Az iskolakezdés és a karácsony az Igazgyöngy munkájában adományozási szempontból a legfontosabbak. Fennállásunk óta segítjük a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését, hogy legalább ezen a téren ne hátránnyal kezdjék a tanévet.
Nagyon sok tapasztalat van már a birtokunkban, amivel tényleg hatékonyan tudunk segíteni. Az egyik oldali hírveréssel, hogy a rászorulók tudják, nálunk lehet segítséget kérni, már nem kell bajlódjunk: ez a hír is szájról-szájra terjed, már arra is tudunk figyelni, hogy egy csatornába, a facebook oldalunkra tereljük a beérkező kéréseket, mert innen indul a nyilvántartási rendszerünk.
A másik oldalnak, a felajánlóknak viszont folyamatosan jelezni kell, hogy akinek van használt, de jó állapotú iskolatáskája, vagy bármi, ami tavalyról megmaradt, esetleg a gyermeke beiskolázásánál fejleszthetné a szolidaritását azzal, hogy valamiből, legyen az tolltartó, vagy füzetcsomag, duplán vásárolna, és eljuttatná hozzánk, szóval, hogy tudjanak rólunk, mint lehetőségről. És persze a cégeknek is a figyelmébe ajánljuk magunkat, hogy a társadalmi szerepvállalás keretében megjelenhessünk náluk, mint terepi partner. Akár a tanszerek megvásárlásában, akár pénzben támogatnak minket, mind hasznosul. A pénz azért is fontos, mert nem kapunk meg mindent tárgyiasult formában, és a csomagok szükség szerinti kiegészítése is forrásigényes. Főleg a felső tagozatos és a középiskolás korcsoportban vannak mindig nagy hiányok.
Vannak, akik évek óta mellettünk vannak, mások eltűnnek, de jelentkeznek újak is. Mindig addig tudjuk kielégíteni a kéréseket, amíg futja a támogatásokból. Eleinte küldtünk az ország más részeibe is, de aztán leszűkítettük a mi körzetünkre, mert már több mint 30 településről érkeznek minden évben kérések, nem győzzük ezt sem.
A kérések már július elejétől elindulnak. Egy táblázatban rögzítjük ezeket, amiben képesek vagyunk évekre visszamenően követni az iskolaszer-adományokat, családonként is. Hogy miért fontos ez? Nos, pl. azért, hogy aki szuper minőségű, új iskolatáskát kap elsőben, az a másodikat is ezzel kezdje. Mert ezek a táskák nem egy tanévre szólnak. Soká épült ez be, hiszen ebben a sajátos szocializációban nem az rögzül, hogy becsüld meg, tedd el, vigyázz rá, esetleg add tovább a kisebb testvérednek, de ma már működik, a nyilvántartásunkból világosan kiderül, ki, mikor, milyen támogatást kapott.
Aztán meg kellett küzdeni azzal is, hogy volt, aki a tavalyi táskákat árulni kezdte a facebookon, azzal az elgondolással, hogy majd úgyis kapnak másikat tőlünk. De a facebookon mi is kapcsolódunk hozzájuk, és észrevettük a posztokat, felismertük a táskákat is. Persze sértődés lett a vége, mert nem adtunk másikat.
Az ember milyen könnyen kimond egy ítéletet…ugye? Hogy ez a helyes, így kell, ez nem megengedhető De közben mindig vizsgálni kell az adott család helyzetét is, hogy miért adja el, amit kapott. Volt már olyan, hogy azonnal “jelentettek” nekünk valakit, aki az előző nap adományba kapott mosóport árulta. Mikor utánamentünk a történetnek, kiderült, nem volt otthon kenyérre való sem. A mosópor hiánya könnyebben viselhető, mint az éhségé. Ugye, már nem is olyan egyértelmű a helyzet?
De a táska árusításánál nem volt ilyen, a válasz legtöbbször az volt, hogy “megunta” a gyerek, meg azt hitték, úgyis kapnak másikat, hogy nekik is “jár”, stb. De ez nem így van.
Az is biztos, hogy ezek a dolgok csak akkor nyernek értelmezést, ha pontosan ismerjük a családok helyzetét. És igen, a közösség is fontos itt, megbeszélni velük ezeket az eseteket, mert ők is ugyanolyan könnyen ítélkeznek, és muszáj, hogy a döntéseket mindenki igazságosnak ítélje meg. Így rendeződünk egy közös etikai elvre.
Aztán a táska után jönnek a “belevalók”. Mivel a táskát nem kapja mindenki, így vannak, akik csak tolltartót, vagy füzetcsomagot kapnak, és nagy öröm, hogy a legtöbben így is kérik. Nem a “mindent adjanak” megközelítésben, hanem a “mi az, ami kell” elve szerint. Hogy jusson minél több gyereknek. Milyen sok munka volt, mire eljutottunk idáig! Nem teljes még ez természetesen, de alakul, minden évben jobban.
Egy ideje pedig tájékozódunk a más támogatási forrásokról is. Tudjuk, hol, mennyivel járul hozzá az önkormányzat az iskolakezdéshez, a tankerület segíti-e a hátrányos helyzetű gyerekek beiskolázását, és az is lényeges, hogy ez mikorra realizálódik, iskolakezdésre, vagy mondjuk jó két héttel az iskolakezdés után? Ezeket mind figyelembe kell vennünk, mikor a támogatásokról döntünk.
Aztán van még egy másik dolog… úgy kell mindenzzel segíteni, hogy ne alázzuk meg a gyerekeket. Sosem felejtem el, mikor az egyik iskolában a tanévnyitón kiállították a hátrányos helyzetű gyerekeket, és ott adták át “ünnepélyesen” nekik az önkormányzat iskolatáskáit. Ami nekik fontos volt…de a gyerekeknek bélyeg. Szégyenérzet, és nem büszkeség. A gyerekek amúgy is nagyon gonoszak tudnak lenni egymással. Megéltük mi is, hogy csúfolják azt, akinek tőlünk van iskolatáskája, hogy “igazgyöngyös”, meg “nórikás”… pedig a helyzetük csak minimálisan különbözött egymástól. Persze ez sosem a gyerekektől eredt, hanem mindig a szülőktől, otthonról, a közösségből. Tőlük, akik presztízst csináltak abból, hogy ezt a segítséget nem kérték. Mást, ami nem látszott így, azt igen, de a lényeg az volt, hogy fölé tudják helyzeni magukat a többieknek.
Persze ezt is érteni kell…ennek a lélektanát. Hogy a nyomorúságban éppúgy hierarchizálódnak az emberek, mint máshol. A csicska is így jelenik meg a generációs szegénységben is. Mert mindig van, aki még lejjebb van, akit ki lehet használni, meg lehet alázni. Mert minden viszonyítás kérdése. És különbnek lenni fontos. Mindenhol. A múltkor írtam a blogban, hogy “én nem vagyok olyan, mint ezek az éhezők”- mondta nekem valaki. Mert aki velünk van, része a közösségnek, partner az életstratégia-váltásban, azt támogatjuk. Aki nem az, az persze irigy, és a saját kiválóságát csak abban tudja megmutatni, hogy megalázó mondatokat mond a másikra.
Milyen furcsa, ugye? A szegregátumok világának ezek az attitűdjei mennyire azonosak a hatalomba beletorzult vezetőkével…
Ezért kell dolgozni a gyerekekkel, és ezért nem elégséges, ha csak velük foglalkozunk. Mert a gyerekekre irányuló fejlesztések akkor igazán hatékonyak, ha otthon, a családban is megerősítést kapnak. Ha a család ellenünk dolgozik, nincs esélyünk, hogy változzon a helyzet. A gyereket pedig nem fordíthatjuk a család ellen. A változásokat csak együtt érhetjük el, gyerekkel, felnőttel, közösséggel. És nagy türelemmel.
Ennek része az iskolakezdés támogatása is. Hogy ne azzal szembesüljenek már az első órákon, hogy nem tudják úgy megoldani a feladatot, mint azok, akiknek van hozzá felszerelésük.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki segít, támogat minket ebben. Mert jól segíteni nem egyszerű. Mi pedig már sok tapasztalatot szereztünk erről.