A múltkor beszélgettünk az egyik asszonnyal. – Mondja meg nekem, miért van az, hogy azt hiszik, nekünk a legjobb tanfolyam a kosárfonó? Ha cigány vagy, tanulj kosárfonást! De minek? Mondja, mit csináljunk ezzel a tudással? Mert ebből nem lehet megélni…ezzel nem lehet mit kezdeni….
Igen, megint indult itt is egy ilyen tanfolyam. Már többször eszembe jutott, kellene valahogy egy kutatást csinálni. És megnézni, az utóbbi években hány kosárfonó tanfolyamot (persze akkreditáltat!) szerveztek már meg az országban, erre mennyi pénz ment ki, és mi ennek a hasznosulása…. mondjuk, konkrétan mennyi jövedelemhez jutottak ebből azok, akik kitanulták. Mert persze szép a vesszőmunka, mint minden kézműves termék. De túl kevés az, amit a mai vidék ebből használ. Nem kellenek a mezőgazdaságban régen használt nagy kosarak, aszalók…. mert nincs mezőgazdaság…és a kisebb kosarakért sem tapossák egymást a háziasszonyok. Próbáltak persze modernizálni, készültek pl. szennyestartó-kosarak, de a párás fürdőszobákban nem túl praktikusak. És, hát látom nyaranta a határon túlról érkezőket, amint nagy fotelekkel, vesszőbútorokkal a tetőcsomagtartón dudálják végig az utcákat, nevetségesen keveset kérve a portékájukért, mindhiába. Nem tudnak ma megélni ebből az emberek. Annyian biztosan nem, amennyit kiképeznek rá. És akkor nem biztos, hogy megtérül a befektetett energia.
Persze gondolkodom máson is. A közmunkán. Ahogy nézem a sepregetőket például. Vajon mennyibe kerülne településenként egy kisgép, ami végigtisztítja az utakat, járdákat, benzinnel, két dolgozóval…és mennyibe kerülnek ők, akiket közmunkán söprögetésre alkalmaznak, seprűvel, mellényekkel és persze a felügyelőkkel, akik nógatják őket…. Jó, tudom, hogy ez nem azért van. Ez a munka világába való visszavezetés. Csak szerintem nem éri el a célját. Vagyis csak statisztikailag, hiszen hallom, 58 ezerrel több munkahely van most, mint tavaly ilyenkor. Az emberek mégis egyre szegényebbek.
Ez a munka télen sem volt túl motiváló, bár hányták a havat, ha kellett, volt, ahol először le a járdáról az árokba, utána, ha kész volt, jött a következő utasítás, most ki kell hányni az árokból…Most is, hogy meleg van, látom, elmennek a kijelölt helyre, de nem túl nagy odaadással folyik a munka, leginkább akkor mozognak csak, ha jön valaki.
Egyszer egy kis tanítványom mondta, mikor kérdeztem, mi az a közmunka, ahol a szülei most dolgoznak: á, ez nem olyan, mint a rendes munka. Egy másik gyerek szerint a közmunkán a legfontosabb a reggeli bejelentkezés, aláírással. Sokat elárulnak a gyerekek mondatai.
Vannak persze szerencsésebbek. Akiknek nem sepregetni kell. Hanem pl. polgárőröknek alkalmazzák őket a közmunka keretében. Kérdezem a minap a fiúkat, az egyik faluból, mi újság náluk, otthon. – Tetszik tudni, most a polgárőrök “makszban” vannak….- Az mi? –kérdezem. – Olyan fekete kötött izé, ami csak a szemüknél van kivágva. – magyarázza másikuk. –Szóval olyannal ülnek az autóban, meg baseballütővel. Úgy mennek. Hogy féljenek a cigányok. Meg is mondják, hogy azért. Ijesztgetnek bennünket. Nekik ez a munkájuk.
A gyerekek így látják. Persze hallottam már, ezek a módszerek sokak szerint olyan jók, hogy adaptálni kell őket, van is már polgármester, aki ajánlgatja egy másik falunak is ezt a konstrukciót.
Valamelyik nap a tv-ben is nyilatkozta valaki, talán vissza kellene hozni a sorkatonaságot, mert a mai fiatalok túl agresszívak, nem bírnak mit kezdeni magukkal, nem tanultak alázatot, rendet.
Nem tudom, ez e a megoldás. Az emberek betörése. Hogy akkor is, ha értelmetlen, tegye, csinálja, legyen alázat, sőt félelem, vissza nem pofázás, ne legyenek kérdések, megkérdőjelezések.
Tudom, sok minden elromlott. Amit szinte már képtelenség megjavítani. Mégis, úgy érzem, nem jó az irány. És nem jók a módszerek sem. Mert lehet, a szándék nemes, és ott, az íróasztalnál jónak is tűnik, amikor kitalálják. De a megvalósítók, az élethelyzetek, a körülmények eltorzítják.
A rend helyett pedig valami más alakul. Amibe nem jó a következő nemzedéknek belenőnie.
