Írtam már erről régebben…de tanulva ezt az egészet, mindig tisztul bennem a kép. Vagy mindig találok új pontokat, amin érdemes elgondolkodni.
Persze ennek is van megint egy sajátos beágyazottsága, jellemzője. A civil szervezeteknek, és a társadalmi vállalkozásoknak is. Most nem a jogszabályi meghatározók irányából közelítenék, mert nyilván az nem azonos, hanem inkább a tartalmi dolgokkal. Vagy inkább a hozzá kapcsolódó üzenetekkel, tudásokkal.
Nézzük először a meghatározásokat.
A civil szervezet régebbi forma, “nem kormányzati szervezet, olyan minden kormánytól független, magánjog alapján működő civilekből álló nonprofit szervezet, amely saját költségvetéssel rendelkezik.”-írja a Wikipédia. És talán ez is fontos az értelmezéséhez: “önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés”. Aztán itt van még ez is, ami fontos a közhasznúság miatt: “a civil szervezet közcélú tevékenységet és közfeladatot lát el, azaz a szervezetnél tágabb közösség érdekében jár el.”
A társadalmi vállalkozások fogalma ennél újabb keletű nálunk, de egyre több szakirodalma van itthon is. A definíciókból itt is szemezgetek kicsit: “A társadalmi vállalkozás olyan cég, aminek fő célja nem az anyagi növekedés, hanem valamilyen társadalmi probléma kezelése, társadalmi hatás elérése.” “A társadalmi vállalkozás valamilyen társadalmi ügyet képvisel, társadalmi küldetése van.” “A társadalmi vállalkozás egy olyan önfinanszírozási stratégia, melyet fenntartható bevételi források létrehozása és a szervezeti küldetés jelentős mértékű megerősítése érdekében alkalmaznak nonprofit szervezetek.”
A mostani gondolkodásomhoz talán még ez is alapot adhat: “A társadalmi vállalkozások jelentősége főként abban rejlik, hogy egyrészt egyes, helyi szinten felmerülő társadalmi kérdések megoldására létrejövő, újszerű kezdeményezések, másrészt gyakran globális szinten is releváns problémákat céloznak, így a későbbiekben más helyszíneken is megvalósulhatnak, szélesebb körben elterjedhetnek.”
Én sokkal inkább társadalmi vállalkozónak érzem magam, mint civilnek. Próbáltam ezt elemezni kicsit, és azt hiszem, ezt is befolyásolja az a társadalmi közeg, amiben élünk. Mert az utóbbi időben már egyáltalán nem tiszta maga a civil szerep.
Magyarországon 29 933 bejegyzett civil szervezet működik, ez 428-al több, mint tavaly. Azt hiszem, nagyon beszédes, ha tevékenységi körönként nézzük a számokat.
Kultúra és művészet terén 112, sport és szabadidő területen 98, környezetvédelemmel foglalkozva 45, szociális és egészségügyi szolgáltatások nyújtásával 16, oktatás és tehetséggondozás terén 157 szervezetet jegyeztek be egy év alatt.
Ha most az oktatás helyzetét nem teszem fókuszba, és az alapítványi iskolák megnövekedett számát nem hozom ide, akkor is látszik, hogy a “konfliktusosabb” tevékenységi körökre jóval kevesebb civil szervezet jött létre. Mindössze 16 a szociális- és egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozók száma, miközben ez az egyik olyan probléma, ami szétszakítja a társadalmat.
Vajon miért nem tudja ez a civil szektor felvenni a versenyt a kultúra, a sport területén alakulókkal? Nyilván mert itt a fenntarthatóság kérdése is bejön. Az állam szívesebben támogatja azokat a területeket, amelyek nem hangosítják ki a működési problémákat, illeszkednek az állami elvárásokhoz, a siker-kommunikációhoz. Ki akarna olyan területben gondolkodni, amelyekről folyton azt hallani, hogy harcolniuk kell a túlélésért?
Talán ezért érzem, hogy a társadalmi leszakadásban dolgozva, a gyermekszegénység ellen, az esélyteremtésért, sokkal inkább vállalkozói fejjel kell gondolkodni. Mert a “civil” kategória, legalábbis ezen a területen, más kormányzati üzenettel bír. Címkéket kaptunk, ami direkt, vagy indirekt módon, de befolyásolja a működésünket. Azokét, akik az állam működési hézagaiban működnek.
Mindenki próbál persze túlélni. Sokan kerülik még a látszatát is annak, hogy bármilyen kritikai megjegyzés, egyet nem értés hangosodjon ki körülöttük. Megértem persze ezt is, csak fenntarthatósági szempontból nem tudom értelmezni. Mert a társadalmi leszakadás problémái, főleg, ha ilyen arányú, mint ami nálunk is van, azok a rendszerekben alakulnak ilyenné és ekkorává. Ha elvonatkoztatunk tőle, a rendszertől, csak civil “zárványok” maradhatunk, erősítve ezzel a “csak civil” szerepet.
Mert úgy érzem, ezt sem sikerült még megugranunk. A civil szervezetek és az állam viszonyát. Sőt, ebben egyre rosszabbul állunk, hiszen egyértelműek lettek a csoportok: a kormányzatot támogató civil szervezetek, a semleges területen működők és az “ellenséges” civil szervezetek. Ide tartoznak a jogvédők és mindazok, akik a szociális-egészségügyi-oktatási-környezetvédelmi helyzet javításáért állnak ki, nyilvánosan is vállalva ezt a szerepet.
A civil tudás és szerepvállalás pedig sokat tud tenni egy jól működő államban a közjóért. De mi “csak civilek” maradtunk, akik “hőbörögnek a facebookon”. Nem tudunk együtt gondolkodni azért a bizonyos közjóért. A közös gondolkodási pontokról hamar kiderült, hogy csak biodíszletnek kellettünk a döntéshozóknak, igaz, ma már még ennek sem. Közben persze mi magunk is elveszíthetjük az összefogás képességét is, mert ebben fejlődni kellene, hálózati tudással és csoportidentitással kellene bírnunk, de ez sajnos nincs meg. Nem tartunk még ott civil gondolkodásban, hogy ebben előrelépjünk. Az ernyőszervezetek próbálnak persze fejleszteni, ők szerintem pontosan érzik ennek a szükségességét, de nagyon nehéz ebben is megtalálni a jó beavatkozási pontokat. Kapacitásban és tudásban ugyanis nagyon különböző szinteken vagyunk.
Úgyhogy én sokkal inkább társadalmi vállalkozásnak tekintem azt, amit csinálunk. Mert hosszú távon fenntartható munkát kell végeznünk, És ebben több olyan tudásra van szükség, amiben a céges világ sokkal előrébb jár.
Stratégiakészítés, minőségbiztosítás-hatékonyságmérés, kommunikáció, marketing, kockázatkezelés, munkaerő-gazdálkodás (beleértve az önkénteseket is), bérstratégia, továbbképzési, karrierépítési lehetőségek biztosítása, kapcsolatrendszer kiépítése, médiatámogatottság elérése, infrastruktúra biztosítása, törvényes és átlátható működés, stb…és reziliencia. És ez még nem az a munka, amit a terepen végzünk, amiért létrejöttünk, ez mind ahhoz kell, hogy azt, ott, a terepen végezhessük. Kiszámíthatóan, tervezhetően, megfelelő munkatársakkal és feltételekkel.
Ha “csak” civilként tekintek magunkra, ez nem megy. A hatás eléréshez meg kell tanulni vállalkozóként gondolkodni. És megtanulni mindazt, ami őket a fenntartható működés szintjére emeli. Ha ezeket tudjuk, más partnerekké válunk a céges világ számára is.
Jó pár éve gyűjtögetem a reakciókat, mikor valaki megkérdezi, mivel foglalkozom. Van közöttük értetlenkedő: “és abból meg lehet élni!?” És gúnyos mosolyú is: “ja, tudom én, hogy megy az ilyesmi…a civilek a legnagyobb pénzlenyúlók.” Meg a másik véglet is, aki áldozatvállalóként tekint rám. És olyan is, aki egyszerűen hülyének néz, mert szerinte akik ebben a problémában dolgoznak, azok teljesen fölösleges területbe fektetnek energiát.
De közben azt is tudom, megtapasztalom, hogy lehet ezt másképp is. Sokan a céges világban igazán partnerként tekintenek ránk. És ha velük erősödünk, ki tudja, talán egyszer tényezők leszünk az állam szemében is. Vagy, talán lesz egyszer egy olyan államunk, ahol a civilek is számítanak.