A társadalmi leszakadás elleni küzdelem egyik legnagyobb kihívása, hogy megküzdjünk a szegénységben szocializálódás rövid távú túlélési viszonyulásával, és mellé, majd helyére kerüljön egy hosszú távú erőfeszítések eredményeképp tervezhető, másfajta gondolkodás.
Mert a létbizonytalanság, az egyik napról a másikra élés beszűkíti a gondolkodást, és nem fejlődik a hosszú távú erőfeszítés képessége, a kitartás, és nincs benne tervezhető jövőkép sem.
Emlékszem, mikor elkezdtük Toldon a kertprogramot, szempont volt, hogy csak egynyári növényekkel foglalkozzunk, még ezt is elég volt munkában, kapálásban, locsolásban tartani addig, amíg nem mutatta az eredményt. Gyümölcsösben gondolkodni, ami évek múlva ad termést, teljesen elhibázott ötletnek tűnt.
Abban a helyzetben, amiben élnek, a “most” a legfontosabb. Most legyen jó, most legyen tele a has, mert ki tudja, holnap mi lesz. Nem tud kialakulni a felelősségérzet sem, mert annyira bizonytalan minden.
Nem véletlen az sem, hogy sokan, akik foglalkoztatnak ebből a társadalmi csoportból, nem havi fizetéseket adnak, hanem hetit.. vagy kétnapit. Mert nincs nagy kitartás, és egyáltalán nem biztos, hogy az egyik kifizetett nap után másnap is megjelenik az illető dolgozni. A munkáltató próbálja húzni, hogy tovább maradjanak nála, de nem megy zökkenőmentesen. És ebben nem alakul ki a munkahelyhez ragaszkodás sem, amiben hosszú távon lenne előrelépési lehetőség.
Sokan hiszik, hogy ha jó példát mutatunk nekik, csodás egyetemi karriereket, énekes-sikereket, olyanokat, akik szintén mélyszegénységből kerültek ki, és nagyon szép életutat futottak be, az majd erőt ad nekik is. De sajnos ez nem így van. Ezek a sikerek nem tudnak úgy hatni rájuk, hogy az erős, hosszan működő motivációt adjon. Ahhoz ott kellene lenni mellettük, ami nyilván kivitelezhetetlen. Igazából annyit hat, mintha a tv-ben megnéznének egy sztárt. És az is jellemző, hogy azok a köztük népszerű sorozatok, melyek “életszerű” helyzeteket mutatnak, beköltözésekkel, utazásokkal, vacsorákkal, szerelmekkel, családi, vagy alkalmi közegben, ahonnan sztárként kerülnek ki teljesítmény nélkül emberek, azok azt a képet erősítik, hogy a sikerekhez, és az ezzel járó pénzhez nem kell tudás. Csak “adni kell önmagukat”.
Óriási szakadék van az iskola által elvárt tanulási motiváció, tanulásra épített jövőkép és a család túlélésre épülő értékrendje között. A szülők nem hozzák a tanulási mintát, maximum nyolc osztályig jutottak, alapkészség hiányosak, nincs szakmájuk, és a jövedelemszerzés általuk elérhető útjait látják a gyerekek. A közmunkát, az alkalmi munkát, az üzletelést, a sokszor a szürke-feketezónában felépülő lehetőségek kihasználását. Amihez nem kell tanulni, legalábbis nem azt, amit az iskola ad. Sokkal hatékonyabb a családban átörökített tudás.
A hierarchiát a nagycsaládban, a közösségben a pénz adja, az a minta. Akinek sok van, az van a csúcson, hogy honnan, miből, az másodlagos. Aki bír azokkal a dolgokkal, amelyek a jólétet mutatják, legyen az bármi, kivívja a közeg elismerését, csodálatát. A gyerekeknél is. Ők a minták. Az ő életük, kommunikációjuk, pénzszerzésük, amibe gyakran még plusz erőként jelenik meg a törvénnyel való összeütközés. Mert az olyan, mint a filmekben. Afféle hőskép alakul így ki, ami aztán végképp nem teremti meg az inklúzió áhított állapotát.
Vannak, akik ezt csak csendben szemlélik, de a minta náluk is erősebb, mint a hosszú távú erőfeszítés, legyen szó tanulásról, vagy csak arról, hogy ellenálljanak valami pillanatnyinak, ami a “most” jó érzését adja, mert esetleg “később” még jobb lehet. Persze szóban megvan a “tanulni kell”, a gyerekeknél és a szülőknél is, de a lemorzsolódást ez nem tudja megakadályozni.
Sokan hiszik, hogy ezt pusztán pénzzel meg lehet oldani. Adni kell egy jó nagy ösztöndíjat, és akkor majd tanulnak. De ami alapból jár, csak azért, mert valaki bemegy az iskolába, az nem motiválja a tanulást…
Szóval, megint ott vagyunk, amit már sokszor írtam, az attitűdváltásnál. Amihez nem elég csak a gyereké, mert az csak akkor működik, ha kiszakítjuk a közegéből, és még akkor is nagy a kockázata annak, hogy utána, még egy sikeres tanulási szakasz után is visszarendeződnek. Muszáj a családnál is elérni valamit, a kettővel együtt lehetünk csak eredményesek. No meg akkor fog igazán beépülni, ha ehhez még közösségi megerősítés is társul.
Most, mivel egy érdekes munkaszocializációs programba kezdtünk, amiben már felső tagozattól erősítjük azokat a készségeket, viszonyulásokat, melyeket a társadalmi vállalkozásunkban foglalkoztatva hiányként tapasztaltunk a felnőtteknél, a mintát is máshogy közelítjük meg.
A héten a tanodatáborunkban indítottunk el egy riport-sorozatot, amelyben a települési közösségből hívunk meg felnőtteket, hogy meséljenek a tanuláshoz való viszonyukról, a karrierjükről, a sikereikről, vagy kudarcaikról, és arról, kellett volna-e valamit másképp tenniük, és mikor. Milyen olyan mérföldkövek voltak náluk, ami elkanyarította őket a vágyainktól, vagy épp attól vett szerencsés fordulatot az életük.
Az a célunk, hogy a gyerekek a saját környezetükben lássanak rá azokra az életutakra, amelyekből tanulhatnak. A riportot a tanodapedagógusaink kérdései alapján vezetik, de természetesen a gyerekek is kérdezhetnek. És tervezzük, hogy a végén a gyerekek szerkesztenek ebből egy kis helyi kiadványt, ahol bemutatják ők is a riportalanyokat, és remélhetőleg jobban beépülő üzeneteket is meg tudnak fogalmazni a közösség számára.
Az, hogy egy ilyen elkészüljön, sokféle tudás, készség kell. Ez egy komoly fejlesztő folyamat. Kell hozzá digitális tudás, fogalmazás, lényegkiemelés, szövegszerkesztés, és mivel mindez együtt, közösségben történik, a szociális készségeket is fejleszti. A kiadvány pedig a családokban további értékformáló hatással is bír, ami erősíti így a hátteret is.
Mindig próbáljuk, hogyan lehetne jobban hatni. Azok az elemek is nagyon fontosak, melyek élményt adva formálják a világképet, máshova utazva, de azok is, amelyek a helyi közösségben adnak felismeréseket arról, hogy lehet másképp is. Hogy a gyerekek is felismerjék azokat a mintázatokat, amelyek mentén az életutak ugyanúgy ismétlődnek, és azokat is, amelyek egy másik világ lehetőségeit nyitják meg számukra.