi a munkahelyeket, és a most erre fordított pénzeket átcsoportosíthatjuk másra. Ezekből lehet bevállalni azt is, hogy ha valahol céges karácsonyi vásár van, ott önkéntes munkában a mi termékeinket is árusítják, korábban ez rendszeres volt, bár most nem tudom, ebben a helyzetben lesznek-e ilyenek.

Ha ajándékoznak egymásnak a munkatársak, lehet ennek is a tárgya egy-egy Szuno termék, ehhez igény szerint adunk karácsonyi kártyát is, amivel személyesebbé tehető az üzenet. Persze ez barátok között is működhet, ugyanígy.

Vannak cégek, akik határidőnaptárukhoz kérnek igazgyöngyös gyerekrajzokat, ezeket adják a munkatársaknak, ügyfeleknek ajándékba, minket pedig támogatnak az illusztrációért. Ez megint fontos abból a szempontból is, hogy így bemutathatnak minket is másoknak.

Szóval, a járványhelyzet ellenére széles a skála most is a karácsonyi adományozásra. Csupán az a fontos, hogy most nagyon figyeljünk az időre, hogy maradjon elég a csomagok “karanténjára”, és a lehetőség szerint a legkevesebb érintkezéssel oldjuk meg az átadásokat.

Én bízom abban, hogy most is sikerül majd karácsonyt varázsolni ott, ahol segítség nélkül erre nem lenne esély.  És remélem, csak ez az egy karácsonyunk lesz ilyen kockázattal terhelt. Viszont, ha sikerül így is elérni a rászorulókat, ha lesz miből karácsonyt adni, akkor nagyon büszkén tehetjük el ezt a dátumot majd az emlékezetünkben, mint egy sikeres karácsonyt, a Coviddal nehezített terepen is.

Köszönet azoknak, akik partnereink lesznek ebben. Azért, hogy mérhetővé tegyük ennek a karácsonynak is az eredményességét, kérünk mindenkit, aki erre a célra utal, írja mellé: Karácsonyra. (Vagy, ha előtte a Mikulásra szánja, hiszen eddig sok gyereknek tudtunk mikuláscsomagot is adni: Mikulásra.) Így összesíteni tudjuk az erre fordított támogatásokat, és novemberben már folyamatosan kommunikálhatjuk, mennyiből sikerül az idén karácsonyt adni.

Karácsonyt, a járvány idején is… minden gyereknek. Hogy higgyenek a karácsony misztériumában.

(Az Igazgyöngy számlaszámát is ideírom:
11738046-20048343
IBAN: HU63 1173 8046 2004 8343 0000 0000
BIC,/SWIFT kód: OTPVHUHB)


Facebook Comments