Az emberek mindenhol sokfélék. A generációs szegénységben is. Itt is találunk mindenféle embert, a mindent elvárótól a nehézségekkel egyedül megküzdőkig, a szelíd megértőtől az agresszívan támadóig, az átláthatóan becsületestől a másikat kihasználó ügyeskedőig. Éppen ezért nehéz elfogadtatni és működtetni egy olyan rendszert, amivel mindannyian egyetértenek.
Sokszor elmondtam már, de mindig vannak új követők, akik talán nem hallották, hogy amikor elkezdtem ezt az egészet, sokkolt a gyerekek helyzete, a szegénység, a lepusztult lakóterek, és, mivel semmit sem tudtam még erről a világról, azt gondoltam, jót teszek, ha adománnyal segítek. Ha adok, mindent, ami nekik nincs, nekem meg van, vagy meg tudom szerezni. Kértek, én meg adtam. Sőt, ahol nem kértek, ott még ajánlottam is. Mindent elfogadtak. Aztán lassan felismerték bennem a lehetőséget, és folyamatossá vált egyrészt a kérés-áradat, másrészt a saját maguk pozícionálása azért, hogy ők többet, jobbat kapjanak.
Azt hiszem, az integráció/inklúzió fontos eleme lenne a szocializációs minták közelítése egymáshoz. Mert minden társadalomban megvannak azok az elfogadott írott, vagy íratlan szabályok, amelyek mentén szerveződik az élet, és a konfliktusok mindig abból adódnak, ha valaki ezektől erőteljesen...
Az Igazgyöngy az első pillanattól kezdve közösségfejlesztési fókusszal dolgozik. Ahol nincs közösség, nincsenek közösségi szabályok, ott az egyéni túlélés sajátos viszonyokat teremt. Sajátos hierarchiát, ami még inkább bezárja a változás lehetőségét a családok számára. Az egyetlen fontosság a nyomorúságban az, hogy kinek, mi és mennyi van, ebbe szűkül bele a...
Azt gondolhatják sokan, a segítés egyszerű feladat. Főleg, ha gyerekről van szó. Ami hiányzik, azt oda kell adni, és megoldódik minden probléma.Ám az élethelyzetek, ha az ember évekig dolgozik ezen, átrendezi a könnyűnek ígérkező képet. A legkevesebb az a helyzet (bár kétségtelen, hogy ez is előfordul), hogy tényleg elég a...
Emlegettem a legutóbbi blogomban, hogy milyen nehéz volt nekem is a teljes realitásában látnom ezt az egészet. Biztosan sok van még persze most is, amit nem látok, nem tudok, de sok dolgot másként értékelek már, mint az elején. No meg, folyamatos változásban vagyunk, az új hatásokat is mindig értelmezni kell,...
A kis falvakban, ahol dolgozunk, a templomfelújítások időszakát éljük. A hír, hogy erre több mint 5,7 milliárdot kapott a térség, már rég köztudott....
A kríziskezelés nehéz dolog, sokszor írtam már róla itt is, mennyire hajszálvékony határon egyensúlyoz az ember, mert a gyereket nem hagyhatja bajban, ő nem tehet semmiről, ám a szimpla segítség könnyen erősítheti tovább a „tanult tehetetlenség” érzését. Amikor teljesen logikusan a kérés teljesítése azt az üzenetet hordozza: kérj, és adnak....
A karácsonyi előtti időszak mindig nagyon zsúfolt az Igazgyöngyben. Ilyenkor kapjuk a legtöbb adományt, ilyenkor mindenki szívesebben segít a szegényeken, a rászorulókon. Főleg a gyerekeken. Ahogy nő az alapítvány ismertsége, úgy nő a támogatók száma, és a hozzánk segítségért fordulóké...
A segítő szakmában alap, hogy az ember ne várjon hálát. Ha ezt várjuk, hamar a kiégés útján találjuk magunkat. De elgondolkodtam kicsit ezen…. mert azért nem egyszerű kérdés ez...
Amikor az alapítványnál elkezdtük ezt az egészet, eleinte a saját készleteinkből segítettünk. Ruhák, cipők, iskolaszerek, könyvek, játékok vándoroltak be az irodába, a tanári szekrényekbe, onnan pedig ki a családokhoz, gyerekekhez. A készleteink hamar kimerültek, de a munkánk nyilvánosság előtti kommunikálásával párhuzamosan kezdtek segíteni mások, hamarosan raktár kellett, meg gyűjtőpontok, hogy...
