Nem volt könnyű év ez sem. A Covid olyan helyzeteket teremtett, amire nem volt felkészülve senki, és semmi…és a járványnak még nincs vége. Félő, hogy meg fogja határozni a 2021-es esztendőt is, gazdasági hatásaiban mindenképp.

Tizenegy éve visszük az általunk felvázolt, húsz évre tervezett esélyteremtő munkát, melyben a cél, a fő irány tartása nem változott, de nagy rugalmassággal kellett már sokszor újratervezni a lépéseit. Mert a közeg, amiben dolgozunk, újabb és újabb akadályokat gördít elénk, amiben egyre nehezebb képviselni az ügyet.

De végül is, újabb tapasztalatokkal gazdagodtunk megint. Az alapítvány ellen indult kora tavaszi támadás is ilyen volt. Minden évben volt ilyen az életünkben, aki azt hiszi, hogy egy szegregátumban mindenki boldogan öleli keblére a segíteni akarót, nagyon téved. Mert sokaknak az érdekeit sértjük így, és az emberi butaság, önzőség, ha azt okosan manipulálja valaki, hihetetlen hullámokat ver. De ez most durvább volt, és nagyon figyelnem kellett, hogy ne hangosodjon ki, mert az csak erősítette volna a szkeptikusok véleményét: “na ugye, hogy nem lehet velük kezdeni semmit”. Nagy tanulságai voltak most is ennek, és végül is lenyugodott minden, újra. Megtörténtek a szokásos magyarázkodások, a “félrevezettek”, meg a “nem úgy gondoltam”, és mint mindig, most is reménykedek, hogy ennek mentén már nem lesznek újabb meccsek, de ebben sajnos nem lehetek biztos.

Csak azt nem értem ma sem, hogy a gonoszság hogyan tud ilyen gyorsan mágnesként működni, miközben az emberi jóság hihetetlen erőfeszítéssel sem képes ilyen gyorsan maga mellé állítani az embereket.

A közeg pedig nem kedvez a mi szelíd, de következetes, kitartó változásmenedzselésünknek. Hiszen mindenhonnan az otromba, agresszív, a másikat megalázó, lenyomó, megsemmisítő, önző, egyáltalán nem szolidáris, és a fekete zónában is megmerítkező minta jön, és ez az erős…és valljuk be, ma ez a sikeres is. Ez nehezítette tovább a munkánkat, és ezzel kellett többet harcolnunk azokkal is, akikért dolgozunk, és azokkal is, akik a rendszer működését határozzák meg, vagy szeretnék meghatározni.

Persze örülhetünk, hogy sikerült uralni a helyzetet a tavaszi első hullám idején, sok-sok családnak, gyereknek tudtunk segíteni, hála a támogatásoknak, és az együttműködésünk a települési intézményekkel is épült ebben az időszakban, biztosabb lett, és új szálak is szövődtek. Nagy erőfeszítésekkel, de hátteret tudtunk adni a gyerekeknek az otthontanulásban, az általunk adott digitális eszközök és a mentori munka sok gyerek iskolai kapcsolódását biztosította. Most, a második hullámnál a középiskolásaink mögött kellett ott lennünk, reméljük, már kifelé lábalunk a járványból, és az általános iskolások nem kényszerülnek karanténba.

Ez az év már a második a Felzárkózó települések programjában, amiben Tolddal vagyunk jelen, mint szakmai megvalósító. Ezzel a programmal szorossá vált a munkánk az önkormányzattal, és a településfejlesztési vonal együttes építése kezdődhetett el. Bár a fókuszok nem mindig esnek egybe a mi stratégiánkkal, de őszre elkészült a focipálya, remélhetőleg indul az egészségház felújítása, és van elnyert pályázat a játszótérre, meg a bolt épületére is. Bevezettük a gázfűtést a tanoda és a lekvárfőző épületébe, kiépítettünk egy térfigyelő kamerarendszert a település biztonságának növelésére, és felfejlesztettük a védőnői eszközparkot is.

A tanodához kapcsoltuk az összes gyerekekre irányuló fejlesztést, 0-18 éves korig, egy módszertani egységben, szorosan beágyazva azt az alapítvány egyéb fejlesztő tevékenységébe. Az új évben is kiemelt figyelmet fordítunk majd a 0-3 éves korosztályra, az indulás támogatására. A Kárpátok Alapítvány, az OSF Grassroots pályázata mellett a “Fókuszban a gyermek” pályázati forrása ad erre lehetőséget. A főállású tanodapedagógusokkal így részmunkaidős alkalmazásúak is lesznek az önkéntesek mellett. A tanoda így kibővült tevékenysége szakmailag jobban egységbe foglalja a gyerekekre irányuló, bizonyítottan hatékony munkát.

A közösségfejlesztési munka íve talán az egyetlen, ami nem került veszélybe egyszer sem a kezdetek óta. A mag stabil, és a “holdudvar”-ba is vannak visszatérők. A fiatal nőkre fókuszáló külön program is egyre ígéretesebb, helyzetbe hozva őket keressük és erősítjük a kulcspozícióba hozhatókat közöttük.

A kríziskezelés következetesen tartott szempontrendszeréről már kimondhatjuk: működőképes. Lassan megértette mindenki, hogy az várhat el segítséget, aki nekünk is segít a település élhetőbbé tételében.

Ami nehéz, az a feketezónában életstratégiát építők magas száma. Ebben a küzdelemben egyedül vagyunk, sajnos. A rendőrségnek se ereje, se ideje nincs a prevenciós munkára, ők csak akkor lépnek, ha bizonyíthatóan és végigvihetően látnak rá egy-egy esetre. Mi pedig szomorúan látjuk, hány esetben lehetett volna hamarabb lépni, tenni valamit, ha a hatóság mellettünk lett volna. Az elmúlt év a beköltözőkkel, börtönből kikerültekkel nem tette könnyebbé a munkánkat. Az ő jelenlétük sajnos nem felfele, hanem lefele húzza az ívet…és mágnesként vonzzák magukhoz azokat, akik a leginkább sérülékenyek: az értelmi fogyatékkal élőket.

Ami új elem volt az elmúlt évben, és hosszú előkészítő szakasz után a végére sikerült elindítani, az Igazgyöngy fejlesztő-bérlakás programja. Egyelőre egy házzal, de elindult, reméljük, az idén meg tudjuk lépni a következőt is. Sok munkát adott ez is, a szükséges javításokkal, a feltételek biztosításával. Most mindenre nagyon nehéz megbízható vállalkozót találni errefelé.

A társadalmi vállalkozás is erősödött, az elmúlt évben is volt személycsere újra, igaz, nem annyi mint az elmúlt években, de még mindig nehezen megy az elvárt munkamorálhoz igazodás. Tempóban, szociális készségekben, szabálytartásban, felelősségvállalásban, minőségbiztosításban is folyamatosan figyelmet igényelnek. Az év vége fele elkészült a Szuno marketing-stratégiája, reméljük, az eladást is erősíteni tudjuk vele.

Az iskola is túlélte a szeptemberi krízist, hála a támogatóknak, és azt hiszem, ez most igazolta egy régi megtapasztalásomat, mikor azt mondtam, a rossz dolgok is fontosak az ember életében, mert előbb-utóbb kiderül, szükség volt erre is, hogy változás legyen. Mert nagyon, nagyon igazságtalan volt, és leamortizáló érzés a kiegészítő támogatásunk megvonása, és bizonyára az volt a cél, hogy gyengítsen minket, de ezzel szemben akkorát erősített a társadalmi beágyazódásunkon, amiről nem is álmodtunk. A mellénk álló emberek, cégek száma jelentősen megnőtt, ami magabiztosabbá tett minket, és tervezhetővé tette a 2021-es évet. Így aztán, most azzal kezdünk, hogy elővesszük a stratégiánkat, és az értékelés, hatékonyságmérés mellett tervezünk is. És most nemcsak arra, hogy dolgozhassunk tovább, hogy viszonylagos biztonságban érezhessük magunkat, hanem konkrét elemekben gondolkodva. Amiben benne van a területek megtartása, de fejlesztése is.

Ami marad, az a szelíd, de következetes és kitartó változásmenedzselés szemlélete. Mert mi nem lépünk továbbra sem az otromba, agresszív, a másikat megalázó, lenyomó, megsemmisítő, önző, egyáltalán nem szolidáris, és a fekete zónában is otthonosan mozgók útjára.

Ennek a szemléletnek a megőrzése persze nem lesz egyszerű, tudom. De akik mellénk állnak, ők ezért (is) teszik. Mert hozzánk hasonlóan hisznek abban, hogy ezen az úton haladva is lehet változást elérni. És biztosan tudom, hogy az ÜGY mellett ez a szemlélet is mellénk állítja az embereket. Azokat is, akikért dolgozunk…és azokat is, akik támogatást adnak ehhez. Ebben hiszek, naivan és megingathatatlanul, 2021-ben is.

A cél pedig marad: megmaradni, fejlődni, tanulni, dolgozni a generációs szegénységben élő gyerekekért, előre lépni, mérhetően, átláthatóan, tisztességesen, szolidárisan, megértően. Civilként. A rendszerre hatni akaró viszonyulással.