Azt játszottuk, hogy cigánynak lenni ugyanolyan, mint másnak. Másodikos-harmadikos gyerekekkel rajzoltunk, mind HHH és mind cigány. Az apropót egy meseillusztráció adta, Rostás-Farkas György, a Nap Gyermekei című mesét mondtam el nekik, erről beszélgettünk, erről rajzoltunk.
Először elmeséltem nekik. Fejből, mert olvasva nem az igazi, de így, szemkontaktust tartva mind a huszonöttel, nem engedve el a figyelmüket, jól ment. Eljátszottam, ahogy a Nap megcirógatta őket, sorban simogattam azokat, akik közelebb voltak, áhítattal tartották kis arcukat a kezem alá.
Éreztem, hogy átment, tetszett nekik a mese. Utána megbeszéltük a tanulságait. Pl. hogy kinek az arcán látszik ma, hogy cigány. A mese bronz-barna bőrűekről szól, de itt, a teremben vegyesebb a kép.
Sorba állunk, összetesszük az arcunkat, megfigyeljük, kinek sötétebb, kinek világosabb a bőre. Megnézzük a hajszíneket, sok a szőke köztük, és beszélünk a szemek színéről is. Ha valamit nagyon kötnek, hogy az kizárólag cigány, vagy “magyar” külső jegy, mindjárt kínálok valakit a családból, vagy a faluból, és kiderül, nincsen ilyen.
Aztán beszélgetünk arról, hogy kit szoktak csúfolni. Kiderül, akiknek sötétebb a bőre, azokat gyakran. Egy kislány, szép kreol bőrrel, szőkés hajjal kijelenti, ő nem is cigány. Harsányan nevet fel mellette a másik: „Te? Hisz te oláh cigány vagy!” A szőke ránt egyet a vállán.
De nem tudják, mi az oláh cigány és a romungro különbsége. Cigányul nem beszélnek. Ha híres cigányról kérdezzük őket, ez a korosztály nem nagyon tud senkit mondani. Fekete Pákón van egy kis vita, hogy cigány-e vagy sem, mivelhogy cigány dalokat énekel, de legalább így kitérhetünk a feketék kérdéskörére is. Amit nehéz azzal megértetni, aki még élőben sosem látott olyat. A roma zenészek közül nagy nehezen előkerül még Nótár Mary, de ezen túl semmi.
Hogyan, miféle identitás alakul ki náluk? A jó példák, a nyomorból kitört cigányok, a művészek, a roma kultúra hatása nem ér el a szegregátumokig. Az ő identitásuk sokkal inkább kötődik a családhoz, a helyi közösséghez. Az identitás, és az értékrend is. Itt érzik biztonságban magukat.
Sokan ezt úgy értelmezik, hogyha jó ott nekik, akkor miért ne dönthetnének úgy, hogy ott akarnak élni? Miért akarjuk elvenni a jogot tőlük, hogy szabadon döntsenek? Miért kellene megszüntetni a szegregált iskolát, ha a szülő is oda szereti vinni, közel, az ismerős gyerekek közé, és nem távolabbra, az ismeretlenekhez? Az ő döntésük, amit tiszteletben kell tartani – mondják a szegregációpártiak. Szerintük mindenkinek jobb, ha ott maradnak.
Sokan nem értik, hogy ez a döntés részükről valójában védekezés, menekülés a konfliktusok, a bizonytalanság elől. Hogy nem értik, nem érthetik, hosszú távon mi a jó nekik, a gyereküknek. Mert tapasztalat csak az itteni létről van, ahol a nyomor szervezte értékrendben, viszonyokban nem villan fel a lehetőség, a biztos jövő, ahol az identitást csak egymás között lehet megélni, kifele már nehéz, konfliktusokkal teli, torzult.
Akik elkerülnek, óvatosak. Áldás, ha valakin nem látszanak a rasszjegyek. Átok, ha valaki sötét bőrével egyből besorolódik. Képességek, tudás, nem számít. Csak az, hogy cigány-e az illető.
Egy fórum után nemrég odajött hozzám egy lány. Szép, fiatal teremtés. Szakmai kérdése van. Kicsit beszélgetünk. „Különben én roma vagyok – mondja – csak nem látszik rajtam. Rajtam sem, és édesanyámon sem. Nem is szoktam mondani, sosem, csak akkor, ha biztosan tudom, hogy nem negatívan hat rám abban a szituációban. Leginkább nem mondom.”
Hát igen. Ő, aki egyetemet végzett roma, így tesz. Nyilván megvannak neki is a tapasztalatai. Jobb, ha nem tudják róla az emberek.
Most, erről az óráról, ezek a kisgyerekek úgy mentek ki, hogy nincs mit titkolni azon, ha valaki cigány. És összeköti őket a cigányságuk. Hogy később mit tudok majd ehhez kapcsolni, nem tudom. Mert fel tudnék építeni bennük egy képet erről, de a környező világ másról szól. Arról, hogy megbélyegezett vagy, problémás, elkerülendő. És nekik majd ebben a világban kell pozicionálni magukat.
Az egyik kislány barnára színezte a figurák arcát a rajzán. „Szomorúak, mert cigányok- mondja- de örülnek, mert nem feketék.” Elmosolyodok. Hát igen. Minden viszonyítás kérdése.