Furcsa ez a munka… vagy inkább a megítélése. Személyes szempontból is. Mindig van, aki azt mondja, hagyjam abba. Mert szerinte nem érdemes harcolnom, megnyerhetetlennek tartja ezt az egészet, más meg félt, vagy sajnálja az erre fordított energiámat, amit másra is fordíthattam volna, aztán, ahogy a helyzet romlik, vannak akik féltenek...
A hét híre volt az új propaganda törvénytervezet, ami az LMBTQ témát a 18 éven aluliak számára elérhetetlenné tenné, a szexuális felvilágosítást pedig állami nyilvántartáshoz kötné. Próbálom értelmezni ezt abban a munkában is, amit végzünk. Ahol ugyanúgy, mint máshol, előfordul ez is. Vannak már olyan gyerekek is, akiket a felnőtté...
Nemrég elengedtem a roma érdekvédelem területét, írtam már erről, túl sok konfrontációt okozott nekem, minden szinten és mindenkivel. Bár korábban harciasan kiálltam én is ezért, igazából sosem az volt nekem a kérdés a gyerekszegénység elleni munkában, hogy valaki cigány-e vagy sem. Az évek során egyre biztosabban láttam, hogy amiben én...
Gyakran hivatkozok erre a kifejezésre, terepi tapasztalatok alapján, értelmezve különféle viszonyulásokat, reakciókat, amelyek a szegénységhez kötődnek.Talán most, a pandémia kapcsán azért mindenki számára érzékelhető volt, hogy a család mellett mennyire fontos, gyerekekre ható tényező az iskola, a kortárs közösség is. E mellett hat még más is, azok az üzenetek, amelyek...
Nemrég láttam egy filmet, ahol a nő egy bántalmazó kapcsolatban élt, de elmenekült belőle, aztán a férje megtalálta, és végül minden jóra fordult, a mániákus férj meghalt, és új élet kezdődhetett, új szerelemmel.Furcsa párhuzam volt, hogy közben a környezetünkben is történt egy bántalmazás az egyik településen, de annak nem happy...
21 éve dolgozok alapítványi keretek között, 10 évet inkább csak az oktatásban, 11 éve nyakig merülve a generációs szegénység problémájában. Ez behúzott nagyon sok területet, a szociális munkától a foglalkoztatásig, a tanodától a településfejlesztésig. Behúzta a szakpolitikát, és vele sajnos a pártpolitikát is. A leszakadó társadalmi csoportok életének minden területével,...
Az egész szegénység-probléma megoldásában általában a fizikai feltételek hiánya körül forog minden. A szociális érzékeny magánszemélyek adományokkal szeretnének enyhíteni a gondokon, cipő, ruha, bútor, háztartási gép, kályha, stb. tenné élhetőbbé a környezetet, és persze élelmiszer, télen tüzelő, gyógyszerek, hogy a mindennapok túlélhetők legyenek. No meg iskolaszer, digitális eszköz, internet, hogy...
Egyre többször kapunk megkeresést kutatásokba, pályázatokba, mikor valamilyen terület működésével kapcsolatban próbálnak elemezni, ötletelni, képbe kerülni.Igen, ez a “képbe kerülni” megfogalmazás fedi leginkább azt, amiről most írni szeretnék. Sokszor kapunk meghívást mi is konferenciákra, felkérnek előadásokra, amelyekből aztán tanulmánykötetek is készülnek. Többnyire itt van egy pont, amit próbálok jó előre...
Sokat töröm a fejem még mindig, ennyi év után is, hogyan lehetne jobban, hatékonyabb segíteni a leszakadó családok, gyerekek életén. Úgy, hogy a változás fennmaradjon, beépüljenek a hatások és ténylegesen megszakadjon a nyomorúság termelődésének újra és újra ismétlődő köre. Nagyon sokat tanultam már ebből. Leginkább a gyakorlatban, a saját káromon,...
Mikor elkezdtük ezt a munkát, először azokra a gyerekekre fókuszáltunk, akikkel az iskolában találkoztunk. Aztán, ahogy közelebbről is beleláttunk ebbe az egészbe, amit generációs szegénységnek hívunk, elég gyorsan mentünk lejjebb korosztályban is, először az ovisokhoz, majd a 0-3 évesekhez, és a kismamákhoz. Mert világossá vált, hogy minél hamarabb próbálunk beavatkozni,...