336. Mit várunk el?

336. Mit várunk el?

336. Mit várunk el?

Nehéz a közösségben próbálkozni. Nehéz egy előremutató szándék szerint berendeződni a kis faluban, ahol magyarok, Romániából áttelepült románok és szintén onnan érkezett magyarok, oláh cigányok és romungrók, meg pár román cigány is él. Ja, és olyanok, akik „őslakosok”, és olyanok is, akik betelepülők. A költözés miatti mozgás nem jelentős, páran elmennek, néha családostól is, de aztán visszajönnek. Sehol sem könnyebb.

A legutóbbi konfliktusban úgy tűnt, a legmélyebb az ellentét az oláh cigány és a romungro csoportok között, talán még mélyebb, mint a cigányok és nem cigányok között…. bár lehet, csak ebben a szituációban érzékeltük így. Mert minden konfliktus más és más. De mindegyiknek ismérve, hogy az egyéni érdek felülkerekedik a közösségin. Mindenek fölöttivé. Ezt a nyomorúság adja, mindig azt kell nézni, ki mit kap, mit tesz, mit hazudik a másik.

Most úgy gondoltuk, írásban is rögzítjük, mi az, amit már közösen többször megfogalmaztunk, mit tekintünk együttműködésnek, és mit tudunk mi segítségként ajánlani. Megvitattuk már a pontjait, a betarthatóságát, azt, mit várhatunk el, milyen lehetőségeket tudunk nyújtani. Beszéltünk róla már sokat, de most úgy véltük, jobb, ha le is írjuk.

Szét is osztottuk, minden családban, elolvasva, értelmezve, és kiragasztottuk a kultúrházban is, a kutyák kötelező chippeléséről szóló hirdetmény mellé. Talán a mienk betartására nagyobb esély van a cigánysoron.

Az elvárásaink a gyerekek tanulásához, és a tenni akaráshoz kötődnek, a varrásba, kézműves tevékenységekbe, vagy a közösségi ház körüli teendőkbe való bekapcsolódáshoz, vagy az évszakhoz kötődően brikett készítéshez, vagy kertprogramhoz, a házak rendezettségéhez, és persze a programjainkon való részvételhez. Amit nekik, értük szervezünk, és szeretnénk, ha minél több család venne részt benne. És a megfelelő kommunikációhoz, amit úgy próbáltunk meg érthetővé tenni, hogy úgy beszéljenek velünk, egymással, mint ahogy mi beszélünk velük, egymással. Sosem lealázva, leordítva. Jeleztük, hogy aki szándékosan negatív hangulatot kelt, rágalmaz, hazugságokat terjeszt, lázít, az nem viszi előre az együttműködést.

A segítségnyújtásokat ezekhez próbáljuk kötni. Azokhoz, akik képesek a lehetőségek megragadására, melyek végre már vannak, képesek a változtatás szándékának kinyilvánítására. Leírtuk ezt is. Hogy az adományokat, legyen szó ruha, cipő, vagy bútoradományról, élelmiszerekről, villanyvisszakötésről, bármilyen krízishelyzetről azok várhatják tőlünk elsősorban, akik együttműködők. Azokból a családokból visszük kirándulni a gyerekeket, táborozni, ők kaphatnak tőlünk  nagyobb figyelmet, segítséget.

Vannak persze kivételek, pl. a gyerekgyógyszer. Mert abban segítünk, ha tudunk, mindentől függetlenül, hiszen a gyerek nem tehet arról, ha a szülő nem együttműködő, bár pórbáljuk erre rávenni. Vagy a baba születése. Mert önerőből nincs lehetőségük az alapvető körülmények biztosítására. Meg azt is leírtuk, hogy nem segítünk, nem segíthetünk, ha bűnesethez kapcsolódva kérnek segítséget. Pl. ha betörés, rablás, lopás, prostitúció, agresszió miatt rendőrségi beidézésre be kell utazni. Vagy annak sem, aki börtönben van, sem látogatásában, sem csomagküldésben. És büntetésben sem, ha az ilyen bűnesetekhez kötődik.

A szabálysértéseket, együtt megbeszélve, mérlegeljük. Mert azok, sokszor a szegénység miatt vannak. Mondjuk pl. ha nem jó a biciklilámpa, vagy nincs láthatósági mellény. A falopás pedig nekünk is nagy fejtörés. Mert persze, nem szabad ezt sem. És reméljük, jövőre még többen készítenek majd biobrikettet. De ha nagy a hideg, nehéz a törvényeket tartani. A múltkori szemerkélő hideg esőben az egyik család, két pici gyerekkel egy elhagyott telken vagdosta ki a nyáron kinőtt bodzát, és rakták az utánuk húzott kukába a vékonyka, nyers ágakat. Hogy este be tudjanak fűteni. Mindegy, hogy ez nem kell senkinek, mindegy, hogy a falu fele ilyen elhagyott házakból áll, ha elkapják őket, szabálysértés ez is. És büntetendő.

Most úgy tűnik, az írásban rögzítetteket mindenki megértette, el tudta fogadni.

– Így van, és így is van jól.- mondják.- Tegyenek is az emberek valamit, ne csak kérjenek.

Jönnek a rendezvényekre is. Szinte minden családból van valaki. Pénteken activityt játszottunk. Furcsa játék lett nálunk belőle. Nem a játékszabályok miatt, hanem mert ide kellett szabni. Még nem teljes a játék, csak a mutogatást, és a rajzolást próbáljuk. A magyarázatot még később emeljük be. Nagyobb gyerekek és fiatal felnőttek alkotják a párokat. A játékvezetőnek néha segíteni kell az elolvasásban. Mert aki kihúzza a kártyát, nem biztos, hogy tud olvasni.

És a szavakat is ide kellett szabni. Olyanokat írni a kártyákra, amelyeket ismernek, tudnak. Amelyek az ő világukhoz kötődnek. Nincs még benne pl. az adventi koszorú. Mert senki sem tudná. Vagy a bejgli sem. De szívesen megjátszatnám a világ boldogabb felén, ki tudja lerajzolni úgy a csirkefarhátat, vagy a tarlózást, vagy elmutogatni a patkányt, vagy a közmunkát hogy pár másodperc alatt kitalálható legyen.

Más tudás. Tudás ez is, igen, fontos, mégis, arra vágyom, azt szeretném, hogy ők is képesek legyenek majd játszani a bárki számára nyomdailag elkészített kártyával. El fogjuk érni ezt is. Biztosan.

Facebook Comments