Sokan kérdezik tőlem a blog levelezésében, hogy szerintem ennyire rossz az emberek véleménye erről a témáról? A legnézettebb blog ez, és mégis ennyire gyengének találják? Nincs itt valami ellentmondás?
Én nem hiszem, hogy ennyire rossz véleményük lenne az olvasóknak. Sok az odaforduló, szociálisan érzékeny, és sok az értelmesen vitatkozó is azok között, akik írnak az email címre. Persze, néha kapok olyat, amiből csak a gyűlölet süt, de nem ez a jellemző. Őket is próbálom vitára bírni, de ez nem nagyon megy, általában megelégszenek egy lealázással, más érvek nem nagyon vannak, mint a „majd pofára esel te is, … a hátadba állítják a kést..” (az obszcén szavakat és a helyesírási hibákat az idézetben korrektúráztam).
De ez a csillag, ez csakugyan érdekes. Néha ötvenig is elmegy a szavazatok száma, 4-5 csillaggal. Egyszer, véletlenül láttam, a szemem előtt ugrott 15 ötcsillagos szavazatról 130 egycsillagosra… Nem tudom elhinni, hogy ennyi ember egyszerre, a másodperc töredéke alatt egyformán így szavaz…Valahogy manipulálni lehet. Valaki biztosan tudja hogyan, valaki, akinek egycsillagos a véleménye.
És biztosan mások is tudják. Néha felveszik a harcot…így születtek gondolom a 20, 30 ezres szavazások. De mindig az egycsillagos marad felül. Neki úgy látszik több az ideje, türelme.
De azt hiszem, nem ezen múlik. Hogy egy csillagos e vagy öt. Az a lényeg, hogy a blogban megmutathatok egy másik világot azoknak, akiktől ez nagyon távol van. Földrajzilag is, és egyébként is. Mert meg akarom mutatni, hogy ezek a dolgok nemcsak más kontinenseken fordulhatnak elő, több ezer km távolságra, és az ember, a rajta átfutó borzongás után továbbnyomhatja a távkapcsolóval együtt a rossz érzést…
Az nagyon jó, hogy ez sokakat megérint, megmozgat. Meg akarják ismerni, meg akarják érteni ezt az egészet. Gondolkodnak azon, hogyan lehetne másképp együtt élni.
Vannak, akik lelkesen mellém szegődnek, és amikor már kezdem azt hinni, számíthatok rájuk, feladják, odébb állnak. Valamelyik nap, egy megoldhatatlannak tűnő ügyben nyúltam a telefon után, és rájöttem: nincs, akit felhívjak, aki segíthetne. Rémes érzés volt.
De mindig vannak újak, akik mellém állnak, érdek nélkül, és segítenek.
Nekem, aki a tapasztalatait megírja, nekem is fontos a blog. Ebben az őrületben, amit persze próbálok jól csinálni, sokszor magam is mélypontra kerülök. Mert nehéz. Néha iszonyúan nehéz. De vannak, akik velem vannak, velem maradnak, akik bátorítanak, segítenek, ötletelnek. Erősítenek. Ki-ki a maga módján: van, aki adományt küld, van, aki segíteni jön, más csak biztat, hogy ne adjam fel. És ez jó. Visszaadja a hitemet, optimizmusomat.
Mert már sokan, és egyre többen akarjuk, hogy jobb legyen.
