Sokan, főleg, amikor először hallanak valahol beszélni a munkámról, konstatálják: ez egy egyszemélyes történet, jó hallani, hogy van ilyen, de erre nem lehet építeni egy változást, mert túlságosan személyfüggő, stb.
Mindig elmondom, hogy nem így van, igaz, hogy egyedül kezdtem, de ahogy bővültek a tennivalók, úgy bővült a csapat is. Ma már 33 munkatárs dolgozik az Igazgyöngyben, ebben az iszonyú problémahalmazban. Ez a munka már rég nem végezhető egyedül…
Az alapítványt 20 éve azért alapítottam, mert úgy éreztem, az állami rendszerben nem tudom kiteljesíteni azt a művészetoktatásból indított személyiségfejlesztő-hátránykompenzáló módszertant, ami körvonalazódott bennem. A délutáni művészeti iskola a következő évben indult, Berettyóújfaluban, majd sorban hívtak a környező településekre, így bővültek a telephelyek, egészen kilencig, hat faluban, kisvárosban a Berettyóújfalui Járásban. Lett volna lehetőség többre is, de úgy éreztem, ennyit tudok átfogni, egy, kb. 600 gyerekkel működő művészeti iskolát. Nem bővültünk hát tovább.
Az iskolában dolgozók csapata volt az első, pedagógusok, zömük volt tanítványból, ma már volt igazgyöngyös kollégák is tanítanak nálunk. Az iskola mellé fokozatosan épült a szociális munka, eleinte szociális iskolamodellnek hívtam, mert a pedagógusokkal, asszisztensekkel családgondozást is végeztünk, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek családjaira fókuszálva.
Aztán, 10 éve lényeges bővülés történt, összeállt egy esélyteremtő modell struktúrája, és elindult a munka Toldon, ebben a kis, problémákkal teli zsákfaluban. A modell sikeres elemei, kapacitásunktól függően sorban megjelentek a hat településen, ahol oktatási tevékenységet végzünk, majd ott is, ahonnan járnak be gyerekek a délutáni képzésünkre. Végül már meghaladtuk a járást is, és 27 településen vannak családok, gyerekek, akiket most valamilyen formában elérünk.
Talán még egy lépcső volt, mikor a társadalmi vállalkozást elindítottuk, először a kézművesség, majd a mezőgazdaság-élelmiszerfeldolgozás, tavaly pedig szalmabrikett-készítés területén.
A toldi pilotprogram 20 évre tervezett fejlesztés, most tartunk a felénél. Átfogja a teljes problématérképet, és koordinálja a hatásokat, nem hagyja, hogy az egyik leamortizálja a másikat.Társadalmi hatékonyságméréssel követett folyamat. Három pilléren áll, az első az oktatás. Ebben van a szociális kompetenciák fejlesztésére irányuló vizuális nevelés, a tanoda, az ösztöndíjprogram, az iskolaszer-támogatás, és sok, integrációs célú program, kirándulás, tábor, esemény. Második pillére a családgondozás-közösségfejlesztés-munkahelyteremtés. Ebben a kríziskezelés, az önfenntartási képességek kiépítésének bonyolult rendszere, és a munkavállalói kompetenciák fejlesztése a főbb elemek, és mindent áthat a közösségfejlesztés.
Harmadik pillérként az intézményrendszer munkájára fókuszálunk, mediálunk a családok és az intézményrendszer között. Itt a munkánk a szociális háló réseire irányul, ezeket igyekszünk lefedni, az intézményrendszert segítve. Ez a terület felel a részvételi demokrácia fejlesztéséért is, nyilván szoros összefüggésben a másik két pillér munkájával.
Talán ebből már világosan látszik, ezt már rég nem lehet egy embernek végezni. A munka szakmai irányítását én végzem, de hét területen (iskola, tanoda, közösségfejlesztés, társadalmi vállalkozás, helyi munkaszervezés, adománygyűjtés-kommunikáció, adminisztráció) vannak olyan munkatársaim, akik egyre nagyobb felelősséggel koordinálják a saját területüket. Folyamatos szervezetfejlesztés folyik nálunk, hiszen egyrészt nagyon nehéz a munka fejlesztési-szervezési része is, mert minden mindennel összefügg, másrészt a kiégési faktor is erős, ezért nagyon kell figyelni a csapatra.
Külön történet a terepi munkában a toldi közösségi mag megerősítése, folyamatos bővítése, ami nem egyszerű folyamat, viszont rendkívüli tapasztalatokat ad nekem ma is. És akkor még itt van a közvélemény, mert fontos feladat van ebben is, hiteles képet kell adnunk a szegénység problémájáról azoknak, akik másképp gondolják azt, ami a valóságban van.Tény, hogy ebben az írásaimmal még eléggé elől vagyok, de vannak már publikáló munkatársaim is.
Három éve kezdtem tudatosan azon dolgozni, hogy nélkülem is fenntartható legyen majd az Igazgyöngy. Most 59 éves vagyok, és biztosan nem tudom, nem is akarom abbahagyni, de át kell strukturálni a munkát, és ez részemről tudatos vezetői tevékenység kell, hogy legyen. Fel kell építenem kifelé is a kollégákat, hogy ők legyenek az “arcai” a területüknek. Ez egyre sikeresebb. Igyekszem delegálni nekik azokat a meghívásokat is, melyekben gyakorolhatják ezeket a szerepeket, hiszen így tudnak egyre hitelesebbek és jobbak lenni. És remek érzés látni, ahogy ebben is működnek.
Sokat gondolkodom azon, ahogy az Igazgyöngy felépült, beépült. Mert ez is annyi tanulsággal jár. Vajon jól csináltam? Vagy másképp kellett volna? Nemrég egy szakmabeli erősen nekem támadt, hogy én egy “celeb” vagyok, és csak magamat nyomom mindenhol. Nyilván támadott szakmailag is, de ebben nem tudtam igazat adni neki, mert pontosan tudom, hogy az a tapasztalati tudás, ami nálam van, mit ér. Mert az a sajátos nézőpont, ami a mélyszegénységben élő családok szintjén, az intézményrendszer szintjén és szakpolitikai szinten is képes értelmezni a folyamatokat, tudom, hogy nagyon fontos tudást ad. És azt is pontosan tudom, hogy mit nem tudok. Nem véletlen, hogy annyi szakértői és felsőoktatási kapcsolatom, kapcsolatunk van. Mert ennyi dologhoz, nagyon sokféle tudás kell. Ez nem lehet meg egy embernél….lehetetlen. Össze kell rakni, mint egy puzzle-t.
Azt hiszem, ez a társadalmi beágyazottságában értelmezett probléma, és a megoldások ebben történő kezelése a legfontosabb értéke ennek a munkának. Mert ebben teljesedik ki a legjobban a pozitív hatás, minden irányban.
Egy időben nagyon zavart ez a “te karizmádon alapul minden” kritika. Akkor próbáltam tudatosan arra törekedni, hogy lehántsam a karizmát erről az egészről. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Nem magamat kell megsemmisíteni, hanem a többieket, a körülöttem levőket felépíteni. Persze nehéz ez, hiszen én alapítottam az Igazgyöngyöt, én küzdöttem végig, folyamatosan gyűjtve magam köré az embereket addig, ahol most tartunk. Természetes, hogy így most még mindig én vagyok az “arca” a szervezetnek. Így nyilván igaz a “celeb” kritika, bár sosem törekedtem erre. És így elkerülhetetlen, hogy egyelőre engem érnek azok az elismerések is a munkánkban, melyek személyhez kötődnek. De ez már rég csapatmunka.
Ráadásul a terepen dolgozó igazgyöngyös csapat mellett lett egy jóval nagyobb is. Akik figyelik, követik, támogatják ezt a munkát. Nélkülük nem menne nekünk sem, hiszen a feltételeket sem tudnánk biztosítani ehhez az egészhez külső segítők, támogatók nélkül. Ez pedig épül nálunk és körülöttünk 20 éve. Eleinte ösztönösen, később egyre tudatosabban építettem, ma pedig már közösen építjük. És még mindig hihetetlenül sokat tanulok én is.
Valamihez most le kellett írnom, hogy mi a vízióm… Leírtam. Egy olyan út lépéseinek, kereteinek kipróbált és adaptálható leírása, ami kiutat mutathat a generációs szegénységből. Ami mérhetően mutat beépülő hatásokat. Ami, ha egyszer erre lesz politikai szándék, képes megmutatni a rendszerszintű hibákat, a kockázatokat, és megoldási javaslatokkal is bír. Ami talán majd alapja lehet a változásoknak, persze azokkal a tudásokkal megtámogatva, melyek a rendszerszintű változásokhoz szükségesek. Oktatásban, szociális munkában és a civil szerepekben is.
Merész vízió…. de muszáj néha ezt is leírni, hogy az ember érezze, és éreztetni tudja, mennyire hálás a sorsnak azért, hogy olyan területen dolgozik, ahol ennyien tudnak egy cél érdekében kapcsolódni hozzá. Mert aki ma azt gondolja, hogy egyedül képes igazi változásokat generálni, az nem jól gondolkodik. Csak másokkal összekapcsolódva lehetséges ez. Az igazi változások ma nem egyéni, hanem közösségi teljesítményekhez kötődnek.
