A leszakadó térségekben jó ideje az elköltözések a jellemzők, nem a beköltözések. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem az előremutató beköltözések.

Nyilván összefügg ez a mobilitás képességével, meg a munkalehetőségekkel, no meg a társadalmi státusszal is, jellemzően a jobb anyagi helyzetben élők gyerekei döntenek úgy, hogy a képzettségükhöz mért állásokat keresik. Máshol.

Mert ők tudnak jobb képzettséget szerezni, olyat, ami munkaerőpiaci szempontból is értékes, náluk van ehhez megfelelő családi háttér, feltételekkel és motivációval is, és van kapcsolati tőke is. Ők viszont a lehetőséget nem a szülői ház körül találják meg, és élethelyzettől függően vagy egyedül, vagy már családostól az ország vagy Európa kedvezőbb életstratégiát biztosító helyein próbálkoznak.

A leszakadó falvak lakosságmegtartó képessége kicsi, legalábbis a jobb társadalmi státuszúakra nézve, az összetétel pedig folyamatosan csúszik át a társadalom perifériáján élők irányába. Az önkormányzatok nem sokat tehetnek, közmunkából, szociális szövetkezetből nem lehet nagy karrierlehetőséget felmutatni a tanult fiataloknak. A cégek, vállalkozások pedig nem nyitnak a kis falvak felé a gazdasági telepítő tényezők hiányában (szakképzettség, infrastruktúra, közlekedés, piac, stb…).

A lakosság megtartására irányuló küzdelmet jó ideje folytatják a települések, ez az egyik oka annak is, hogy az önkormányzatok is támogatják az oktatási szegregációt, hogy legyen külön iskola a jobb társadalmi státuszúaknak, őket szeretnék ugyanis megtartani a településen. Mivel a választási ciklusokban való gondolkodás sokkal erősebb, mint a települési jövőkép, arra már nem gondolnak, hogy csak időben csúszik el a döntés, mert az iskola befejezése után nem marad, vagy nem tér vissza a településre a következő generáció. Viszont az oktatási szegregációval teret nyitnak egy olyan folyamatnak, amely belátható időn belül a település teljes leszakadásához vezet. Ahol már nem az egyik iskola lesz szegregált, hanem maga a település.

De ez van, tudomásul kell vennünk, hogy a stratégiai gondolkodást felülírja a hatalom pillanatnyi birtoklása feletti vágy, az egyéni érdek van minden mögött, még akkor is, ha látszólag közérdekbe van csomagolva. Sokszor az az érzésem, ez lett az egyik legfontosabb ismérve a rendszerváltás utáni Magyarországnak.

Szóval, maradnak a falvakban azok, akik vagy az intézményrendszer dolgozói (bár sok helyen már ez is “kijárós” szakemberekkel lefedett, akik a nagyobb településekről járnak ki), marad egy-két mezőgazdasági vállalkozó, akik jó időben jutottak földhöz, és nem túl nagyok ahhoz, hogy szemet szúrjanak azoknak, akik később látták meg ebben a lehetőséget. Marad egy-két boltos, kocsmáros, bár vannak falvak, ahol már ez sincs, maradnak a közmunkások, és az egyre gyarapodó feketezónában túlélési stratégiát megtaláló lakosok.

Felmerülhet megoldásként, hogy alapvetően tudnánk az összetételen változtatni, ha mondjuk olyanok költöznének a szegregálódó falvakba, akiknek jobb az önfenntartási képessége, kertet művelnek, keresik a munkalehetőséget, van megtapasztalásuk egy minőségibb életről. Mi úgy hívjuk őket, hogy “lecsúszó” szegények, akikkel egyértelműen könnyebb és sikeresebb a munka, mint a generációs szegényekkel, és ők lehetnének “minták” a közösségben. De nem költöznek ők sem, próbálnak ott túlélni, ahol eddig laktak, bár életstratégiájuk fokozatosan csúszik át a generációs szegényekébe.

Aki költözik, az inkább menekül. Mert ahol eddig élt, ott már akkora problémát halmozott fel, hogy jobbnak látja, ha odébb áll. Ebben lehet uzsora, konfliktusok a bűnözés más területei miatt, családok közötti veszekedés, vagy az intézményrendszerrel való állandó konfrontálódás. Egy biztos, ha költöznek, a probléma is költözik velük.

Persze a “tiszta lappal” indulás lehetősége adott, de mi már tudjuk, amit mondanak, azt érdemes lecsekkolni. Mert a “tiszta lap” mögötti kép nem mindig tiszta. A “vissza akarom kapni a gyerekemet” mögött sötét előélet húzódik. Prostitúció, gyermekelhanyagolás, bűnözés. Persze ettől az érzés igaz lehet, de tudáshiányok, viszonyulási problémák halmazával kell megküzdeni, hogy célba érhessünk. A vallásosságát hangoztató, a tisztességét ezzel bizonyítani akaró családfő kemény uzsorában volt benne, és az új “piaci szereplő” megjelenése miatt kellett sürgősen távoznia, családostól. Kicsivel később az új helyről is, mert ott is megtalálták. A független férfiról kiderül, hogy családos, csak lelépett, szó nélkül hátrahagyva mindent. A nőről, akinek elmondása szerint egyedül kellett új életet kezdeni, mert szerinte minden és mindenki összeesküdött ellene, megtudjuk, hogy egyszerűen otthagyta a gyerekeit, pedig a legkisebb alig volt egy éves. Vagy egy másik, aki előtte külföldön dolgozott prostituáltként… és csak egy időre hagyott fel ezzel a megélhetési úttal. Mert vagy folytatja az új helyen ő maga, vagy beszervez lányokat, akiktől leszedi majd a sápot, mint futtató. Minden településen vannak ilyen történeteink.

Saját kárunkon tanultuk meg mi is, hogy amit lehet, azt érdemes megtudni róluk. E nélkül sokszor csak akkor derül ki, hogy nem minden úgy van, ahogy állítják, mikor az új közegben is próbálkoznak ugyanúgy gyökeret verni, mint ott, ahonnan eljöttek, vagy csak egyszerűen váratlanul tovább állnak innen is, ha nem válik be a számításuk.

Ám ha már itt vannak, esélyt kell adni nekik is, és itt is követnünk kell azt a szabályt, hogy nehezíteni kell a nem törvényes életstratégiákat, és könnyíteni azokat, amelyek az integráció irányába visznek.

Egy biztos, a problémás családok költözése és költöztetése sem megoldás. Csak rendszerszintű kiútkereséssel próbálkozhatunk. De erre most nem sok esély van. Nincs rá politikai szándék. Nemrég osztottam meg azt a cikket én is, amiben egy érdekes esetről számolnak be. Az egyik önkormányzat úgy “szabadult meg” egy problémás családtól, hogy egy másik faluban vett nekik házat. Ebbe nem avatta be a másik önkormányzatot, csak, amikor már odaköltöztették őket. Nos, ez is benne van a pakliban, hogy azok az önkormányzatok, akik tehetik, ezt a megoldást választják. Nem beszélve arról, hogy eddig is voltak olyan települések, ahol a közösségnek van egy íratlan megállapodása, hogy nem adnak el házat olyannak, akikről feltételezik, hogy nem simulna a település értékrendjéhez.

Egyébként ezek a falvak, melyek képesek így pozícionálni magukat, potenciális célpontjai lehetnek a jobb társadalmi státuszúak vidékre költözésének. Itt többnyire erős a közösség, és erre már lehet jövőt építeni. Persze ez nem gyakori, de gyakran ez a magyarázat két szomszédos falu különbözőségére is, és megágyazhatja a bizalmat a következő választások idejére. Mert egy ilyen falut könnyebb “jól” vezetni.

Őrülten bonyolult ez is. De az alap az egészben, hogy a problémásakat nem akarja senki. Menjenek máshova… de hogy hova, arra nincs válasz. A lényeg, hogy ne itt legyenek.

Mi is megtapasztaljuk, hogy akik beköltöznek, újabb problémákat hoznak be, olyanokat is, amelyeket ekkora már sikerült megoldani, vagy legalább visszanyomni a kedvezőtlen folyamatokat. Nyolc éve biztosan van már, hogy nem volt betörés a kis faluban, de elég most egy ideköltöző, és kezdődik újra, már behúzza a családból a fiatal fiút is, két betörésen vagyunk túl. Eddig sikerült távoltartani a herbált, de jön egy új rokon, ideköltözik egy családhoz, behozza, és mindjárt lesz kipróbáló, majd vásárló is, beviszik a suliba is, rosszul lesznek, vagy épp a faluban próbálják ki, annak összes hozadékával. Vagy elindul a prostitúció újra, mikor reméltük, többé már nem kell küzdeni vele.

A szegregátumok, leszakadó falvak közötti vándorlás, no meg a börtönből kijövő rokonok tovább nehezíti a munkánkat, amortizálják le az eddigi eredményeket. Mert a rossz ma könnyebben talál partnert, mint a jó. A “könnyű pénzhez” nem kell dolgozni, tanulni, ahhoz csak bele kell állni, merni kell, meg “gyúrni” és van pénz.

Csak azt nem tudom, mi lesz így a vége.

Amikor elkezdtem, azt hittem, a gyerekekre irányuló oktatás elég tudás. Ehhez jött a közösségfejlesztés ebben a speciális közegben… vele minden probléma, az adósságkezeléstől a kártyás villanyóráig, a tudatos családtervezés hiányától az értelmi fogyatékosok kihasználásáig, a társadalmi vállalkozás üzleti tervezésétől a haccp ellenőrzésig, minden. Folyamatos tanulás, kapcsolatrendszer kiépítése, hogy legyen kihez fordulni, ha nem értjük, nem tudjuk a dolgokat, amivel talán változtathatunk. Hihetetlen tudásbővülés van az Igazgyöngyben az évek során.

Most a bűnözés ellen kell képeznünk magunkat. Hogy elérhessük az információkkal azokat a határvonalakat, melyekben a rendőrség már felveszi a fonalat. Amikor már megéri nekik is foglalkozni vele.

Nos, ezt sem akartam, ezt a területet. De biztosan látom, hogy amíg a bűnözésben és a feketezónában megélnek családok, hiába minden, iskola, legális munkahely, addig nem fognak más irányba fordulni, és az általuk fenntartott függőségekkel visszahúzzák azokat is, akik másképp gondolkodnának.

Mert sokkal könnyebb ma tisztességtelen utakon boldogulni.
És az a legszomorúbb, hogy ez nemcsak a szegregátumok világára igaz.