Érdekes helyzetbe kerültem. Míg azt érzem, mind a mostani oktatáspolitika, mind a szociálpolitika fő sodorvonalától eltérő az, amit képviselek, amit megoldásnak vélek, amiért dolgozom, és folyton kihangosítom azt is, hogy a civil kezdeményezések tapasztalataira a döntéshozók nem kíváncsiak, váratlanul meghívást kapok az EMMI által létrehívott Antiszegregációs Kerekasztal alakuló ülésére.
Igent mondtam, hiszen a szakmaiságot, és nem a politikai hovatartozást szeretném képviselni, és szívesen megosztom a tapasztalataimat bárkivel, aki a mélyszegénység ügyével érdemben kíván foglalkozni.
Nem vagyunk túl sokan meghívottak, a legtöbben a terepen dolgozó szakemberek, affélék, akiket talán a kritikai hang is jellemez. (A nevek az EMMI közleményében olvashatók.) Kicsit értetlenül is állunk ott, miért pont mi, hol vannak mások?
A miniszteri bevezető céljaival nem lehet nem egyetérteni, hiszen a szegregáció felszámolása mindannyiunk leghőbb vágya. Üdvözítő, hogy neki is az. Bevezetőjében kiemeli, hogy az ominózus mondatot, ami szabad utat ad a szegregációnak, már kivette a törvényjavaslatból, bár ezt a honlapon még nem látjuk realizálódni.
Az persze, hogy miért most kezdjük el ezt az egész együttgondolkodást arról, hogy szegregáló e az oktatási rendszer, és hogyan lehet ezen változtatni, nagy kérdés. Hiszen a nagy rendszer, ami már körvonalazódott, amihez rendeződik minden, nem sok mozgásteret ad a változtatásra, bár a végére, augusztusra, akár a törvénymódosítások lehetőségét is felvillantják. Kicsit így olyan nekem, mintha egy szűk ketrecben, ahol kiegyenesedni sem lehet, ott kellene szaltókat ugrani, úgy, hogy az ember eleve látja, hogy képtelenség. De hátha a ketrec is alakítható még.
Már ezen az első találkozón kiderült, sok a tisztázatlan kérdés. Akár alapfogalmakban is. Mert valószínűsíthető, hogy nem ugyanazt értjük az olyan fogalmak tartalma alatt, mint szegregáció, tanoda, integráció, szektorsemlegesség. Vagy, hogy mennyire szükséges adatgyűjtés, módszertani gyűjtés, hiszen ezek már évek óta rendelkezésre állnak. Hogy lehet e antiszegregációs oktatáspolitika, antiszegregációs szociálpolitika, gazdaságpolitika nélkül? És, bár az elején kifejezett kérés, hogy amíg eredmény nincs, addig ne kommunikáljunk erről az egészről, a végén az EMMI részéről mégis a kerekasztal nyilvános kommunikálása a szándék. Ehhez azonban mi is kérjük ezt a lehetőséget, hiszen e nélkül egyoldalú lenne a dolog. Ezt elfogadják, kérve, hogy ezt az alakuló ülés hangulatához méltón tegyük.
Persze. Eszembe sem jutna másképp. Épp elegen buziznak, zsidóznak, cigányoznak méltatlanul. Lehetőségként fogom fel a közös munkát, hogy talán valamin változtathatunk. Talán beemelhetünk más, a mostanitól eltérő szempontokat is. Talán most jöttek rá, hogy gyakorlati tapasztalatok nélkül nem megy. Igyekszem elhessegetni a gondolatát is annak, hogy ez egy PR fogás. Nyilván tudják ők is, hogy velünk nem „bólogató Jánosokat” hívtak. Mindannyian napi kérdésekkel küzdünk abban a rendszerben, ami a mi tapasztalataink nélkül, sőt ellenünkre jött létre.
Minket elsősorban ezek érdekelnek. A szegregált iskolák, tanodák, alapítványi iskolák, a 16 éves tankötelezettség, az iskolarendőrség, az egyházi iskolák eltérő szabályozása, lehetőségei. És persze még sok más.
Ők nagy, átfogó szabályozásról beszélnek. Csakhogy ezek kidolgozása már sokszor megtörtént. Tényleges változás, eredmény nélkül. Már nincs idő újra elölről kezdeni. A probléma égetőbb annál. És talán fölösleges is. Hiszen sok minden megvan, csak nem épült be a rendszerbe. Túl sokat dolgoztak, dolgoztunk már az asztalfióknak.
Talán most nem így lesz. Ha úgy érzem, újra olyan fórumban ülök, aminek a társadalmi hasznosulása minimális, ami nem hoz változást, fel fogok állni. Hangosan. Ám, ha változás lesz, örömmel adok annak is hangot. Mert engem az ügy érdekel. A megoldás szándéka helyett, amit már sokszor hallottunk, a megoldáshoz vivő lépések. Ezt nem egy egyeztető fórumnak veszem, akiknek a nevével, mint tárgyaló partnerrel lehet legitimálni bármit. Egy erős és kemény szakmai fórumként szeretném látni magunkat. Akik hitelesen, gyakorlati tapasztalataik alapján jelzik a zsákutcákat, és javasolnak alternatívákat. Kérdés persze, ezt mennyire lesz képes befogadni a másik oldal? És hoz a tényleges döntéseket ennek hatására? Képes lesz a változtatni a rendszerén?Mert ezt a mostanit antiszegregációssá kozmetikázni nem nagyon lehet.
A korábbi intézkedések után nehezen tudok bizakodni. Gyanakvásomat nyilván oszlatná, ha a legégetőbb problémákban gyorsan történne változás. Próbálom hinni, hogy így lesz. Hiszen nem lehet jó az, ami felé most haladunk. Senkinek.
A hangzatos célok eléréshez hosszú út vezet. Minden kormány megfogalmazta az integrációs célokat. Igazi változás azonban nem történt. Lehet, most sem fog.
De egy kiskapu talán megnyílt. Igaz, résnyire. És sötét van bent, nem látni tisztán a szándékokat. De hátha megvilágosodik minden. Bizakodnom kell (kellene).
