Munkám során napi kapcsolatba kerülök a CKÖ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat) vezetőkkel. Régebben az elsők voltak, akiket megkerestem, mert azt hittem, alapfeltétel, hogy együtt gondolkodjunk. Ám sok kudarc miatt ma már velük is óvatosabb vagyok. Pedig velük kellene a legjobban együttműködni a problémák megoldásában. Mégis, miért nem elég eredményes ez? És miért csinálunk úgy, mintha minden tökéletesen rendben lenne?
Sok településen elégedetlenek a cigány vezetőikkel a helyiek. Kritikaként fogalmazzák meg, hogy csak a saját pereputtyukat teszik funkcióba, akik aztán közel ülve az asztalhoz, kiváltságos helyzetbe kerülnek. A választások után már nem fontosak nekik a választók problémái. De talán ezzel mások is így vannak…Van, ahol az uzsorás és a CKÖ vezető ugyanaz a személy. Sok a személyes sérelem, az elutasítás, a lehetőségek elhallgatása a kapcsolataikban. Nem megfelelő a képviselet, nem összetartás, inkább széthúzás tapasztalható.
Okok? Persze, vannak bőven. Leginkább talán a tájékozatlanság, a képzetlenség. Mert egy kis faluban nem él képzett cigány vezető, aki jól kommunikál, pályázatokat ír, aki ténylegesen tudná képviselni társadalmi csoportját…Ezért inkább, ha el is mennek, csak végigülik az értekezleteket, nem szólnak hozzá a fórumokon, nem is értik a nyelvezetet. Bizony találkoztam nem egy olyan települési CKÖ vezetővel is, aki egy képzésen a kérdőívre, hogy náluk mi működik jól, vagy rosszul, csak egy nyomtatott nagybetűvel írt mondatot tudott kipréselni magából a rendelkezésre álló 10 perc alatt: „ITTEN MINDEN JÓL MŰKÖDIK”. Hogyan várható el, hogy partnerként kezelje egy hierarchizált hivatali rendszer?
Mások már átestek képzéseken. Ők, akiknek elsősorban magabiztossága van, és remekül tudják szajkózni a megtanult szlogeneket a tanulás fontosságáról, a kirekesztésről, arról, hogy hány százalék a diplomás cigány, és hogy lám Obamára is mennyit várt a világ. Emlékszem pl., amikor egy vendéget vittem a település CKÖ vezetőjéhez, kérve, hogy mutassa be neki az ott élő romákat. Hosszasan beszélt arról, hogy milyen nehéz a telepfelszámolás. Kis idő múlva félbeszakítottam: de hát hol van itt cigánytelep?! Hát itt nincs, -hangzott a válasz,- de most jöttem egy képzésről, és ott mondták, hogy sokfele van az országban….
És azt is kimondom, hogy sokakat, közülük is, csak az érdekel, mennyi pénz jön le neki, személyesen egy-egy projektből. Abból, ami segítene a társadalmi réteg integrációjában. Amibe ő is beletartozik. Láttam Tanoda programot, amiből papíron minden, a valóságban alig valami valósult meg. A támogatás nagy része a cigány vezetők zsebébe vándorolt. Mert fontosabb volt nekik a projektmenedzsment étkezési utalványa, mint a táborozó gyerekek ebédeltetése. Ez utóbbit nem is tervezték be.
Tudom, most sokan felháborodnak, és azt mondják, csak a rosszakat emelem ki, és hány jól működő CKÖ van. Biztosan. Gondolom, a nagyobb településeken jobb a kép. Sajnos az én tapasztalataim, nem ilyenek. Pedig nagyon szeretném, hogy jobbak legyenek. Hogy partnerek legyenek, önös érdekek nélkül, ismeretek, tapasztalatok birtokában. Hogy ne szlogenekben éljék meg az identitásukat. Tudom azt is, hogy ez lassú folyamat. Mégis, ennyi idő után, ennyi támogatással, látványosabb eredményeket reméltem. Mert tudom, a vezetőkön sok múlik. Nagyon sok.
Zárásként egy, néhány nappal ezelőtti tapasztalat: egy nagy, munkához kapcsolódó projektben három település CKÖ-je is benne volt, a tervek szerint. Jogos, hiszen a célcsoport zöme közülük kerül ki. Ám kettő nem jött el az első megbeszélésre sem, és a telefonos megkeresésre úgy reagáltak, hogy nem kívánnak részt venni a programban.
Maradt tehát a „róluk, nélkülük” helyzet.
Miközben mi, „gádzsók”ezerrel próbáljuk nekik a lehetőséget megteremteni a beleszólásra.
Folyton ez idegesít: nem így kellene lennie. Hol romlott el valami?