Ebben a sokrétű tevékenységben, amit az Igazgyöngyben végzünk, nagyon fontos elem a területekkel való megfelelő egyensúlyozás a bérpolitikánkban is. Az egységek, mint a gyerekek fejlesztésével foglalkozó iskola, tanoda, a szociális és közösségfejlesztő rész és a társadalmi vállalkozás egyformán fontos, hiszen mind erősíti a másik hatását, önmagában egyik sem elégséges a változásokhoz.
Bocsánat, hogy az Igazgyöngy esélyteremtő rendszerét az államéhoz hasonlítom, de mivel a munkánk minden eleme lemodellezi az állami rendszert (hiszen mindenhol van olyan működési hézag, amiben kell segíteni, az oktatástól az egészségügyig, a kríziskezeléstől a családgondozásig, a munkahelyteretéstől a településfejlesztésig), így a bérek szempontjából is tudok egy képet mutatni.
Ez a kép pedig, amiben az állami kötelezettségek minket is keretek közé szorítanak, nagy kihívást jelentenek. Sok esetben éreztem, hogy vállalhatatlan, ellentmondásos hatások között kell a szervezetünket megtartani, a biztonságos működést biztosítani. Szóval, a felvetődő problémák azt hiszem kicsiben is mutatják az elcsúszott fókuszokat, melyeket nagyban is értelmeznünk kell.
A törvényes működés nagyon fontos számunkra, ám nem kis munka egyensúlyt tartani az állami rendelkezések útvesztőjében. A hat településen hatszáz gyerekkel működő művészeti iskolánk kap állami támogatást, hiszen OM számmal rendelkező iskola vagyunk, ez persze messze nem elég a működésre, az előírt béreket sem futja ki, és ott van még a rajzeszközök, a rezsi, az útikötségek, stb. A szülőkre nem sok mindent tudunk ráterhelni, kevesen vannak, akik képesek befizetni az államilag kötelező térítési díjat, sokan mentesülnek, mert igazolni tudják a rászorultságot, sokan pedig nem, de tudjuk az élethelyzetüket, és meg kell keresnünk a lehetőséget, hogy járhassanak a gyerekeik, még, ha a család nem is bír rá pénzt szánni. (A 2013-as törvénymódosítás, ami újradefiniálta a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet fogalmát hozta létre ezt a helyzetet.)
A munka többi része, a tanoda, a szociális munka (amit tizenhét településen végzünk), a közösségfejlesztés, és a társadalmi vállalkozás működtetése mind az államon kívül történik. Told esetében a Felzárkózó Települések program jelent még némi állami segítséget, bár mi ezt próbáljuk településfejlesztési fókusszal kezelni, amennyire a program engedi.
A problémák nálunk is akkor kezdődtek, mikor a minimálbér emelések önállóan kezdtek működni, elszakadva a diplomás állásoktól. Mivel ebben az időben voltak olyan munkatársaink is a társadalmi vállalkozásban, akik között előfordult analfabéta is, és láttuk, ha ezt így hagyjuk, akkor az ő, és a kezdő, diplomás pedagógus bére vészesen közeledik egymáshoz, úgy döntöttünk, hogy eleinte a minimálbér összegével, később százalékosan minden évben végigvisszük ezt az emelést az összes munkavállalónk bérén. Ez nem kis anyagi terhet jelentett, de számomra mindenképp fontos volt, hiszen ha már arról beszélünk a leszakadóknak, hogy a tanulásnak van értelme, akkor ennek valahol a fizetésekben is meg kell mutatkoznia.
A mostani pedagógus bérrendezés azonban mindent felborított. Egyszerűen kezelhetetlen bérfeszültségeket teremt. A pedagógus csapaton belül is, hiszen a gyakornok és a fiatal kollégák bére jelentősen megnő, miközben a pályán hosszabb ideje dolgozóknál sokkal kisebb az emelés. Vannak más összevetéseim is, pl. van egyetemi kurzus, amit mi tartunk, és az óradíja alacsonyabb, mint amit nekünk kell fizetni egy óraadónak, ha alapul vesszük a béremeléseket az ő óradíjukban is. Feltehetően a továbbtanuló fiatal kolléganőnk is többet keres, mint az őt tanító adjuntus az egyetemen.
A vezetői pótlék növekedését pedig, amit az iskolán belül adnak, azt sem igazán tudom értelmezni. Gyerekszámra vetített persze, de még a minimum is sok, a 32,2%-kal megemelt gyakornoki bér a vetítési alap. Miközben az állami rendszerben az igazgatóknál egyre kevesebb felelős döntés van, hacsak az nem az, hogy teljesítse az utasításokat. Ezt kell ekkora emeléssel bebiztosítani? Aztán ott van még a többi pótlék jelentős emelése is, az osztályfőnöki, vagy az esélyteremtési illetmény.
Ez utóbbi is nagyon furcsán alakult. Települési lista van, akik ott tanítanak, ők több, mint százezer forinttal is többet kereshetnek. Ha a település nincs a listán, de a százalékos arány a hátrányos helyzetű gyerekeket illetően megvan, ott egy korábbi 20/2012 rendeletnek megfelelve lehet megigényelni, ez a képességkibontakoztató és integrációs felkészítést szabályozza. De ezt a komoly szakmai munkát jelentő rendszert csak itt kell biztosítani, aki a települési listán vannak, náluk nincs meg ez a kötelezettség.
Persze rendezni kell a pedagógusbéreket, nem kétség. De nálunk ez magával hozza, hogy a szociális részben dolgozók bérével is kezdeni kell valamit. Ott is vannak vezetői pozícióban levők, akiknek az SzMSz-ben leszabályozott módon vezetői pótlékot adunk, de nem ennyit, mint amit most az iskolavezetésnek adni kell. Szóval, fő a fejünk, hogy lehetne ezt igazságossá tenni, hogy ne veszítsünk el senkit, és tovább tudjuk vinni motiváltan és megfelelő szakmaisággal a munkát.
Mondjuk, ha az államot “modellezem”, megtehetném, hogy a pedagógusbéreket most rendezem, a szociális szféráét meg hagyom, majd, amikor a bérfeszültség és a munka nagy kiégésfaktora miatt az itt dolgozók elmenekülnek, és nem bírom fenntartani a rendszert, akkor nagyszabású béremeléssel próbálom visszacsábítani őket… de én nem így képzelek el egy problémakezelést.
Valahogy tehát azt érzem, az állami bérpolitika több sebből vérzik. Rossz döntés volt úgy léptetni minden évben a minimálbért és a garantált bérminimumot, hogy a diplomás részben ezt nem követték. Ezzel elvették a tanulás jelentőségének, a szakmai tudásnak az üzenetét a bérezésben. Rossz döntés volt hagyni, hogy a tanári pálya ennyire leértékelődjön, és ez a mostani béremelés magában hordozza azt is, hogy a társadalom azon csoportjai, akik nem kaptak több fizetést, utálni fogja a pedagógusokat.
Szóval az egyensúlyra törekvést nem érzem. Látom a szakszervezetek küzdelmét is a bértárgyalásokon. Mintha nem egy hatékony működés megteremtése lenne fókuszban, hanem a szembeállítása a különböző területeken dolgozóknak. Nem a biztonságos karrierépítés, ahol a szakmaiságnak szerepe van, hanem a végrehajtó szerep megerősítése.
És az a baj, hogy ebben nem a szakadékok befoltozása történik, hanem az elmélyítése. Ez pedig nem fog előre vinni minket.