Nézem a híradásokban a Lungo Drom kongresszusáról mutatott képeket, hallgatom az ott elhangzott mondatokat, botránymentes és tiszta kezű vezetésről beszélnek, és arról, hogy minden vád, amit az ellenzék gerjeszt, alaptalan. Mondjuk ezen nem csodálkoztam, ma már lassan semmin, ami a döntéshozók részéről elhangzik, ám az egyik riporter elcsípett egy résztvevőt a hallgatóságból az utcán, érdeklődve, mi hangzott el odabent. És ez azért már más képet mutatott. A férfi zavartan kb. annyit tudott mondani, hogy bent azt mondták „ezután jobb lesz a cigányoknak”.
Ezután? Mintha ez minden választásnál elhangozna. Az „ezután” úgy látszik, jó szó. Mintha összenőtt volna a roma integráció kifejezéssel. Az „eddig” szó, vagyis, hogy pontosan mi történt, mi valósult meg az ígéretekből, annak nem sikerült ilyen markánsan beépülnie mellé.
Próbálom értelmezni innen, a végekről a roma irányítás sikereit, a roma integráció változását. Innen én nem látom ezt. Mióta dolgozunk, egyszer sem emlékszem, (pártoktól függetlenül), hogy működésük alatt egyetlen vezető politikus is (a helyiek választások előtti látogatásait most nem veszem ide) meglátogatott volna egy szegregátumot, hogy testközeli tapasztalást szerezzen a komfort nélküli házakban történő létről, vagy meghallgassa az itt élők tűzifaszerzési lehetőségeit. Ha van „felsőbb” látogatás, az mindig, mindenhol a hivatali rendszerhez kötődve történik, amelynek pedig leválaszthatatlan sajátossága lett nálunk, magyaroknál a hazug képmutatás, a problémák elhallgatása, a „minden csodálatosan fejlődik” kommunikálása.
Néha azt gondolom, nincs is hiteles képük erről az egészről a döntéshozóknak. Mert akik pl. adatokat szolgáltatnak a döntésekhez a problémáról, ők is a problémamentes közlésben érdekeltek. Az ellenzéki oldalról sem látni konkrét tapasztalati képet. Az egyik oldal a valótlanságok által gerjesztett rózsaszín ködben úszik, a másik meg, hogy a mostanában a köztudatba beemelt „morális pánik” kifejezéssel éljek, gyakran ennek túlzó csapdájába téved. Hol van hát hiteles, valós kép erről az egészről?
A közmunka sikereit kommunikálók sosem beszélnek a végtelenül alacsony munkavállalói kompetenciákról, miközben naponta kínlódnak vele. Nem látni sehol az uniós milliárdokat felemésztő telepfelszámolási programokról hiteles, a változásokat elemző képet. A pályázati elszámolások adatai és képei nyilván pozitívak, de mi a tartós változást ígérő hatás? Ezt ki méri, mutatja, láttatja? Ugyanezt hiányolom a Gyerekesély programoknál is. Mi változott konkrétan a célcsoport életében a program hatására? Nem a Biztos Kezdet Házak megléte az eredmény, hanem az a kérdés, hogy a mélyszegénységben érintettek gyerekeinél mi változott? Milyen lépések, állomások mutatják a változásokat? Ki méri vissza a hatások eredményeit, hogy hiteles képet kaphassunk az eddigi fejlesztésekről, mielőtt belekezdenénk a másikba?
No és ott vannak a feszítő ellentmondások, amiről szintén nem beszél senki. Mi értelme van az egésznek rendszerszintű összehangolások nélkül? Mit jelenthet a telepfelszámolás hatása az integráció szempontjából egy szegregált oktatást támogató rendszerben? Vagy, hol van egy hiteles értékelés arról, hány embernek sikerült tartós munkát szereznie az átképzéseken, amelyeket a közmunka-programok mellé társítanak? Milyen tudást adhat a pár hónapos tanfolyam, amelynek a végén ugyanazt a papírt kapja meg a szülő, mint amiért a gyereke évekig tanul(ná) ugyanezt a szakképzésben? Hogyan motiválná ez a gyereket az iskolarendszerű képzésre, mikor látja a szülőn, hogy sokkal egyszerűbben meg lehet ugyanazt a végzettséget szerezni, sőt, ott még pénzt is kapnak a tanulás mellé?
Ezt különben sosem értettem. Valószínűnek tartom, hogy itt is az lehet a gond, hogy „elméletben” azt feltételezik a képzések kidolgozói, hogy a felnőttképzés alapokkal rendelkező személyeket von be.… ám ez a valóságban másként van, hiszen a generációs szegénységben érintett szülők tudásszintje semmivel sem haladja meg a gyerekeikét. Sem végzettségben (hiszen nyolc osztálynál nekik sincs több), de még inkább nem tudásszintben, hiszen tudjuk, a mostani szülők generációja is hiányos alapkészségekkel került ki az oktatásból. Van hiteles, nem torzított képünk az OKJ tanfolyamokon szerzett tudásszintről? Valaha összenézték a ráfordításokat és a valós hasznosulást? Ugyanígy, valós, és nem a pályázati elszámolások szintjén volt valaha hiteles kutatása, elemzése a nagy roma munkáltatói programoknak? És most nem a korrupció szempontjából, mert úgy tűnik, az most „tiszta kezűnek” minősíttetett a kongresszuson, hanem a hatás szempontjából? Hogy akik a képzésekben részt vettek, ők hányan jutottak tartósan olyan munkához, amire a program felkészített őket? Milyen volt itt a befektetés és a hasznosulás mértéke?
No, és ott van a roma érdekképviselet is. A héten Brüsszelből voltak látogatóink, és érdeklődtek a roma önkormányzatiság és a szegregált oktatás viszonyáról is. Mert szeretnék érteni, miért nem szólalnak meg helyileg a romák ebben a kérdésben. Nos, ez is egy bonyolult kérdés, hiszen a részvételi demokrácia nem működik, de tudás sincs rá, a partneri viszony csak egy hangzatos mondat, ami üres, tartalom nélküli. Leginkább a tudáshiány miatt. Nem véletlen, hogy a legtöbb helyen ki is merül a roma önkormányzatiság a roma-napok megszervezésében, egy jó buliban, ami el is viszi a támogatásukat, az már jó, ha pár helyen a gyerekek füzetcsomagjára tesznek félre kicsit.
És jönnek most a választások újra. Jönnek megint a hangzatos mondatok, amiből ennyit értenek majd: „a cigányoknak jobb lesz”. És szavaznak majd, megvezetve, ebben a reményben. És marad minden. Marad a szegregált oktatás, ahol elkülönítve tanítják őket eszköztelenné vált, kiégett, gyakran nem is megfelelő szakos pedagógusok. A lakhatási szegénység, mert a CSOK nem nekik lett kitalálva. A közmunka, mint egyetlen lehetőség, mert lesz ígéret rá, hogy mindenki „be lesz híva”. Marad az érdek-képviseletük is ezen a szinten, ahol a településeken tudás híján sosem lesznek igazi partnerek, mindig függőségben maradó, gyerekszerepbe kényszerült résztvevők maradnak csak, akikről gyakran meg is feledkeznek. Hiszen úgy sem értenék, mihez lenne joguk. És nem lesz összefogás közöttük sem, a tanult rész markánsan elválik a tanulatlantól, a tanultak és pozícióba emelt tanulatlanok között továbbra is vita lesz, a politika szembeállít itt is, és az anyagi források politikai érdek szerinti elérésével továbbra is elveszi a közös célok mentén gondolkodás lehetőségét is.
Szóval, kedves roma honfitársaim, érzésem szerint nem lesz jobb a cigányoknak ezután sem. Bár hihetném, csak egy picit hihetném, hogy az lesz.