Ha új emberek közé kerülök, főleg, ha azok közé, akik az üzleti világban dolgoznak, és ennek megfelelően közvetlenül nem is találkoznak a szegénységgel, a szegregátumok világával, mindig van, aki valamiféle csodabogárként néz rám. Van persze, aki egyenesen bolondnak tart, más meg valamiféle „szent” elköteleződést vél bennem felfedezni, ám abban láthatóan...
Néha nyomasztó, hogy a nyomorúság mennyi területén próbálunk beavatkozni. Mikor új vendég jön hozzánk, és bemutatkozásként felsoroljuk, milyen rendszerben, hányféle területen kell dolgoznunk, ahol nyilvánvalóan nem lesz változás segítség nélkül, már a ppt. bemutatása is másfél óra minimum. Azért nyomasztó, mert ahány szál, annyi területen kell tervezni, szervezni, kapcsolatot kiépíteni,...
Ugyanabban a körben járunk mindig. Nem változik túl sok minden. Visszatérünk mindig, először megállapítunk, megtanácskozunk, aztán célokat tűzünk ki, lebonyolítunk programokat, ezeket kiértékeljük, pozitívan persze, mintha változott volna bármi, aztán…. kezdjük az egészet...
