Változást szeretnék, és azt szeretném, ha azok az emberek, akikért dolgozunk képesek lennének változtatni a sorsukon. Így aztán sokat tipródom folyamatokon, a terepen is, és egyébként is.
Mert érdekes ezt a két dolgot együtt szemlélni. Mert az emberekre hatnak a változások, amelyekben élnek, amelyekben sok minden irányított, direkt, vagy indirekt eszközökkel, és sok minden önjáró…látszólag független minden tudatos irányítástól. De az emberek nem passzív elviselői a változásoknak, hanem képesek változtatni a folyamatokon. Az ő aktív tevékenységük hozhat változást. Persze kérdés, hogy ebben ki, hol van, és milyen tudással, meg szándékkal. Hol van az egyéni érdek és a közjó egyensúlya?
Hat ránk a technika változása, minden villámgyorsan fejlődik, hogy gyorsabban, hatékonyabban és kényelmesebben működhessenek a dolgok körülöttünk, hat ránk a fogyasztói világ, ami a reklámokkal ránk szabadított egy üzleti szempontok szerint vezérelt életet, ami alól nagyon nehéz kivonni magát bárkinek. Ezek mellett a még hosszan sorolható globális hatások mellett a közvetlen környezetünkben is jelen van a változás, amiben lehetőségek nyílnak, vagy bezárulnak, és amivel tudásunk és képességeink szerint élhetünk.
A változások formálnak mindannyiunkat, a lehetőségekkel, a harcainkkal, a beteljesült, vagy beteljesületlen vágyainkkal, félelmeinkkel. Ehhez mindenki viszonyul valahogy. Van, aki úgy, hogy tudatosan elszigeteli magát a változásoktól, amennyire tudja, legalább azzal, hogy nem akar információkat, híreket tudni róla. Éli az életét, és csak annyi infót vesz fel, ami a mindennapjainak a megszervezéséhez kell. Nem is akar többet tudni ennél a változó világról, úgy véli, nincs dolga vele. Mert félti, és csak magában bízva alakítja a személyes életterét.
Más figyel ugyan, de gyanakvó, követi a híreket, ám tele van negatív érzésekkel. Csendesen, szűk körben morog, kilátástalannak lát mindent, pesszimista. Megint más csak sodródik, az „úgysem rajtam múlik” érzésével, és örül, ha az észrevétlenségben biztonságban érezheti magát. Más beleáll a változásokba, viszi annak a lendülete, a változást akarja építeni, de ebben sok a küzdelem, ami aztán rá is visszahat. Persze van, akinek a változások megfelelnek, ő boldog, hiszen kiteljesülhet, és ki is használ ehhez minden lehetőséget. És sokan, túl sokan vannak, akik tudás és képesség híján nem is értik a változásokat, és hiányzik náluk a változtatás képessége is.
Személyes döntéseinket szerintem a tudásunk, képességeink, és a változásban megélt helyzetünk határozza meg. Nem lehet azt mondani, hogy csak az egyik, vagy a másik. A „körülmények hatására” meghozott döntések túldimenzionálását jól lehet érzékelni, mikor egy-egy nagyobb változás után valaki (főleg, ha döntési helyzetben volt) próbálja újra pozicionálni magát, kibújni a felelősség alól. Rátolni mindent másokra, mintha rajta kívül álló lett volna minden. A nagy változások után ez a réteg mindig erősen felduzzad. Hirtelen ellenálló, partizán, szabadságharcos lesz sokakból, de legalább áldozat, amiben ő „megmondta, de hiába, nem hallgattak rá, nem tehetett semmit”.
És persze, főleg a szegénység kapcsán divat most túlhangsúlyozni a személyes döntések jelentőségét a nyomorúságban élő családok helyzetében. Mert „segíteni csak annak lehet, aki akarja”-mondják nekem is sokan. De én pontosan látom, hogy az akarás képessége is eltűnt… így hiába várunk az illető önnön „megvilágosodására”, nem lesz változás. Segíteni kell abban is, hogy elinduljon valami.
A legnagyobb gond a változtatás képességének a hiánya. Aminek a kialakulása persze erősen összefügg a változásokkal is.
Biztos vagyok abban, hogy valaki a saját életén is csak akkor tud változtatni, ha van egy alaptudása. Saját magát ma csak akkor tudja elhelyezni a világban, ha érti annak az alapvető összefüggéseit. Csak akkor tud dönteni, ha érti, milyen lehetőségek között választhat. Ezt pedig, tudásban és viszonyulásban is meg kell alapozni. Alapozza ezt a család, az oktatás, és a környezet hatása, amiben a kortárs csoportoktól a média közvetítette információkig sok minden benne van, tesz hozzá, formálja. Mindez gyerekkorban, főleg általános iskolás korban alapozódik meg, később azért ritkábban történnek alapvető viszonyulás-változások.
E nélkül az alaptudás nélkül az emberek csak sodródnak a változásokkal, a változtatás képessége nélkül. Nem is értik, ami a világban történik, mi az, ami meghatározza a helyzetüket. Az ilyen ember manipulálható. Megvezethető, megvehető, kihasználható.
Nos, itt van egy számomra nagyon nehezen viselhető dolog. Mert azt érzem, hogy itt bejön egy másik csoport, akik ezt értik, és erre építenek is. Ez a csoport látja a változások sajátosságait, látja a tudatlanság által elérhető hatásokat, a sebezhetőséget, és épít erre. Használja őket, olyan kereteket épít a saját személyes érdekeit szem előtt tartó változásokhoz, amiben nem ad nekik a változtatás képességének fejlesztésére lehetőséget. Leginkább az oktatással érhető ez el, de minden mással, ami még hathat rájuk, a médiával, a lehetőségek nyújtásával, vagy elvonásával.
Mert a változtatni akaró ember veszélyes a saját érdekei szerinti állandóságot keresőre. És itt a változások hatalmi, politikai kérdésekké válnak. Aki neki kedvező változásokat hozott létre, az szeretné ezt bebiztosítani, hiszen ő ebben hisz, ebben érzi jól magát, a saját maga számára kialakított élettérben, szabályrendszerben, és nem engedi ebben a változtatás igényét sem felbukkanni.
Akik figyelnek a világra, és tudásuk van rá, azok képesek a változásokra reagálni, hatni. Akinek nem alapozódott meg az általános műveltsége, nem szilárdak az alapkészségei, nem fejlődött ki a kritikai gondolkodása, mert ehhez sem a családja, sem az iskola nem adott eleget, az nem tud kapcsolódni a változásokhoz, és nem tud változtatni az életén, helyzetén, sorsán. Egyszerűen nincs rálátása, akarata, terve. Ha egy rendszer ezt kihasználja, pl. egy esélykiegyenlítésre alkalmatlan oktatási rendszerrel, vagy a nyomorúság buktatóit nem értő, segítő kezet nem nyújtó intézményi működésekkel, az a rendszer igazságtalan.
Nem tudom, nem látom, hogy ez a folyamat mennyiben tudatos. Akarom azt hinni, hogy nem az, inkább egy következetlen, tudáshiányos, ám a hatalomtól magát mindent tudónak érző, önös érdekek mentén működő valami. Olyan, amiből a „közjó” kifejezés eredeti jelentésében kikopott, legalábbis csak a kiváltságosoké lett, és már megfoghatatlanul, fékezhetetlenül rombolva alakít egy olyan világot, melynek a változásaival én is egyre kevésbé tudok azonosulni.
