Vannak civil szervezetek, akik azt vallják, nem kell törődni a tágabb közeggel, amiben dolgozunk, pláne nem az intézményrendszerrel, vagy a szakpolitikai szinttel, tenni kell a dolgunkat azért a közösségért, amelyért dolgozunk, és majd aztán észreveszik a körülöttünk levők is, hogy ez így jó, így működik….
Én nem hiszek ebben. Mert azt látom, nem vesznek észre semmit. A pozitív változások meglátásánál jóval erősebb az a stigma, ami korábban rákerült gyerekre, családra, közösségre, falura.Annyira bele van sülve mindenki a saját negatív hozzáállásába, hogy nem képes kilépni belőle. A skatulya, amibe belekerült valaki erős. És valahogy egyszerűbb ebben tartani meg mindent.
Még azt is gondolom, hogyha a társadalmi környezet szemét nem próbáljuk meg rányitni a változásokra, érdekelté, támogatóvá téve őket ebben, a cigány közösségben, akit fejleszteni próbálunk, egy hamis képet építünk. Azt, hogyha változnak, majd a tágabb közeg befogadja őket. Pedig nem. Az éppolyan elutasító marad velük, mint korábban.
A minap lopás történt az egyik iskolában. Mobiltelefon tűnt el, rögtön jött a jelzés, biztosan ő volt, a sajátos nevelési igényű lány, aki cigány is, szegény is, és előfordult már vele kisebb korában is, hogy egy-egy színes ceruza, vagy hegyező a zsebébe került. Mindegy, hogy velünk volt végig, amikor eltűnt a telefon, akkor is az első számú gyanúsított marad. Csak akkor terelődik el róla a gyanú, mikor jelezzük, hallottuk a faluban, hogy egy fiú árult a többinek egy telefont, és megindulhat egy másik vonalon a nyomozás.
És ugyanez van a közösséggel is. A falu, ahol évek óta dolgozunk, igenis változik. A rendőrség is megmondja, kevesebbet kell kijárniuk az utóbbi években, nem volt már régen betörés, lopás. A múltkor a polgárőrség vezetője is mondja nekem, két éve nem kér kíséretet tőlük a postakocsi, mikor hozza a családit, vagy a nyugdíjakat. És változik sok minden másban is a közösség, a kriminalizálódáson kívül.
Mégis, a korábbi kép skatulyába zárta a falut. Hallom egyik este, hogy két cigány a faluból agyonvert a szomszéd településen egy odavalósit, vasrúddal. Megrémülök. Alig várom, hogy reggel utánanézhessek. A hír valamennyire igaz, meghalt egy ember, még nem tisztázott, hogyan, volt valami csetepaté, de egy biztos, nem a falubeliek voltak benne. Senki sem volt benne a faluból. A hír mégis így terjedt el.
Vagy egy másik eset.Hallom a szomszéd településen, hogy a falubeli cigányok nem oltatták be a kutyákat, hanem agyonverték, és bedobták a falu kútjába, és a hivatalnak kellett kitakaríttatni. Nem értettem az egészet. A faluban nincs is olyan kút, amibe bele lehetne dobni….mégis ez a sztori terjedt el.
Pedig ez rossz alapállás, azt erősíti, mindegy, mit csináltok, úgyis olyanok maradtok, mint előtte. Tolvajok, agresszívek, koszosak, felelőtlenek. Pozitív visszacsatolás nincs. Nekik nem jár. A közeg nem ad lehetőséget nekik a róluk kialakult kép megváltoztatására. Bezárja őket ebbe, és csak a negatívumokat ismétli. Nekik is és róluk is.
Nemrég egy értekezlet is ennek a jegyében zajlott. A változások, melyek a faluban történtek, mintha nem is lennének. Mindegy, hogy negyven család elindult egy úton, nem ebbe kapaszkodik bele a hivatal, hanem abba a háromba, akivel mindig újra kell kezdeni. Ennek alapján minősíti a többit is, lefele természetesen, és ugyanígy a velük foglalkozók munkáját is.
Tegnap délután, munka után kint voltam kicsit. Csak egy kis feltöltődésért. Egy fárasztó hét, nap után megmártózni kicsit abban a nyilvánvaló tényben, hogy van értelme dolgoznunk velük. Csak nézni őket kicsit, beszélgetni velük, megölelni őket.
Tegnap különben két asszony bent volt a szomszéd városka nagy vásárában, a máshol népszerű SZUNO termékekkel. Amelyekből ugyan itt senki sem vett, egyet sem. De nem ez volt a lényeg, tudjuk, itt százszorosan kell bizonyítanunk, hanem az első lépés, a jelenlét, hogy ott voltak, standjuk volt, és kirakták a kézműves-termékeiket. Lassan tudjuk csak lebontani a skatulya oldalait. Nagyon lassan.
Sokat töröm a fejem, mit kellene tenni, hogy észrevegyék a változásukat? Hogy egy picit, csak egy nagyon picit megerősítsék őket abban, hogy értékelik ezt. Értékelik, hogy változik a kommunikáció, hogy érték kerül ki a kezük alól, hogy kertet művelnek, hogy akarnak mások lenni. Mennyit erősítene a folyamaton! Mennyit segítene nekünk is! De még mindig inkább az működik, hogy nemcsak velük, de velünk is negatívak. Már az is jó, ha „csak” hülyének néznek minket.
Néha úgy érzem, ez a nehezebb változás. Hogy nyissanak feléjük. Csak egy nagyon kicsit.
Gertner Réka toldi kislány rajzát teszem ide illusztrációként. Mert szimbolikusan illik ehhez a bejegyzéshez. A tenyeréből megrajzolt utak, melyek a sötétségből a fény felé visznek. Vinnének. Ha segítenénk, és ha bíznánk bennük, hogy képesek elindulni rajta.
