A háztetők állapota talán még több házat érint a lakhatási szegénységben, mint a falaké. A fal repedezése, mozgása leginkább az alap nélküli vályogházaknál jelent gondot, míg a tető nemcsak itt, hanem az alappal bíró téglaházaknál is. A probléma egy része orvosolható lenne, ha időben tennének kisebb javításokat, megigazítanák a megcsúszott cserepet, megerősítenék az elkorhadt tetőlécet, de akárhogy is van, egy idő után ezeknél az öreg épületeknél nagyobb javításokra is szükség lenne. Arra pedig sem tudás, sem forrás nincsen.
Egy tetőcsere pedig a ház árához viszonyítva horribilis, már, ha egyáltalán akad, aki megcsinálja. Most egy elég friss példát tudok erre mondani, egy szoba-konyhás kis háznál, aminek az ára 800 ezer Ft, a tető beázik, és a tetőgerendákat nem, de a tetőléceket, meg a régi egymakkos cserepeket cserélni kell, nos, ez most kb. 500 ezer Ft-ba kerül, és még örültünk, hogy egyáltalán valaki megnézte, és hajlandóságot mutatott a javításra.
Ha végignézünk egy szegregátum házain, a tetők szinte mindenhol javításra szorulnának. Mi is éltünk már meg a kapcsolatrendszerünkben tetőbeomlást, rá egy családra, örülhettünk, hogy nagyobb baj nem lett. Egy másik településen is emlékszem, így vált lakhatatlanná egy ház, a család pedig hajléktalanná. Előbbinél sikerült a településen belül megoldani a lakhatást, utóbbiak elmentek, más megyébe, rokonokhoz, azóta sem tudom, mi lett velük.
Most újra bekövetkezett ez. Egy anyukától kaptunk kétségbeesett üzenetet. Anyaságin van, három gyerekkel. Sokáig egyedül nevelte a két nagyobbikat, aztán lett egy párja, akivel közös gyereket is vállaltak. Ő, a legkisebb, most lesz kiscsoportos ovis, a két nagyobb közül az egyik már középiskolás, a másik most fejezte be az általánost. Jól tanulnak, aki most lesz kilencedikes, ő ösztöndíjasunk is évek óta, tehetséges kislány. Az anyjuk a gyes előtt dolgozott varrodában, majd közmunkás is volt. A járványig megéltek, viszonylagos biztonságban nevelték a gyerekeket. Aztán jött a COVID.
A párja a járvány kezdetén elvesztette az állását. Felmondtak neki is, mint sokaknak. Azóta alkalmi munkából él, tavasszal gyűjtött bodzát, aztán járt mákot és szóját kapálni, dinnyézni, de most annak is vége. Három helyen van bent az önéletrajza, reménykedik, hogy valahova csak elhívják majd, ahova ebből a kis faluból is el tud majd járni.
A házat még 2008-ban vette meg az asszony, azóta, ahogy tudta, javítgatta. Ez idő alatt a szükséges festésre, és egy félig kész fürdőszobára futotta, és egy fúrott kútra, amihez annak idején mi adtunk segítséget. Most a sok eső miatt beázott a tető. Fóliával próbálták megakadályozni a nagyobb bajt, de késő volt. Az elöregedett tető beszakadt, áttörve a mennyezetet is, tönkretéve a lakóteret. Nem lett baja senkinek, ami nagy szerencse, mert ez bármikor megtörténhetett volna, éjszaka is. Az önkormányzat segítette a családot, átmenetileg elhelyezte őket a vendégházban, de ez nem megoldás. Valamit tenniük kellene a tetővel, a házzal.
Biztosítás persze sehol, a nehezen beosztott pénz mellett erre nem szántak, nem gondoltak. Sem ők, sem mások. Nem igazán tudok lakhatási szegénységben érintett családot, akik házbiztosítást fizetnének.
A friss tetőjavítási tapasztalat birtokában gondolom, ez is olyan tétel lesz, ami ennek a családnak elérhetetlen. Most, a beiskolázás előtt csúszott ki a talaj a lábuk alól. Sok év megfeszített munkája, kínlódása kellett ahhoz, hogy stabilizálódjanak, közben a gyerekek nem látták kárát semminek, tanultak, amit tudtak, megadtak nekik ehhez. Most meg nem tudni, milyen jövő áll előttük.
Gondoljunk csak bele egy ilyen helyzetbe. A kis települések önkormányzatai túl nagy forrásokkal nem rendelkeznek, nem bírják ezeknek a házaknak a javítását, még ilyen esetben sem. Segítenek egy kis segéllyel, itt még örülhetünk, hogyha átmenetileg is, de meg tudták oldani a lakhatásukat. Mi, segítő civil szervezet is annyit ígérhettünk, hogy a gyerekek beiskolázását támogatjuk. Mert egy családra nem tudunk félmilliót fordítani…. ennyiből sokáig tudunk nagyon sok családnak segíteni a krízishelyzeteikben. Valahol húznunk kellett egy határt, hogy meddig bírunk problémákat megoldani. Ez már kívül esik a lehetőségeinken.
Mégsem bír nyugodni hagyni a helyzetük. Valami megoldást kellene kitalálni, valahogy kellene egy alapot elkülönítenünk ilyen, megoldhatatlan helyzetekre. De talán nem is nekünk kellene ez, hanem állami szinten. Mert tömegével vannak családok ma, akik olyan jövedelemviszonyok között és olyan helyzetben élnek, hogy egy ilyet egyszerűen nem bírnak megoldani.
Persze az lenne a legjobb, ha nem élnének ma családok lakhatási szegénységben, tartalék nélkül. Akiknek a nehezen megszerzett viszonylagos stabilitását borítja fel egy ilyen helyzet. Őket hívjuk mi lecsúszó szegényeknek. Akikből, ha nem segítünk, generációs szegények lesznek. A generációs szegénységből pedig sokkal nehezebb kitörni. Mert ott már mélyen rögzült szocializáció fedi el a valaha volt kiszámítható életet.
Segíteni persze kellene…de egyelőre ötletem sincs, miből, hogyan. Most eszembe jut, talán két hete, egy másik településről jött egy telefon. Ott kiégett egy ház, és egy nagy, államilag is támogatott segítő szervezethez fordultak, akik vittek nekik használt ruhát, és azt tanácsolták, hívjanak fel minket, segítségért, hogy újra lakható legyen a ház.
Nem jól van így… mert miközben a sor végén, mi küzdünk a legnehezebb helyzetben élőkért, gyakran velük is, és látjuk, mi a helyzet, közben hallgatjuk a közmédiában, hogy minden szuper, minden rendben van az országban. És hiába mondjuk, hogy nem így van…mert egy olyan országban, ahol minden rendben van, ott nem kellene újra és újra ilyen helyzetekkel találkozni, és nem fordulnának hozzánk százával most a családok, a gyerekeik beiskolázáshoz segítséget kérve.
A legtehetetlenebb érzés az, ha nem tudunk segíteni. Mikor az alakulásnál meghatároztuk a céljainkat, küldetésünket, nem gondoltam, hogy ilyen, folyamatosan nehezedő terepen kell majd dolgozunk. Folyton ismételnem kell magamnak, hogy a gyerekekért dolgozunk…. de egy ilyen helyzetben, mikor a család kerül lakhatási válságba, az magával húzza a gyerekek sorsát is.
Ki kell találni valamit… sürgősen.
