Még az elmúlt év végén jött a levél a Litera-tól, hogy szívesen adnának nekünk is lehetőséget egy héten át, naplószerű beszámolók közlésére.
Én nagyon megörültem a lehetőségnek, mert, bár páran a kollégáim közül részt vesznek az online kommunikációban, itt azért több embert érintő történet körvonalazódott. Amikor a csapat elolvasott pár posztot másoktól, kicsit meg is rémültek a kihívástól. Mi nem vagyunk írók, meg tudunk-e felelni majd a feladatnak? Aztán megbeszéltük, nem is kell, hogy ilyen szerepbe álljunk be. Abból nem sülne ki semmi jó, hiszen nem értünk ehhez, és nem is ezt várja tőlünk senki.
Írjon mindenki a saját stílusában, arról, ahogy és amiben magabiztosnak érzi magát. Őszintén, hitelesen, saját élményekre és megtapasztalásokra építve, természetesen szubjektívan, hiszen mindenki más és máshogy él meg dolgokat.
Nagyon izgultam, egyrészt azon, hányan fognak bele, másrészt, hogy milyenek lesznek az írások. Végül tízen adtak le határidőre egy-egy naplót, és én írtam meg a zárót, a tizenegyediket. Nagyon szerencsésen alakult, mert a munka minden területéről volt jelentkező, így az egész, összességében elég alapos képet adott arról a szerteágazó munkáról, amit végzünk. Mindenki próbált valamilyen személyes megközelítésből, csak rá jellemző szemszögből ránézni a területére.
Egyben azonban, mindenféle külön elvárás, erre való utalás nélkül, érzésem szerint megegyeztek az írások. Az elköteleződésben ez iránt a lelkileg nagyon megterhelő munka iránt. Talán épp ez az erkölcsi-érzelmi azonosulás mutatja legjobban az Igazgyöngy erejét.
Sokat foglalkozunk azzal, hogyan lehetne összehangoltabban, a kiégés lehetőségét leginkább kiküszöbölve végezni ezt a munkát. Az a semmivel sem pótolható terepi tapasztalat, amivel a kollégáim rendelkeznek, óriási érték. Ezeket nem lehet a tankönyvekből elsajátítani, a terepen csak azzal lehet szembesülni, mi az, ami működik az elméletből, mi az, ami nem. Ott meg kell keresni a “miérteket?”, és próbálkozni a megoldással. Ez gyakran kudarcos, hiszen az új helyzetek a változó világban olyan kihívásokat jelentenek, amelyekre nincs kitaposott út, követhető módszertan. Gyors döntéseket kell hozni, áttekintve a következmények sokféle lehetőségét is, abban a közegben, amire a döntés irányul.
Mert sokszor minden másképp csapódik le, mint amire számítottunk. Azt már régen pontosan tudjuk, hogy a jó szándék kevés, és semmit sem jelent a történésekben.
Sokan hiszik azt, hogy ez egy sikertörténet, tele örömteli pillanatokkal. Pedig napi harc, gyerekekkel, felnőttekkel, közösségekkel, intézményrendszerrel. Ami nagyon erősen tudja leamortizálni a lelkesedést, a motivációt. Különleges kihívás a munkánkban, hogy minden negatív hatás ellenére higgyünk abban, hogy van értelme és értéke ennek. Megkeresni mindig azt a pici jót, amibe megkapaszkodhatunk, amiben felépíthetjük magunkat napról napra.
Hogy mi kell mindehhez? Tudás, és speciális képességek. No meg megfelelő önértékelés, nem a mártírszerep fele tolva minket, de nem is glóriaképzés irányába. Egymás munkájának értékelése, a nélkül, hogy a mi területünket, vagy magunkat túlértékelnénk a másikhoz viszonyítva. És képesség az újratervezésre, nap, mint nap.
A munkaterületek megfelelő összehangolása, az egymásra támaszkodás adja ennek az egész modellnek a lényegét. Mert csak így tudjuk elérni, hogy a hatások egyfelé mutassanak, és ne történhessen meg, hogy amit az egyik felépít, azt a másik leamortizálja. Természetesen ez irányelvként ott van mindenben, de a napi gyakorlatban rettentő nehéz tartani, mert minden hatásunk ellen feszül ezer más is, a szocializáció, az intézményrendszer működési hézagai, a bűnözés, vagy akár a napi politika.
De munkatársaimmal együtt, és ebbe beletartoznak azok is, akik most nem írtak a tevékenységükről, biztosan hiszünk a munkánk hasznosságában, értékében. Azt nem mondjuk, hogy ez egy tuti út. De azt igen, hogy próbálkozunk, értelmezzük a folyamatokat, és pozitívan gondolkodva örülünk minden pici sikernek. Ami gyakran csak egy önbizalommal teli gyerekmosoly…egy szép gyerekrajz…egy sikeres társasjátékparti….egy elkészült szép kézművestermék…egy jó hangulatú közösségi program…. egy megoldott krízishelyzet…vagy egy sikeres intézményi együttműködés.
Erről szólnak a naplók. Betekintést adnak az Igazgyöngy munkájába, és kicsit megismerhető belőle a csapat egy része.
Ideteszem a linkeket, ha valakit érdekel:
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/kun-aliz-mi-most-felkapcsolnank-a-villanyt.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/torok-zita-nem-kerek-ujratervezest.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/lencse-mate-jatszom.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/veress-tamas-csak-a-csend-maradt.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/ha-mindenki-akarja-igazan.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/vozar-ilona-hova-repulsz-szuno-madar.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/kovacs-lajos-lelkek-atutazoban.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/tahoczki-balazs-minden-het-egy-tetmerkozes.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/karancsi-anita-a-tizmillioszoros-napok.html
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/l-ritok-nora-egyedul-nem-megy.html
