Akik tudnak rólunk, a tevékenységünkről, néha különös kéréssel keresnek meg. Szeretnének mélyszegénységben élő gyereket, gyerekeket egy-egy hétvégére, pár napra elvinni magukhoz.
Szép dolog ez. A fogadó megpróbál valamit megérteni, megérezni ebből az egész problémából, a gyereknek pedig egyszeri, soha vissza nem térő lehetőség arra, hogy megtapasztaljon valamit a másik világból, abból, ami számára eddig elérhetetlen lehetőségek tárházát adja.
Nem mindig sikerül jól a dolog.
Van, amikor én viselem nehezen, bár próbálom mindig azt szem előtt tartani, hogy amíg a gyereknek jó, addig nekem is jó kell, hogy legyen. De aki nem tudja, nem akarja tudni, hogy egy ilyen családból elmenni egy idegenhez, nem otthon aludni nem egyszerű dolog, és nem érdekli semmi, csak neki ne kelljen ezt a három órás utat megtennie se ide, se vissza, azzal nehéz. Ő órára pontosan határozza meg, mikor várja, és mikor kell érte menni a Nyugatiba. Csak a számára kényelmes megoldásig vállalja be, más nem érdekli.
Mint ahogy azt sem, aki közismert személyiségként reprezentálni akarja saját toleranciáját a cigánygyerekkel. Mert jól illik abba a képbe, amit szeretne magáról mutatni. Aztán majd nyilatkozza, hogy ő a híd a két társadalmi réteg között…. Neki olyan kell, akivel meg lehet jelenni, bárhol. Aki nem problémás. Aki „annyira” nem cigány. Csak annyira, hogy gond nélkül vele lehessen pár napig, tudjon viselkedni, tudja használni a fürdőszobát, ne legyen tetves, ne legyen vele fegyelmezési gond.
Persze ezekről a gyerekek nem tudnak, nem vesznek észre semmit. Szerencsére. Ez csak nekem nehéz.
Aztán van, aki szeretne gyorsan adni, pótolni mindent, ami eddig kimaradt a szocializációból.
De gyorsan nem megy. A fogadó nem sokáig bírja, a gyerek hamarabb hazakerül, mint ahogy terveztük.
Más elfogadja a tanácsainkat, segítségünket. Vállaja a bemutatkozó, ismerkedő utat a családhoz, úgy is, ha hajnalban kel, úgy is, ha tömegközlekedéssel utazik. Más csak a közvetítést kéri, időt, fáradságot nem kímélve jön, viszi, majd hozza vissza a megbeszéltek szerint a gyereket. Ők a gyerekért csinálják. És magukért. Meg az ügyért. Nekik nem az a fontos, hányan látják, sőt, csak elmosolyodnak, amikor a szomszéd dicséri a kislány barnaságát, hogy biztos tengerparton nyaralt…. Ők próbálják megérteni a gyerekeken keresztül ennek a világnak a törvényeit, lehetőségeit, kialakítva magukban is egyfajta tudást, megértést.
A gyerekek mindig óriási örömként, élményként élik meg. Nem tudom még, a jövőképükben hoz e változást. Azt hiszem, igen. Mert minden beépül, pozitív és negatív hatás is.
Most két nyaralás is remekül sikerült. Egy hatévesé, és egy tizenkét évesé.
Mindketten egy kis falu cigánysorán élnek. A kicsi még sosem volt kirándulni, sosem látott pl. hegyet, a falun kívüli dolgokat. A nagyobbik is csak velünk szerzett eddig kirándulási élményeket.
Most egy hétre családtagok lehettek a másik világban. Köszönet érte.
