Amikor mínuszok vannak, mindig sokkal nehezebb. Állandóan tele vagyok félelemmel, nem hűl-e ki valaki a támogatottjaink közül. A kollégáim már mondják, hogy nem szabad ezen ennyire szorongnom, ennek a terhét magamra vennem, mert nem oldhatom meg a fűtésgondját egész télre, senkinek.
Nyilván, értem én, és tudom, hogy amivel tudunk, segítünk. Az ünnepre a kapcsolatrendszerünkben együttműködő családoknak brikettet osztottunk, aztán az önkormányzat is adta a szociális tűzifát, mégis, van, ahol már nincs semmi.
Hogy hova lett? Nos, ez elég összetett. Egy része nyilván átvándorolt máshoz. Tartozásba, italért, dohányért, készpénzért. Töredékéért az értékének, de amiért azonnal pénzt lehet kapni, az mindent felülír, nincs alkudozás, azonnal gazdát cserél, sokszor még haza sem ér a tüzelő. Persze, erre lehet azt mondani, magára vessen, ha utána fázik, vagy megfagy. Nem gondolkodott előre, nem hibáztatható senki, csak ő.
Tovább olvasom
