749. Civil szervezetként dolgozni

749. Civil szervezetként dolgozni

749. Civil szervezetként dolgozni

Amikor az ember alapít egy civil szervezetet, azt azért teszi, mert a munka, amit végezni szeretne, így lesz hivatalos keretek között is működtethető. Mert egy idő után muszáj, hogy a törvényekhez igazodjon, szabályozott legyen a működés, átlátható. Csak így lehet törvényesen dolgozni, forrásokhoz jutni, pályázatokon elindulni, és így tekinthetik partnernek mindazok, akikhez kapcsolódnia kell, mert a megoldásokat egyedül nem lehet kivitelezni. 

Aztán, legalábbis nálam így volt, elindul valami, ami folyamatosan nő, mert egyre több terület vonódik be a munkába. Az Igazgyöngyben először csak az oktatás volt, a művészeti iskolával, aztán jött a szociális munka, a kríziskezelés, a közösségfejlesztés, a tanoda, a társadalmi vállalkozás, végül már a településfejlesztés is, átfogva mindent, amit a problématérképen fellelhetünk, és amire hatással próbálunk lenni.

Közben felismeri az ember, hogy társadalmi beágyazódás nélkül nem megy, ám a közeg folyamatosan változik, és nem mindig támogatóan, a céljaink szerint. Ebben egyrészt keresni kell az együttműködési lehetőségeket az intézményrendszerrel, amiben meg kell tanulni az ő működési logikájukat is. E mentén az ember eljut a szakpolitikai szintig is, nem egyszerű ez, pláne egy ilyen problémában, amiben mi dolgozunk. Másrészt meg kell tanulni a nyilvánosságban képviselni az ügyet, szakmai alapon, hitelesen.

Közhasznú feladatokat látunk el, nálunk most öt ilyen van, ezek az állami rendszeren belül is fellelhetők, de a problématérképet ezek az intézményi “puzzle-darabok” elég hézagosan fedik le. Megpróbáljuk hát befoltozni a réseket, hogy összeálljon egy olyan hatásrendszer, amiben együtt eredményesebben vehetjük fel a harcot a generációs szegénység ellen.

Ahogy telik az idő és nő a beavatkozási pontok, feladatok száma, úgy nő a csapat, a civil szervezet munkáltató lesz, és a szerteágazó tevékenységrendszerben rengeteg olyan tudásra van szükség, amire eredetileg nem is gondoltunk, a jogi ismeretektől az üzleti tervezésig. Folyamatosan fejlődni kell, mindenben, hogy az ember lépést tudjon tartani a változásokkal, és haladhasson a cél felé. 

Ezek a tudások megszerezhetők, jó ideje a civil szervezetfejlesztés fontos terület lett, külföldön már rég az, és nálunk is egyre erősödik ez a vonal. Vannak erre specializálódott nonprofit cégek, aztán ott vannak az egyetemek, a nemzetközi alapítványok, van miből választani, a kommunikációfejlesztéstől az adománygyűjtésig, a társadalmi hasznosulás-méréstől a társadalmi vállalkozások üzleti tervezéséig széles a skála. Vannak fizetősek, és szerencsére vannak olyanok is, amelyekhez ingyen juthatunk hozzá, nagyobb hálózatokban, vagy cégek társadalmi szerepvállalásának keretében.

Évek óta kapcsolódunk ezekhez mi is, tanulunk, folyamatosan. Vannak sikeresebb és kevésbé hatékony tudásátadások, sok az ismétlődő, mindig az alapoktól induló. Nem egyszerű a szervezőknek sem, hiszen mindig vannak, akik először kapcsolódnak, és vannak haladók is, akik számára kiesett idő, amit az egymásnak történő bemutatkozásokkal, a saját tapasztalataik, jó gyakorlataik megosztásával töltenek. 

Sokan az üzleti élet logikája szerinti működést képzelnek el a civil szervezeteknek is. Ezt először a társadalmi vállalkozások fejlesztésénél éreztem élesen. Ott szembesültem vele, hogy egyszerűen nem lehet úgy kezelni nálunk az üzleti terveket, mint ahogy azt a klasszikus modellekben leírják. Sokszor írtam le itt is, mennyire kilógunk mindig, mert a miénk egy fejlesztés, aminek a fenntartását segíti az előállított és értékesített termék, de közben a mi igazi “termékünk” a munkavállalói kompetenciáiban fejlesztett, munkaerőpiaci szempontból értékes ember. 

Aztán kezdtem érezni másban is. Azt, hogy bár egy középvállalkozás-méretig is eljuthatunk, és ezért kell egy sor olyan feltételnek teljesülnie, ami egy cég működésében elvárható, mi mégsem tudunk így működni. 

A héten volt nálunk egy kedves  támogatónk, és olyan jót mondott ezzel kapcsolatban. Hogy a civil szervezetek épp attól értékesek a mai világban, mert az EQ-t, az érzelmi intelligenciát  tartják fókuszban, amikor ez mindenhol háttérbe szorul. Utána sokat gondolkodtam ezen, és azt hiszem, ebből most le tudom vezetni, miért vagyunk mások. Mi, terepen dolgozó civilek.

Már a létrejöttünk is egy érzelmi elköteleződésből indult. Abból, hogy nem tudtam elmenni egy társadalmi probléma mellett. Ehhez csatlakoztak a munkatársak, ebből lett egy folyamatosan bővülő csapat, azokból, akik hasonlóan elköteleződtek, azonosulni tudtak ezzel, és ugyanígy gondolkodtak. Ebből lett egy tanulva fejlődő munka, amiben persze voltak és vannak is olyanok, akiknél ez nem hosszú távra szól. De a többségnek igen, és ezzel a csapattal kell dolgoznunk. Hibázva, tanulva, de fejlődve, folyamatosan. 

Az érzelmi elköteleződés mellett a legfontosabb volt mindig az a szakmai munka, amit végzünk. A szakmaiságból és az érzelmi elköteleződésből épült fel a mi civil szervezetünk is. A többit, a kommunikációtól, az üzleti tervezésig csak úgy lehet működtetni, ha ezt tartjuk vezérfonalnak. Szerintem, mint ahogy nincs egyetlen település sem, aminek azonos a problématérképe, úgy a civil szervezetek is egyediek, és ezért nem lehet azonos leírások szerint működtetni.

Ugyanis minden szervezetnek van egy történetisége: ahogy elindult, ahogy fejlődött, azt a problémahalmazt értelmezve és abban dolgozva, amit választott. Nincs olyan szabályzó, amiben ugyanúgy haladva lehetne dolgozni. Vagyis lehetne, csak akkor az veszne el, ami segít bennünket: az EQ. 

Mindig, minden képzésen azt éreztem, hogy ez hiányzik. Nem ugyanazok a mozgatók egyetlen szervezetben sem. A szervezetek története nem megkerülhető a fejlesztésben. Egyedivé tesz minden szervezetet. 

Lehet, van olyan civil szervezet, ami nem az “ügyből” indult ki, amit szeretett volna megoldani, hanem egy működési modellből, ami fenntartható, szabályozott, pénzügyileg tervezett, olyan, mint egy cég. 

Lehet, a munkatársaknál megfelelőbb a szakmai tudásból kiindulni, és nem az elköteleződésből. De én azt láttam eddig, nálunk legalábbis, hogy fontosabb az ember. Mert a tudás megszerezhető, de a viszonyulás nem megtanulható.

Szerintem a civil szervezetek zöme, mi legalábbis biztosan az “ügyből” indultunk ki, az ebben érzékelhető  problémákra keresünk azóta is szakmai megoldásokat, és igen, az érzelmi tényező is fontos elem ebben. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem akarunk fejlődni, jobbak lenni, tudásokat szerezni, vagy azokat kívülről becsatornázni. Mert hatni akarunk. Összeszedni ismereteket mindenfelől, aztán hagyni, hogy átszűrődjenek azok a szervezeten. Időt hagyni a beépülésnek, és ami nem megy, azt elengedni. Hibázni, próbálkozni. 

És alapvetően civilnek kell maradunk. Ami nem azonos a hozzá nem értővel. 

Csak más, mint az intézményrendszer, és más, mint a céges világ. És épp ettől a másságtól ilyen gyönyörű ez a munka. Minden nehézségével együtt.